Kedden sok napsütésre, száraz időre van kilátás. Az UV-sugárzás 10 és 16 óra között erős, nagyon erős lesz. A hőmérséklet kora reggel 11, délután pedig 27 fok körül alakul.A pollenterhelés az átvonult hidegfront mögött a hét elején valamelyest csökkenhet, majd az érkező melegebb időben ismét erősödni fog.Fronthatás nem várható. de a szelesebb tájakon, elsősorban északon, északkeleten a szélre érzékenyek fejfájást, migrént, ingerlékenységet, illetve nyugtalanságot tapasztalhatnak.Időkép
Szerző: Pál Valéria
Épül a szekszárdi bringás közösség, minden szerdán délután a Béla térre várják mindazokat, akik szeretnek kerékpározni, és ezt biztonságosan, szervezett formában így meg is tudják tenni. A részletekről Steig Gábort a Szekszárdi Kerékpáros SE elnökét kérdeztük.
Négy tűzesethez és tizenkettő műszaki mentéshez riasztották vármegyénk tűzoltóit az elmúlt hetvenkét óra során, közölte a katasztrófavédelem hétfőn.Vasárnap Dombóváron, egy lakásban sütőben felejtett étel okozott riadalmat, míg Faddon egy fürdőszobai gázkazán működése közben szén-monoxid-érzékelő adott jelzést. A tűzoltóegységek négy alkalommal közlekedési balesethez, öt esetben pedig gyalogosforgalmat veszélyeztető, valamint gépjárműre, úttestre és vasúti sínre dőlt fák eltávolításához vonultak.Kigyulladt egy dízelüzemű személyautó motortere péntek este Tolnán. A lángokat kézi porral oltó készülékekkel sikerült megfékezni, a helyszínre érkező tolnai önkormányzati tűzoltók pedig egy vízsugárral visszahűtötték az átforrósodott alkatrészeket. A tűzeset során személyi sérülés nem történt.Oldalára borult egy személyautó vasárnap éjjel Szekszárdon. A baleset…
A héten a túlnyomóan napos, derült időben fokozatosan emelkedik a nappali csúcshőmérséklet és beköszönt az év első hőhulláma: vasárnap délután már 32 és 37 Celsius-fok között alakulnak a maximumok. A napos időben néhol záporok, zivatarok kialakulhatnak – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.Hétfőn a déli vármegyékről is fokozatosan lehúzódik a front vastagabb felhőzete, ezt követően a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütésre van kilátás. Szórványosan továbbra is előfordulhat zápor, zivatar. Az ismét megélénkülő nyugatias szelet olykor erős lökések kísérhetik. Délutánra 20 és 26 fok közé melegszik a levegő.Kedden napos idő várható az általában…
Két népszerű tiktoker akadt fenn a NAV kockázatelemzőinek szűrőjén, több millió forintos bevételük után nem fizettek adót, tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénteken. A platformok üzemeltetőitől érkezett összegeket gyermekeik bankszámlájára utaltatták, eltitkolták – a revizorok azonban nem lájkolták ezt a megoldást.A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) év elején tette közzé az idei ellenőrzési tervét, ebben egyértelműen leszögezte, hogy kiemelten ellenőrzi a bevételüket eltitkoló influenszereket. Ezúttal két, közösségi médiában jelentős követőtáborral rendelkező tartalomgyártó YouTube-on és TikTokon szerzett bevételét vizsgálta az adóhivatal. Az egyikük összesen több mint 17 millió forintot, a másik pedig 8 millió forintot keresett a platformokon futó videóik nézettségével.…
Magyarország Belügyminisztere Klézli Balázs r. főtörzsőrmestert a Budapesten megrendezett Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) Bajnokok Ligája döntő rendőri biztosításában végzett kimagasló szolgálati tevékenysége elismeréséül jutalomban részesítette, közölte a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken.Klézli Balázs r. főtörzsőrmester 2016. szeptember 1-én szerelt fel a Szekszárdi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztály Járőr- és Őrszolgálati Alosztály állományába, jelenleg körzeti megbízottként dolgozik a kapitányságon.
Mérsékelten meleg, napos-gomolyfelhős idő várható a hétvégén, elszórtan záporokkal, zivatarokkal – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-hez.Pénteken a képződő gomoly- és a kevés fátyolfelhő mellett általában sok napsütésre lehet számítani. A keleti országrészben helyenként zápor előfordulhat, a déli órákig egy-egy helyen az ég is megdörrenhet. Élénk lesz az északnyugati szél, a csúcshőmérséklet 22 és 23 fok között alakul.Szombaton északnyugat felől átmenetileg megnövekszik a felhőzet, ami napközben szakadozik, gomolyosodik, késő délutántól északnyugati irányból határozottabb felhőzetcsökkenés valószínű. Elszórtan – elsősorban északnyugaton, északon – fordulhat elő eső, zápor, esetleg zivatar. A nyugatias szél megélénkül, helyenként meg…
Június 13-án szombaton első alkalommal rendezik meg Szekszárdon a Művészetek Házában a Kórusok Éjszakáját. Az eseményről Janó Attilánét Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Kulturális, Turisztikai és Városmarketing Bizottságának elnökhelyettesét kérdeztük.
Június harmadik hetében a következő helyeken és időpontokban lesz lehetőség vért adni.Szekszárd, Szekszárdi Területi Vérellátó Intézeti (Béri Balogh Ádám utca 5-7.) június 15. 08:00 – 17:00Döbrököz, Döbrököz (Páhy utca 49.) június 15. 12:00 – 14:30Dombóvár, Dombóvári Transzfúziós Osztály intézeti (Kórház utca 39-41.) június 16. 08:00 – 15:00Paks, Paks Csengey D. Művelődési Ház (Gagarin utca 2.) június 16. 09:00 – 16:00Paks, Paks Csengey D. Művelődési Ház (Gagarin utca 2.) június 17. 09:00 – 16:00Dombóvár, Dombóvári Transzfúziós Osztály intézeti (Kórház utca 39-41.) június 18. 08:00 – 15:00Kakasd, Kakasd Faluház (Kossuth u. 290.) június 18. 14:30 – 17:00Szekszárd, Szekszárdi Területi Vérellátó Intézeti (Béri…
Visszaeső tolvajt tartóztattak le, aki ellen még tavasszal indult eljárás, amikor is az egyik drogériából néhány napon belül kétszer is illatszereket vitt el 181 ezer forint értékben, közölte a rendőrség csütörtökön.A nyomozók információi szerint a bolti lopásokkal egy korábbról ismert, 38 éves helyi férfi és 46 éves élettársa volt összefüggésbe hozható.A bizonyítékok alapján a férfi más lopásokat is elkövetett. Még a télen tört be egy helyi nő lakásába és vitt el értékeket, április elején pedig a nő férjének a parkolóban álló, lezárt autójából emelt el ruhaneműket. A két lopással okozott kár meghaladja a 600 ezer forintot. Hasonlóan járt egy áruszállító…

