Szerző: Pál Valéria

Gerjen község idén is megrendezte a hagyományosnak számító meghívásos 3000-es jótékonysági focitornát, melynek bevételével a szekszárdi kórház gyermekosztályát támogatják.Mint azt a kórház facebook oldaláról megtudtuk, egymillió negyvenezer forintot fociztak össze a gyermekgyógyászati osztálynak a gerjeni jótékonysági focigálán a résztvevők.A kórház köszöni dolgozóinak a vidám sportos napot, akik a rendőrség csapatával közösen indulva, az előkelő 4. helyezést érték el. 

Read More

Az ünnepi hosszú hétvégén 9 balesetről érkezett bejelentés, három esetben személyi sérülés is történt, közölte hétfőn a rendőrség.Szombaton délután Decsen egy autós egy kereszteződésben nem adott elsőbbséget egy kerékpárosnak, aminek következtében nekiütközött. A balesetben a kerépáros súlyos sérülést szenvedett.Medina külterületén előzés során egy autós elvesztette az irányítását a járműve felett, és a jobb oldali útpadkára hajtott, majd megcsúszva a baloldalra áttérve egy jelzőtáblát kidöntött. A balesetben az autó sofőrje könnyű sérülést szenvedett.Vasárnap a délutáni órákban egy autós Németkér felől Paks irányába haladt, amikor a jármű elejével nekiütközött az előtte haladó és forgalmi okból lassító autó hátuljának. A balesetben az okozó…

Read More

Szent Flórián napja alkalmából, valamint a dombóvári tűzoltóság megalakulásának 150. évfordulója tiszteletére tartott ünnepi állománygyűlést Dombóváron a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.A katasztrófavédelem közleménye szerint, április 30-án az ünnepség a tűzoltó gépjárművek felvonulásával kezdődött, majd a program a művelődési házban folytatódott, ahol megnyitották a „Dombóvár szervezett tűzvédelmének 150 éves jubileuma” című kiállítást, amely a helyi tűzoltóság múltját és fejlődését mutatja be.Az ünnepi állománygyűlésen beszédet mondott a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság képviseletében Fülep Zoltán dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő, Pintér Szilárd Dombóvár polgármestere, valamint a Dombóvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője, Szabó Jenő tűzoltó ezredes.A jubileum alkalmából ünnepélyes zászlószalag-kötésre is sor került, majd elismerések átadásával…

Read More

Kora nyárias idővel kezdődik május első hete, akár 28 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban, majd szerdán erős széllel lehűlés érkezik, és többfelé alakulhat ki zápor, zivatar. Péntektől ismét melegedés kezdődik, a változóan felhős időben jellemzően 25 fok körül alakulnak a csúcshőmérsékletek – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.Hétfőn változatlanul napos, csapadékmentes időre van kilátás, leginkább a Dunántúlon lehetnek fátyolfelhők az égen. A déli szél többfelé megélénkül, északnyugaton megerősödik. Délutánra 23 és 28 fok közé melegszik fel a levegő, a szelesebb északnyugati helyeken lehet melegebb.Kedden nyugat felől egyre több felhő érkezik, illetve képződik az…

Read More

A hosszú hétvégén a napsütésé lesz a főszerep, nyugatabbra kevesebb, keletebbre egy picit több felhőre számíthatunk, de csapadék sehol sem várható majd.Csütörtökön még 12–17 fokot, pénteken 14–20 fokot, szombaton viszont a legtöbb helyen újra 20 fokot meghaladó értékeket mérhetünk majd.Vasárnaptól aztán valamelyest enyhülni kezdenek az éjszakák, ezen a délutánon akár már 21–27 fokot is mérhetünk, hétfőre pedig még melegebb idő körvonalazódik.Összegezve tehát, remek időnk lesz a hosszú hétvégén, sok napsütésre, kellemes melegre számíthatunk — ám sajnos a földjeink továbbra is szomjasak maradnak. Bátran tervezhetünk kirándulást, bringázást vagy épp egy családi bográcsozást, grillezést, megázni egyelőre nem fogunk.Időkép

Read More

Magyarország Kormánya 2012. augusztus 13-án nyilvánította április 28. napját a munkabalesetben elhunyt, valamint megrokkant munkavállalók emléknapjává. Ez alkalomból tartottak szerdán szakmai nyílt napot Szekszárdon a Vármegyeházán. A részletekről Némedi Ágnest a Tolna Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztály vezetőjét kérdeztük.

Read More

Április huszonnyolcadikán tűzoltófecskendő, mentő- és rendőrautók sorakoztak a vármegyeháza előtt, az épület körül pedig több helyszínen „sérültek” és „sebesültek” feküdtek. A látvány szerencsére csak egy imitáció része volt: a verseny különböző állomásain életszerű helyzetekben kellett helytállniuk a résztvevőknek – értesültünk a katasztrófavédelem keddi közleményéből.Az Országos Elsősegélynyújtó Verseny vármegyei fordulóját a Magyar Vöröskereszt Tolna Vármegyei Szervezete szervezte meg idén is. A megmérettetésen hét csapat szerepelt gyermek és ifjúsági kategóriában. Az ötfős csapatok eredményét az Országos Mentőszolgálat szakembereiből álló zsűrije értékelte.A katasztrófavédelem állomásán a Szekszárdi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság egyik fecskendőjének legénysége, valamint a szervezet egy tisztje felügyelte a feladatokat, ahol a diákok tűzvédelmi…

Read More

Szerdán erősen felhős, borult lesz az ég, főként a nap első felében eső is előfordulhat, majd délután csökken a csapadékhajlam.Napközben legfeljebb élénk, estétől viszont erős lökések kísérhetik az északi, északkeleti szelet. Délután 16 fok körül alakul a hőmérséklet.Újabb allergének virágzása indul el, illetve éri el a tüneteket okozó szintet.A nyír pol­len­kon­cen­tráci­ó­ja országosan magas, az eperfaféléké és a tölgyé közepes-magas tartományban alakul.Szerdán hidegfronti tünetekre készülhetünk, főleg fejfájásra, migrénre panaszkodhatunk.Emellett fokozódhatnak az ízületi fájdalmak, a görcsös panaszok, emelkedhet vérnyomásunk. Kezdetben a hidegebb tájakon felerősödhetnek a kopásos jellegű ízületi bántalmak.A nagyobb napi hőingás szintén keringési panaszokat és vérnyomásproblémákat idézhet elő.Időkép

Read More

Kedden együttműködési megállapodást írt alá Szekszárd Megyei Jogú Város Önormányzata valamint Szekszárd és Környéke Általános Ipartestület, melynek célja a város és térsége kisvállalkozásainak, iparosainak és kézműveseinek támogatása különös tekintettel az információk megosztására, a szakmai tájékoztatásra és az érdekképviselet erősítésére. A részletekről Berlinger Attila polgármester beszél

Read More