Szerző: Pál Valéria

A Tolna Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztálya május 19-én foglalkoztatás-felügyeleti szakmai nyílt napot szervezett munkáltatók részére.Mint azt oldalukon írják, a nyílt napot Dr. Gábor Ferenc, kormányhivatalunk főigazgatója nyitotta meg. Az első előadáson a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről dr. Stefán Richárd Péter ismertette, milyen bejelentési kötelezettségei vannak a munkáltatónak egy munkavállaló alkalmazása során, illetve milyen adójogi szankciókkal sújtható, amennyiben nem tesz eleget az előírt kötelezettségének.Biró Gyula, a kormányhivatal Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Osztályának foglalkoztatás-felügyeleti szakügyintézője előadásában számos olyan tévhitet oszlatott el, amelyekkel hatósági ellenőri munkája során a foglalkoztatók és a foglalkoztatottak részéről találkozni szokott a munkaviszonyt érintő szabályokat illetően.A…

Read More

Május 23-án az olaszországi La Spezia városában 30 ország hosszútávfutói versenyeznek egymással, köztük Szőke Gergő tanítványa, Lomb Ádám is, tudtuk meg a Szekszárdi Sportközpont oldaláról.Idei sikeres szereplésének eredményeként Ádám bekerült a magyar válogatott keretébe, így hazánkat képviseli a 10.000 méteres Európa Kupán.Mint arról már korábban beszámoltunk, áprilisban a 10.000 méteres Magyar Bajnokságon a felnőtt mezőnyben lett ötödik Szőke Gergő tanítványa, aki egy héttel a maraton teljesítése után bevállalta ezt a versenyt is, és a negyedik helyen végzett.A versenyző célja egyéni csúcsának megjavítása, amely fontos önbizalmat adhat számára a szabadtéri atlétikai Európa-bajnokságra való felkészülés során.Sok sikert kívánunk!

Read More

Csütörtökön néha megnövekszik a felhőzet felettünk, de alapvetően napos időre számíthatunk, délután 25 fokos maximumokkal.Az UV sugárzás továbbra is magas lesz a déli órákban, az élénk északi szél miatt azonban kicsit mérsékeltebb lesz a hőérzetünk.A fenyőfélék, valamint a pázsitfűfélék pol­len­kon­cen­tráci­ó­ja jellemzően közepes, de helyenként elérheti a magas szintet, míg az eperfaféléké az alacsony-közepes tartományban alakulhat.Front nem lesz felettünk, de folytatódik a melegedés, ami melegfronti tüneteket okozhat.Időkép

Read More

Az Atomenergetikai Múzeum idén már 10. alkalommal rendezte meg a Teller Ede vetélkedőt, amelynek témája a kerékpár és az igen népszerű roller fizikai háttere volt, értesültünk a múzeum hozzánk eljuttatott közleményéből.„Ez a Te köröd!” volt a mottója a jubileumi versenynek, ahol a háromfordulós vetélkedő célja az volt, hogy a diákok saját tapasztalataikból kiindulva fedezzék fel a fizika törvényszerűségeit és gyakorlatiasan közelítsék meg azokat.A május 19-én megtartott döntőn a tíz legjobb csapat mérte össze a tudását. A versenyzők tesztfeladatokat oldottak meg, valamint gyakorlati állomásokon bizonyították felkészültségüket.A Teller Ede vetélkedő sikeresen elérte célját, hiszen még közelebb hozta a fizikát a diákokhoz, és…

Read More

Az szja-bevallás határideje május 20-án, azaz ma éjfélkor lejár. Az adóhatóság felhívja a figyelmet, hogy aki eddig nem nézte át, vagy fogadta el a bevallás tervezetét, annak a határidő lejártával automatikusan bevallássá válik.A héten már beszámoltunk arról, hogy közeledik az adóbevallás határideje, ami a mai napon le is jár.A Nemzeti Adó- és Vámhivatal kéri, hogy az is nézze át a tervezetét,• aki tavaly év közben nem vette igénybe az adókedvezményeket, most egy összegben a bevallásban kérheti, • akinek volt olyan jövedelme 2025-ben, amiről a NAV-nak nincs teljes körű információja, tipikusan ilyen lehet például a lakáskiadás vagy -eladás,• akinek fizetendő adója…

Read More

Szinte nyárias lesz a szerda, a napsütést semmi nem zavarja meg. Magas lesz az UV sugárzás, így a napszemüveg mindenképpen jól jöhet a nap folyamán.Csapadék nem várható, a szél sem lesz jelentős, délután 24 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet.A pollenterhelés a csapadék és a lehűlés hatására a hétvége során lecsökkent.A fenyőfélék, valamint a pázsitfűfélék pol­len­kon­cen­tráci­ó­ja jellemzően közepes, de helyenként elérheti a magas szintet, míg az eperfaféléké az alacsony-közepes tartományban alakulhat.Szerdán sem érkezik front térségünkbe, de lassú, ugyanakkor határozott melegedés fogja jellemezni időjárásunkat.Emiatt a melegfrontra érzékenyek tünetei fokozódhatnak, körükben migrén, fejfájás, gyulladásos panaszok, vérnyomás-ingadozás alakulhat ki.Emellett sokaknál jelentkezhet fáradékonyság, bágyadtság,…

Read More

Mint arról már korábban írtunk, május 17 a magas vérnyomás világnapja, amely a WHO (Egészségügyi Világszervezet) által „néma gyilkosnak” is nevezett betegség, amelyben világszerte 1,4 milliárd ember érintett gyakran úgy, hogy nem is tudnak róla. A megelőzhető, mégis népbetegséggel kapcsolatban Dr. Pátri Eszter vármegyei tisztifőorvost kérdeztük.

Read More

Mint arról már korábban beszámoltunk a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház idén három napon át ünnepelte ápolóit, szakdolgozóit az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából.Az ünnepségsorozatot a kórház területén lévő „ápolók ligetében” nyitotta meg Pappné Kozma Krisztina, ápolási igazgató május 13-án, tudtuk meg a kórház oldaláról.Másnap a szekszárdi alsóvárosi temetőbe, a Szürke nénék síremlékéhez zarándokolt el a kórház szakdolgozói közössége, ahol Ifj. Töttös Gábor történész idézte fel a szürke nénék mindennapjait és tetteit.Május 15-én, pénteken a vármegyeháza díszterme adott otthont a díjátadónak, ahol csaknem 200-an vettek részt.Az eseményen köszöntőt mondott Dr. Pátri Eszter vármegyei tisztifőorvos, Berlinger Attila polgármester, és Kis Zoltán főigazgató.A…

Read More

A Babits Mihály Kulturális Központ az oldalán tette közzé a Szekszárdi Pünkösdi Fesztivállal kapcsolatos forgalmirend-változásokat.A Szekszárdi Pünkösdi Fesztivál minden évben útlezárásokat követel, hogy biztonságban ünnepelhessen a tömeg. Idén sem lesz ez másként.A Babits Mihály Kulturális Központ által közölt információk alapján az alábbiak szerint alakul a pünkösdi közlekedés Szekszárdon május 22. és 25. között.Szent István tér – A Wosinsky Mór Múzeum sarkától (a Szent István tér és a Mészáros Lázár utca kereszteződése) a Szekszárdi Garay János Gimnáziumig. (Szent István tér és Augusz Imre kereszteződése)Lezárás kezdete: 2026. május 20. (szerda) 22:40Lezárás vége: 2026. május 26. (kedd) 24:00A Mikes utca Csokonai utcai és…

Read More

Közeleg az idei adóbevallás határideje, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hosszabb nyitvatartással várja az ügyfeleket.Mint arról már korábban beszámoltunk, az adóhatóság ebben az évben is több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét.Eddig már több mint 2,2 millió szja-bevallás érkezett a NAV-hoz, de sokaknak még lehet teendője.  A bevallási tervezet a legkényelmesebben online, az eSZJA-ban ellenőrizhető és módosítható, de a NAV hosszított nyitvatartással segíti azokat az adózókat, akik személyesen fordulnának a hivatalhoz. Emellett telefonon is meghosszabbított nyitvatartással segítik a NAV szakemberei a bevallás kitöltését. A NAV Infóvonala, a 1819 (külföldről +36 (1) 461-1819) szintén rendkívüli nyitvatartással fogadja az általános…

Read More