Szerző: Vörös Levente

A szekszárdi rendőrök vették őrizetbe azt a tolnai nőt, aki „gőzös kristályt” árult, tájékoztatott a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A nyomozók információi szerint a 34 éves nő és három évvel idősebb férfi ismerőse bizniszeltek új pszichoaktív anyagokkal. Volt, hogy külön-külön, de együtt is árulták a szert. Mint kiderült, 2024 nyarán kezdték árulni az anyagot, amelyet Budapestről és egy másik vidéki városból szereztek be. Saját és a másik kuncsaftjait is kiszolgálták, akik között fiatalkorú is akadt. Az új pszichoaktív szerekkel kereskedés fokozottan veszélyes bűncselekmény. Az ilyen kábító hatású anyagok ellenőrizetlen forrásból származnak, és súlyos hatásokkal lehetnek a fogyasztók szellemi, valamint testi épségére,…

Read More

A Petőfi Kulturális Ügynökség Mi, magyarok című sorozatának legutóbbi állomása a szépséges Tolna vármegye volt. A Szekszárdon született Abaházi Csaba, rádiós műsorvezető kalauzolja a nézőket Tolna vármegye kalandos útjain. A vármegyeszékhely mellett a Gemenci-erdő, Simontornya és az ozorai várkastély kerül bemutatásra. Ezen kívül megtudhatják, hogy milyen népszokás köthető a 2015-ben az Év fájának választott bátaszéki molyhos tölgyhöz. Fény derül arra is, hogy miért köthető inkább a tolnai vármegyeszékhelyhez a bikavér, mint Egerhez.  A kulturális és gasztronómiai kitekintés után az is kiderül, miért játszik szerepet a világhírű Bartina néptáncegyüttes a magyar hagyományok ápolásában. 2024. július 1-től december 31-ig Magyarország töltötte be…

Read More

A napokban két sértettől, közel 10 millió forintot csaltak ki az online térben, tájékoztatott a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Egy pálfai asszony és egy szekszárdi férfi is pórul járt. Mindketten egy online piactéren árulták portékáikat, de a sikeres üzlet helyett csőbe húzták őket. Előbbitől két részletben, több, mint 4 millió, utóbbitól egy összegben közel 5 millió forintot csaltak ki. A módszer nagyon egyszerű. A csalók vásárlóként érdeklődnek, majd egy linket küldenek a fizetés befejezésére hivatkozva. Ezen a linken több bank logója látható, majd rájuk nyomva egy álfelület jön be, ahova az internetbank belépési adatait kérik. Ha ilyennel találkozik, semmiképp se írja…

Read More

A kormányablakok tavaly a legforgalmasabb napon 85 ezer ügyfelet fogadtak, idén januárban ez a szám többször is átlépte a 100 ezret. Ahogy a kormanyhivatalok.hu-n olvasató, érezhetően nőtt az ügyfélforgalom a kormányablakokban. Ennek oka, hogy január 16-tól már nem lehet bejelentkezni a hagyományos Ügyfélkapuval az állami oldalakra. Ezentúl az Ügyfélkapu+ szolgáltatást kell igényelni, melyet akár otthon is megtehet pár perc alatt. A pontos folyamatról ebben a cikkünkben írtunk. Fontos, hogy január 14-től már nem kötelező hitelesítő alkalmazást használni, beállítható helyette az emailes kódküldés is. Ez akkor jó, ha nem tud a beállításnál két eszközt használni, vagy csak egyszerűbben kezeli postafiókját. A…

Read More

Ez a hétvége sem telt el fejlesztések nélkül. Folytatódtak a felújítási munkák, derül ki a Szekszárdi Sportközpont sajtóközleményéből.Ahogy arról beszámoltunk, idén átfogó fejlesztéseket végeznek a Szekszárdi Sportközpontban. Először versenyzőket szállító kisbuszokat vásároltak, majd elkezdték a korábbi városi öltöző átalakítását. Ezúttal a sportcsarnok épületében végeztek jelentős javításokat. Tizenkét meghibásodott radiátor helyén újakat üzemeltek be, növelve ezzel a fűtési rendszer hatékonyságát. A portánál, illetve a porta és büfé közti közösségi térnél lecserélték a régi kopolit üvegsort, helyét korszerű, szigetelt fal váltotta fel új nyílászárókkal kiegészülve. Ezen fejlesztések nem csak az esztétikusságot és az energiatakarékosságot, hanem a látogatók és sportolók kényelmét, komfortérzetét növelik.

Read More

A Szekszárdi Római Katolikus Plébánia a napokban vásárolt egy defibrillátor készüléket, ezért keresték fel a Tolna Vármegyei Balassa János Kórházat. Ahogy azt a kórház sajtóközleményében tudatta, Petkó Tamás atya felkereste a kórház vezetőségét, hogy szakemberek tanítsák meg a Belvárosi Plébánia munkatársait az eszköz használatára. A kórház örömmel fogadta a felkérést, így 9 fő érkezett január 13-án, hétfőn a „Skill laborba”, hogy részt vegyen egy másfél órás oktatáson. Petkó Tamás elmondta, hogy a készüléket megvásárolták, melyet egyrészt a hívek adományából, másrészt a plébánia költségvetéséből fedeztek. Kihangsúlyozta, hogy a defibrillátor nem csak a templomba járókat szolgálja, az bárkinek elérhető a templom nyitvatartási…

Read More

Bár a Covid előtti szintet még nem sikerült elérni, jól láthatóan javult a fiatalok helyzete. A további fejlesztés szükségessége ugyanakkor megkérdőjelezhetetlen, derül ki a Magyar Diáksport Szövetség sajtóközleményből.A tanulók 40%-ának még mindig nem megfelelő az állóképessége, az Aktív Iskolákban viszont átlag feletti a fittségi állapot javulása. A 2023/2024. tanévben tizedik alkalommal került sor a NETFIT® (Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt) mérések elvégzésére. 3702 iskola 654 014 tanulójának fittségi adatait rögzítették a testnevelést tanító pedagógusok a NETFIT® informatikai rendszerében. A 2023/2024. tanévben, három évvel a pandémiát követően azonban jól látszik, hogy országos átlagban folyamatosan növekszik az egy adott iskola tanulóinak fittségi…

Read More

Hosszú Katinka január 8-án jelentette be közösségi média oldalán, hogy véglegesen is visszavonul az úszástól. Talán senkinek nem kell bemutatni ki az az Iron Lady és azt, hogy mit ért el az úszás sportágban. Számos rekord és bajnoki cím fűződik a nevéhez. A hihetetlen úszónő háromszoros olimpiai bajnok, nyolcszoros világbajnok, hússzoros rövid pályás világbajnok és tizenegyszeres Európa-bajnok. Karrierje során olimpiai és világcsúcsot, világbajnoki és Európa-bajnoki rekordot is úszott. Rajta van azon sportolók listáján, akik úszó Super Grand Slamet (olimpiai, világ-, rövid pályás világbajnok mind hosszú, mind rövid medencében rekorddal) tudhatnak maguk mögött. Érdemeit felsorolni csak nagyon hosszan lehetne. Facebook posztjában…

Read More

A Szekszárdi Kajak-Kenu Sportegyesület számára több fontos mérföldkő is volt 2024-ben. Inger Nikoletta, a fiatalok edzője számolt be sikereikről és terveikről.Az első fontos állomás a turisztikai központ 2. számú épületének átadása volt. Erre azért volt szükség, mert az eddig használatba vett épületrész befogadóképessége már nem volt elég. A sportolókon kívül túrázókat és egyéb vendégeket is ki kell szolgálni, így a plusz öltözők és túravezetői iroda is jól jött a használóknak. Elkészült továbbá a 3. számú egység alapja is, amit reményeik szerint 2025-ben sikerül is átadni. A fejlesztések része, hogy rengeteg túraeszközzel rendelkeznek és több kajakot, kenut, supot tudnak biztosítani. A…

Read More

Január 8-án tartották a KözlekedésInfót, ahol Lázár János építési és közlekedési miniszter 10 pontos vállalást tett a közösségi közlekedés színvonalának javítására. Mint ahogy azt a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, eddig a cél az volt, hogy olcsón adják a szolgáltatást, mostantól pedig a pontosságra, a precizitásra és a komfortra fognak koncentrálni. Ennek érdekében 10 olyan ígéretet tett, amelyeket 2026-ig be is fognak váltani. Lássuk mik ezek: Késési biztosítás: 2025. június 1-jétől a busz- és vonatjegy árának felét visszatérítik, amennyiben az adott járat legalább 20 percet késik. Bérleteseknek a legalább 5 alkalommal, minimum 20 percet meghaladó késés esetén a következő bérlet árából 10% kedvezményt…

Read More