Idei utolsó rendes ülését tartotta Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése. Több fontos napirendi pontot is tárgyaltak. Berlinger Attila, Szekszárd polgármestere elmondta, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan, a közgyűlés idén is év végén vizsgálta felül a városban meglévő díjakat. Ennek értelmében indokoltnak tartották a parkolási díjak 25%-kal történő megemelését. Hangsúlyozta, hogy az emelés sosem pozitív döntés, de az elmúlt évek inflációja és a díjak növelésének hiánya miatt szükségessé vált. A parkolásból befolyó összeg nem nettó bevétele a városnak, ugyanis nagy részét a parkolók fenntartására költik. A Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. továbbá súlyos összegeket fordít a parkolókat ellenőrző munkatársak bérére, a parkolóórák…
Szerző: Vörös Levente
Minden évben, amikor eljön a karácsony időszaka, az egyik fő kérdés, hogy milyen árban kaphatók az élő fenyők. Vásárlóként nem is sejtjük, mennyi minden kell ahhoz, hogy a nekünk legjobban tetsző fenyő alá kerülhessenek ajándékaink. Úton-útfélen találkozhatunk fenyőfa árusokkal, de vajon azt is tudjuk, hogy egy fenyő milyen úton kerül eladósorba? Vécsei Gábor őstermelő és csapata 22 éve jár Szekszárdra. Palettájukon megfordul 100-260 centiméterig a hagyományos lucfenyő, az ezüstfenyő és az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő kaukázusi jegenyefenyő, ismertebb nevén normand fenyő is. Elmondása szerint idén náluk nem történt áremelés, így a tavalyihoz hasonló összegeket kell fizetnie azoknak, akik ragaszkodnak az élő…
A Szekszárdi I. Béla Gimnázium pályaorientációs napjának vendége volt Pupp Noémi kétszeres olimpiai bronzérmes és kétszeres Európa-bajnok kajakozó.Szekszárdon járt Pupp Noémi, a Szekszárdi I. Béla Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola által rendezett pályaorientációs napon. Kihasználva az alkalmat, nem csak a diákok, hanem mi is kérdeztünk tőle. Megosztotta velünk élményeit az előadásáról, megtudhattuk kit tekint példaképének és azt is, hogy milyen versenyekre készül a téli alapozás alatt. Kinek a meghívására érkeztél ide előadást tartani?Egy nagyon kedves ismerősöm, Csizmazia Mónika hívott meg ide az I. Béla Gimnáziumba, aki itt az igazgatóhelyettes. Ő kért meg arra, konkrétan azzal a céllal, hogy beszéljek a fiataloknak…
Pályaorientációs napot tartottak a Szekszárdi I. Béla Gimnázium, Kollégium és Általános Iskolában, ahol a diákok hét egyetemmel és különféle életpályákkal ismerkedhettek meg.December 6-a fontos nap az intézmény életében, ugyanis ezen a napon emlékeznek meg az intézmény névadóját megkoronázásáról. Hajós Éva főigazgató érdeklődésünkre elmondta, hogy ezen alkalomból pályaorientációs napot szerveztek, amelyen a diákok hét felsőoktatási intézmény képviselőivel találkoztak és kaptak tájékoztatást a képzésekről, illetve a felvételi elvárásokról. Igyekeztek a 9-12. évfolyamos tanulók számára izgalmas életpályákat is bemutatni, tette hozzá.Az iskola vendége volt Pupp Noémi, kétszeres olimpia bronzérmes és kétszeres Európa-bajnok kajakozó is, aki egy kérdezz-felelek tematikájú előadáson beszélt a fiataloknak élményeiről,…

