Szerző: Vörös Levente

Remekül zárta a 2025-ös év első utánpótlás asztalitenisz versenyét a szekszárdi Kizakisz Nikolaosz, a Yorgos Asztalitenisz Sportegyesület versenyzője.Az egyesület beszámolója szerint február 2-án, Budapesten rendezték a 2025. évi U19 leány és fiú Budapest Bajnokság I. osztályú versenyt. A szekszárdi Kizakisz Nikolaosz egyéniben és párosban is megmérettette magát.Nikosz párosban a Szarvasi KASE játékosával, Szántosi Dáviddal állt asztalhoz. Ők voltak az első kiemelt páros, így várható volt, hogy szépen fognak szerepelni. Így is lett, ugyanis szettveszteség nélkül állhattak a dobogó legfelső fokára.Nikosz az U19-es fiúk egyéni versenyében második kiemeltként kezdett a 64-es főtáblán. A legjobb négybe kerülésért szombathelyi ellenfelét győzte le 3:0-ra,…

Read More

Tolna vármegye útjain február első hétvégéjén három sérüléses és nyolc anyagi káros baleset történt, írja a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Pénteken a kora délutáni órákban egy autós közlekedett az 56-os főút városi szakaszán a Bátaszéki úton. A jármű vezetője egy kerékpáros előzésébe kezdett, azonban feltehetően nem tartott megfelelő oldaltávolságot és elsodorta a biciklist. A 79 éves helyi férfi elesett és súlyosan megsérült. A Szekszárdi Rendőrkapitányságon büntetőeljárás keretében vizsgálják az eset körülményeit. Szintén pénteken egy 19 éves szekszárdi fiú közlekedett a Szekszárd irányából Decs irányába, amikor nem az út- és látási viszonyoknak megfelelően választotta meg sebességét. Ennek következtében egy balra ívelő kanyarban…

Read More

Január 14-én rendezték meg a Bolyai János Matematika Csapatverseny körzeti döntőjét, ahol kiemelkedő sikert értek el a Tolna vármegyei diákok. A 9-12. osztályosoknak meghirdetett verseny Pannónia-Dél körzeti fordulójában a 76 csapat között a Szekszárdi Garay János Gimnázium is képviseltette magát. Lakatos Levente, a szekszárdi gimnázium „Tfh. megnyertük” elnevezésű csapatának tagja nyilatkozott szerkesztőségünknek. Elmondása szerint a verseny a csapatmunkára épít, a feladatok nem a tananyaghoz kapcsolódnak, sokkal inkább logikai gondolkodás szükséges a megoldásukhoz. A Bolyai Matematika Csapatversenyen 13 feleletválasztós kérdés közül kellett kiválasztani egy vagy akár több lehetséges választ és egy kidolgozandó feladatot kellett elvégezni. Lakatos Levente csapattársaival: Ferencz Dórával, Görcsös…

Read More

A Szekszárdi Járási Ügyészség eltiltás hatálya alatt elkövetett járművezetés bűntette ésittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat egy 55 éves férfi ellen, tájékoztatta szerkesztőségünket csütörtökön a Tolna Vármegyei Főügyészség.A vádlottat korábban többször ítélték el ittas vezetés miatt, ennek ellenére, 2024. november 23-án délután Bátaszék főutcáján, úgy vezetett egy személygépkocsit, hogy eltiltás hatálya alatt állt, a vezetés megkezdése előtt alkoholt is fogyasztott, ráadásul még egy utast is szállított.A szondával mért érték alapján a vádlott a vezetéskor közepes fokú alkoholos befolyásoltság alatt állt, ezzel megszegte a KRESZ jármű vezetésre vonatkozó szabályait.A büntetett előéletű, speciális bűnismétlő vádlottal szemben a járási ügyészség halmazatibüntetésként…

Read More

Január 29-én késő este igazoltattak egy autóst a Bátaszéki Autópálya Alosztály járőrei. Semmi sem stimmelt. A Tolna Vámegyei Rendőr-főkapitányság közleményben tudatta, hogy az egyenruhások szerda este állítottak meg egy utánfutós kisáruszállítót az 55-ös főúton. Mint az kiderült, a magyar ideiglenes forgalmi rendszámmal rendelkező autót egy szerb-horvát kettős állampolgársággal rendelkező férfi vezette. A furgont még Belgiumban ideiglenesen kivonták a forgalomból, a hátsó táblája pedig nem volt eredeti. A sofőr elmondása szerint egy ismerősétől kapta az egyedi azonosítókat és a menetlevelet is, de nem kívánta őt megnevezni. Az ügyben egyedi azonosítójellel visszaélés bűntett miatt indult nyomozás. Továbbá a Szekszárdi Rendőrkapitányságon azt vizsgálják,…

Read More

Mozgalmas napokon vannak túl az Alisca Taekwondo Klub versenyzői, akik az elmúlt hétvégén két nemzetközi eseményen is képviseltették magukat – tájékoztatott megkeresésünkre Rácz Petra vezetőedző.Rácz Petrától megtudtuk, hogy a déli szomszédunkban nemzetközi edzőtábort rendeztek, ahova három fő helyett lebetegedés miatt, csak egy junior versenyző utazott el. Őt egy baráti egyesület edzője segítette, látta el tanácsokkal. Eddig erre nem volt anyagi lehetőségük, most viszont meg tudták oldani. Beszámolója szerint a négy nap alatt Csáki-Baranyai Szabolcs László, junior válogatott versenyzőjük megismerkedett más országbeli hasonló korú és szintű taekwondosokkal, emellett edzőmérkőzéseken is részt vett. Többek között a világranglista ötödik helyezettje ellen is.A csapat…

Read More

Sokféleképpen próbálnak lehúzni gyanútlan felhasználókat az online térben elszabadult csalók. Közleményben hívja fel a figyelmet a rendőrség.Többször is beszámoltunk róla ez elmúlt időszakban, hogy Tolna vármegyeieket összesen majdnem 30 millió forinttal károsítottak meg.A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság osztott meg pár fontos információt. Az online csalások egyik gyakori változata, amikor az ismeretlenek hivatalosnak tűnő oldalaktól küldenek e-mailt, vagy SMS-t, esetleg telefonhívást kezdeményeznek, de minden esetben a gyanútlan ügyfelek személyes és banki adatait szeretnék megtudni. Esetleg fizetésre, utalásra próbálják rábírni az „ügyfeleket” valamilyen mondvacsinált indokkal.Többnyire nagy ügyfélkörrel rendelkező szolgáltatók nevében „járnak el”. Általában közművek, televíziós -vagy kábelszolgáltatók, csomagküldő vagy futárszolgálat mögé bújva próbálnak…

Read More

Németországban 37 év után ismét megjelent a ragadós száj- és körömfájás, miután három, szabadon tartott bivalyban mutatták ki a betegséget – közölte a napokba a Tolna Vármegyei Kormányhivatal.A tájékoztató szerint a német hatóságok január 10-én a brandenburgi Märkisch-Oderland járásban egy 14 vízibivalyt tartó gazdaságban mutatták ki a ragadós száj- és körömfájás vírusát. A telepen 3 állat betegedett meg és pusztult el.Ismertetik, hogy a német állategészségügyi hatóság megkezdte a járványügyi nyomozást, elrendelte az állomány felszámolását, valamint felállította a 3 km-es védőkörzetet és a 10 km-es felügyeleti körzetet. Kiegészítő intézkedésként 72 óráig a párosujjú patás állatok mozgatásának teljes tilalmát is elrendelték.A ragadós…

Read More

Január utolsó hétvégéjén, Mélykúton rendezték a floorball Diákolimpia Országos Döntőjét, ahol tíz csapat is képviselte Tolna vármegyét. A Bács-Kiskun Vármegyei Diák- és Szabadidősport Egyesület szervezésében 96 csapat vett részt a küzdelmekben három napon keresztül. Tolna vármegyét hét leány és három fiú csapat képviselte Paks, Tolna és Dombóvár iskoláiból. A hat korcsoportból csak a 3-4. osztályosok kategóriájában nem volt tolnai gárda. A Magyar Diáksport Szövetség közleménye szerint végül érmet szereznie hat paksi együttesnek is sikerült. A legkisebbeknél a Paksi Deák Ferenc Általános Iskolás lányok emelhették magasba a trófeát. Ezen felül az iskola a III. korcsoportban egy ezüst, a IV. korcsoportban…

Read More

Kerékpárosbarát fejlesztés Szekszárdon címmel adott be pályázatot a Magyar Államkincstárhoz a város, írja Berlinger Attila Facebook oldalán. Szekszárd Megyei Jogú Város polgármestere a közösségi médiában jelentette be, hogy a 600 millió forintos támogatással megvalósulhat az északi, a déli és a keleti kerékpárút összekapcsolása.  Az önkormányzat felülvizsgálta a Kerékpárhálózati tervet, figyelembe vette a lakossági igényeket és a pályázat felhívásában előírtak alapján elkészítette a kerékpárút koncepciótervet, mely a tervező, az önkormányzat és a Magyar Közút Nzrt. közös szakmai véleménye alapján a Hunyadi utca – Tartsay utca – Keselyűsi út kereszteződésétől a Palánki úti körforgalomig tart majd. A nyomvonal a Mátyás király utca…

Read More