163 ezer háromgyerekes édesanya már idén érvényesítette a kedvezményt, közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kedden.2025 októberétől a háromgyerekes édesanyák nem fizetnek szja-t. 163 ezer anyuka már idén érvényesítette a kedvezményt, ők már idén ősztől szja-mentesen kapják a fizetésüket. További könnyebbség, hogy nekik januárban sem kell újabb nyilatkozatot tenni, a munkáltató, kifizető automatikusan figyelembe veszi a 2025-ös dokumentumot.2026. januártól a két, három, négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezményére úgynevezett folytatólagos adóelőleg-nyilatkozat tehető, vagyis a megtett nyilatkozat addig érvényes, ameddig az édesanya másik nyilatkozatot nem tesz. Annak a 163 ezer háromgyerekes édesanyának pedig, aki már 2025-ben nyilatkozott, a munkáltató, kifizető…
Szerző: Fekete Dávid
Dombóváron fejeződött be a polgárőrök 2025-ös képzése, amin a tudás és a biztonság volt fókuszban, közölte a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden.A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság hosszú évek óta közvetlen és jó kapcsolatot ápol a polgárőrökkel. A közös szolgálatellátás hatékony és gördülékeny működése érdekében 2017 óta időről időre képzéseket szervezünk a Tolna Vármegyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége tagjainak.A tréningek célja, hogy a polgárőrök mind hétköznapi életükben, mind pedig szolgálatellátásuk során alkalmazzák a képzéseken megtanult praktikákat. Legyen az egyszerű egészségügyi ellátás vagy újraélesztés, intézkedéstaktikai fogás vagy intézkedés egy-egy rendezvénybiztosításnál.Az idei évben is több helyszínen képezték a polgárőröket. Az év utolsó heteiben Pakson, Tamásiban és utoljára a…
A Dombóvári Járási Ügyészség önbíráskodás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy 36 éves férfi ellen.Mint az a Tolna Vármegyei Főügyészség közleményéből kiderül, a vádlott és az 50 éves sértett korábban munkatársak voltak, köztük barátinak mondható viszony alakult ki. Majd a vádlott a sértett által 2024. évben alapított kft. alkalmazottja lett, ezt követően pedig a sértett cégének alvállalkozójaként vállalt munkát. Ez utóbbi munkáját a sértett önhibáján kívüli okból néhány hét késedelemmel, de maradéktalanul megfizette. A vádlott azonban úgy vélte, hogy a sértett további 420.000 forint körüli összegű munkabérrel tartozik neki, aminek a kifizetését több alkalommal kérte a sértettől.Mivel a sértett nem…
December 11-én egy tűzeset és három műszaki mentés adott munkát vármegyénk tűzoltóinak, közölte pénteken a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.Csütörtök délelőtt három személyautó volt érintett egy ráfutásos balesetben Györkönyben, a Széchenyi utcában. A műszaki mentéshez a paksi hivatásos tűzoltók vonultak. A mentők két felnőttet és két gyermeket megfigyelés céljából a Pakson, a Központi Rendelőintézetbe szállítottak.Három róka esett egy víztározóba a délutáni órákban Mágocs külterületén, egy szarvasmarha telepen. A műszaki mentéshez a dombóvári hivatásos tűzoltók vonultak, akik raklapok, háló és mentőkötél segítségével mentették a bajba jutott vadállatokat, majd értesítették a mágocsi vadásztársaságot. A három róka közül az egyik elpusztult.Árokba hajtott egy személyautó…
Idén novemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,8%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Októberhez viszonyítva átlagosan 0,1%-kal voltak magasabbak az árak.Mint az a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójából kiderül 12 hónap alatt, 2024. novemberhez viszonyítva az élelmiszerek ára 3,2%-kal nőtt, ezen belül az édesipari lisztesárué 15,9, a kávéé 14,9, a büféáruké 11,3, a tojásé 11,2, a csokoládé, kakaóé 10,7, az étolajé 10,1, az iskolai étkezésé 7,5, a péksüteményeké 6,7, az alkoholmentes üdítőitaloké 4,9%-kal.A termékcsoporton belül a margarin ára 28,3, a liszté 15,3, a tejtermékeké 11,4, a tejé 8,1, a sertéshúsé 7,8, a párizsi, kolbászé 7,0, a cukoré 4,7%-kal mérséklődött. A tartós fogyasztási cikkek ára 2,9%-kal…
A Tamási Rendőrkapitányság eljárást folytat Kovács Kata Ingrid eltűnése kapcsán, közölte pénteken a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.A 16 éves lány eltűnését a Hőgyészi Gyermekotthon jelentette be, mivel november 8-án a szekszárdi befogadó gyermekotthonból engedély nélkül, ismeretlen helyre távozott.Kovács Kata Ingrid 152 cm magas, nagyon vékony testalkatú, barna félhosszú hajú, kék szemű.Eltűnésekor viselt ruházata nem ismert.A Tamási Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható lány jelenlegi tartózkodási helyéről információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a 7090 Tamási, Kossuth tér 3-4-es szám alatt, vagy tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, vagy a 107-es, illetve a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
A banki ügyfeleket célzó csalások elleni eredményes fellépés a pénzintézetek számára is kiemelten fontos, ezért az Országos Rendőr-főkapitányság és az OTP Bank korábban együttműködési megállapodást kötött, közölte a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken.Az OTP Bank jutalomban részesítette azokat a rendőröket a napokban tartott rendezvényen, akik 2025-ben az online térben elkövetett csalások területén kimagasló bűnügyi munkát végeztek.Dr. Csányi Sándor két olyan Tolna vármegyei rendőrnek adott át jutalmat, akik az OTP Bank Nyrt., illetve ügyfelei sérelmére elkövetett jogellenes cselekmények eredményes felderítéséhez és az elkövetők felelősségre vonásához 2025-ben jelentősen hozzájárultak. Talmács Kitti r. hadnagy a Szekszárdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály Nyomozó Alosztály főnyomozója, valamint Sebestyén…
A Szekszárdi Járási Ügyészség a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat egy 41 éves férfi ellen.Mint az a Tolna Vármegyei Főügyészség közleményéből kiderül, a vádirat szerint a vádlott 2023-ban egyéni vállalkozóként ruházati és hasonló áruk kiskereskedelme tevékenységi körben volt jogosult munkát végezni, abban az évben azonban nem állt munkaviszonyban és adóbevallást sem nyújtott be.Mindezek ellenére a vádlott a testvére által képviselt kft. nevében, álnevet használva több alkalommal adott fel újsághirdetést, melyben valótlanul tetőfedő, bádogos és ácsmunkák elvégzését vállalta.A vádlott hirdetését olvasva 2023. november 10-én délelőtt az akkor…
A tamási rendőrök a lakosság segítségét kérik Kelemen Vencel megtalálásában.A 14 éves fiú, aki a tamási gyermekotthon lakója, november 8-án távozott a tamási gyermekotthonból, azóta ismeretlen helyen tartózkodik, életjelet nem ad magáról. Kelemen Vencel 160 centiméter magas, vékony, sportos testalkatú, szőke rövid hajú, kék szemű. Eltűnésekor viselt ruházata ismeretlen, közölte a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön.A Tamási Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki a képen látható fiú jelenlegi tartózkodási helyéről információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen bármelyik rendőri szervnél, hívja a 0674/573-910-es számot, vagy tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, illetve a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.
A Rendőrségi Drogprevenciós Program (RedP) keretében szervezett játék három nyertesét díjazták a Bonyhádi Rendőrkapitányságon.Prevenciós nyereményjátékot hirdetett a Bonyhádi Rendőrkapitányság, amelyen a résztvevőknek a drog, az alkohol és a dohányzás témakörével foglalkozó tesztlapot kellett kitölteniük. A játékban 63 középiskolás diák vett részt, közölte csütörtökön a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.Megyeri Zsolt r. alezredes, a Bonyhádi Rendőrkapitányság vezetője december 10-én fogadta a három nyertest. Fodor László, Bublik Kiara és Szücs Kristóf – akik a Déli ASZC Apponyi Sándor Mezőgazdasági Technikumban tanulnak – töltötte ki legjobban a tesztet, és mindhárman leírták gondolataikat is a témáról, a veszélyekről, valamint a megelőzés lehetőségeiről. A rendőrkapitány gratulált a…

