A Szekszárdi Járási Ügyészség a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat egy 41 éves férfi ellen.
Mint az a Tolna Vármegyei Főügyészség közleményéből kiderül, a vádirat szerint a vádlott 2023-ban egyéni vállalkozóként ruházati és hasonló áruk kiskereskedelme tevékenységi körben volt jogosult munkát végezni, abban az évben azonban nem állt munkaviszonyban és adóbevallást sem nyújtott be.
Mindezek ellenére a vádlott a testvére által képviselt kft. nevében, álnevet használva több alkalommal adott fel újsághirdetést, melyben valótlanul tetőfedő, bádogos és ácsmunkák elvégzését vállalta.
A vádlott hirdetését olvasva 2023. november 10-én délelőtt az akkor 92 éves sértett telefonon kereste meg a vádlottat, és a tolnai házának beázása és a tető javítása érdekében vele egyeztetést folytatott. Ezt követően a vádlott még aznap délután felkereste az idős nőt, és annak ellenére, hogy sem képesítése, sem tudása nem volt a szakmunka elvégzéséhez, a sértettet tévedésbe ejtve elvállalta a tető megjavítását, amelyre előlegként 60.000 forint készpénzt kért és vett át a sértettől.
Majd néhány nappal később a vádlott két ismeretlen társával ismét felkereste a sértettet. Ekkor kb. 50-60.000 forint összértékű szakszerűtlen, a beázást nem megoldó munkákat végeztek el a házon úgy, hogy a cserepek közé műanyag lemezeket helyeztek. Az elvégzett munka anyagköltségével és tényleges értékével idős kora miatt a sértett nem volt tisztában, a vádlottban megbízott, mozgási nehézsége miatt az elvégzett munkáról és annak minőségéról meggyőződni nem tudott. A megtévesztett sértettől a vádlott anyagköltség és munkadíj címén további 800.000 forintot kért. Mivel a sértettnek ekkor 600.000 forint készpénze volt otthon, azt adta át a vádlottnak. Másnap a vádlott telefonon még további 200.000 forint megfizetését kérte a sértettől, erre azonban a sértettnek már nem volt anyagi lehetősége, így erre nem került sor.
A bűncselekménnyel okozott kár nem térült meg.
A büntetlen előéletű vádlottal szemben a járási ügyészség végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabását szorgalmazza a Szekszárdi Járásbíróságnál, egyben indítványt tett a sértett polgári jogi igényének elbírálására.


