A Dombóvári Járási Ügyészség indítványára a Szekszárdi Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte a minősített közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal gyanúsított Tolna vármegyei férfi letartóztatását.Mint az a Tolna Vármegyei Főügyészség közleményéből kiderül, a nyomozás adatai szerint a negyvenes évei közepén járó férfi idén december elején szabadult börtönbüntetéséből.Gerincbetegsége miatt erős fájdalomcsillapító – és egyben enyhe kábító – hatású, vényköteles gyógyszereket szed. Mivel ezeket jóval nagyobb mennyiségben alkalmazza az előírtnál, a korábbi adagja elfogyott, így szüksége volt újabbra. Emiatt elment a dombóvári kórház háziorvosi ügyeletére, ahol az édesanyja nevére akarta felíratni a gyógyszert.Az ügyeletes orvos ellenőrizte a nyilvántartásban, amely alapján közölte vele,…
Szerző: Fekete Dávid
Az elmúlt öt nap során négy tűzesethez és nyolc műszaki mentéshez riasztották a vármegye tűzoltóit, közölte a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hétfőn.Egy parkoló gépjármű bal eleje égett szilveszter este Szekszárdon. A jármű motorterét, kerékjáratát és kerekét érintő lángokat az ott lakók eloltották. A helyszínre érkező szekszárdi hivatásos tűzoltók egy vízsugárral visszahűtötték az érintett részeket, majd áramtalanították a személyautót.Nem sokkal éjfél után egy 1100 literes hulladékgyűjtő konténer gyulladt ki Pakson. A paksi hivatásos tűzoltók egy vízsugár segítségével eloltották a tüzet.Az újév éjjelén egy tizenkét négyzetméteres, faszerkezetű, lemezborítású tároló égett Dombóváron. A dombóvári hivatásos tűzoltók két vízsugár és kéziszerszámok segítségével megfékezték a…
A tűzoltók Varsádon, az Ady Endre utcában áramtalanítottak egy autót, közölte a katasztrófavédelem. Árokba hajtott egy személygépkocsi Varsád határában, az Ady Endre utcában. A gyönki önkéntes tűzoltók áramtalanították a járművet. A helyszínre érkeztek a szekszárdi hivatásos tűzoltók és a mentők is.
A Szekszárdi Járási Ügyészség kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat egy 44 éves és egy 40 éves férfi ellen.Mint az a Tolna Vármegyei Főügyészség keddi közleményéből kiderül, az egyik vádlott 2023. év augusztus elejétől novemberig rendszeresen, jogtalan haszonszerzés céljából különböző személyeknek kábítószert értékesített Szekszárd területén. A vevők között volt olyan, aki ebben az időszakban legalább két alkalommal vásárolt, de olyan is, aki heti rendszerességgel. A vádlott a kábítószert általában 0,2 grammonként csomagolta ún. pakkokba, egy pakkot pedig 12.000.- illetve 15.000,-Ft-vételáron adott el a vevőknek.A vádlott által értékesített kábítószerek összes hatóanyag tartalma több mint hatszorosan meghaladta az adott kábítószerre vonatkozó csekély mennyiség…
A mögöttünk hagyott ünnepi időszak az elmúlt évekhez képest tűzoltói szempontból nyugodtabban telt Tolna vármegyében, közölte a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.A karácsonyi időszak alatt öt kisebb tűzeset és tizenhárom műszaki mentés miatt vonultak a tűzoltók, de egyik esemény sem köthető az ünnepi időszakhoz.December 25-én Magyarkeszin, 28-án Csomán lerakódott korom égett a lakóingatlanok kéményében. A tűzoltók mindkét esetben eltávolították az égésterméket a kéményből és felhívták a tulajdonosok figyelmét arra, hogy a kéményt csak a kéményseprő szakember engedélye után használják. Növényi hulladék égetése miatt december 23-án Kétyre vonultak a szekszárdi hivatásos és a kétyi önkéntes tűzoltók, ahol 80 négyzetméteren gyulladt ki levágott növényi…
Összeütközött két személyautó az M9-es autóúton, Tolna térségében, az M6-os autópálya felé vezető oldalon, az 5. kilométernél, közölte a katasztrófavédelem.Ráfutásos baleset történt, amelynél a szekszárdi hivatásos tűzoltók végzik a műszaki mentést. A raj áramtalanítja a járműveket. A helyszínen vannak a mentők is. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.
Egy tűzeset és tizennégy műszaki mentés adott munkát a tűzoltóknak a hétvégén, közölte hétfőn a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.Leszakadt távközlési kábelhez, öt esetben közlekedési balesethez, mentősök kérésére két esetben segítségnyújtáshoz, Dombóváron egy családi ház leszakadt födéméhez, míg Bonyhádon, a Bajcsy-Zsilinszky utcában egy csőtörés miatt ingatlan pincéjébe folyó víz miatt riasztották az egységeket.Szombaton két alkalommal is beavatkoztak a tűzoltók Bonyhádon, a Bajcsy-Zsilinszky utcában. Délben egy utcai gerincvezeték sérülése miatt víz öntötte el egy lakóház használaton kívüli pincéjét és szuterénjét. Az omlásveszély miatt a tűzoltók a szuterénből távolították el a vizet, majd átadták a területet a vízmű szakembereinek. Az esti órákban a…
Az előzetes adatok szerint 2025 novemberében 5582 gyermek született, és 9686 fő halt meg, közölte a KSH. Az előző év azonos hónapjához képest a születések száma 11, a halálozásoké 9,3 százalékkal mérséklődött, míg a házasságkötéseké 6,2 százalékkal emelkedett. 2025 novemberében5582 gyermek született, 11 százalékkal, 666-tal kevesebb, mint 2024 novemberében.9686 fő vesztette életét, 9,3 százalékkal, 989-cel kevesebb az egy évvel korábbinál.A természetes fogyás a 2024. novemberi 4427-tel szemben 4104 fő volt.2893 pár kötött házasságot, 6,2 százalékkal, 169-cel több, mint egy évvel korábban.Ezer lakosra 7,1 élveszületés és 12,4 halálozás jutott. Az élveszületési arányszám 0,8, a halálozási arányszám 1,2 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint 2024 novemberében. Az ezer lakosra jutó természetes fogyás 0,4 ezrelékponttal,…
A Szekszárdi Járási Ügyészség nagyobb értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vádat egy 50 éves férfi ellen. Mint az a Tolna Vármegyei Főügyészség által kiküldött közleményből kiderül, a vádlott 2024. november 14-én egy kft. képviseletében, meghatalmazás útján megállapodást kötött a sértettel, hogy utóbbi és férje tulajdonában lévő ingatlan nyílászáróinak cseréjét elvégzi. A vádlott előzetes árajánlatot adott, a munkát pedig 806.900 forintért vállalta el. Ebből az előzetes árajánlat munkadíjaként 107.000 forintot jelölt meg, a fennmaradó 699.900 forint pedig a bejárati ajtók, ablakok és redőnyök árára vonatkozott. A vádlott a megállapodás szerint a nyílászárók beszerzése érdekében 2024. november 16-án személyesen átvett a…
A bruttó átlagkereset 692 700 forint volt, ami 8,7%-kal haladta meg az egy évvel korábbit, közölte nemrég a Központi Statisztikai Hivatal.2025 októberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 692 700, a nettó átlagkereset 482 400 forint volt. A bruttó átlagkereset 8,7, a nettó átlagkereset 10,0, a reálkereset pedig 5,5 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. A nettó átlagkereset emelkedése a 2025. július 1-jétől bevezetett magasabb összegű családi kedvezmény és a 2025. október 1-jétől bevezetett három gyermeket nevelő anyák kedvezménye miatt haladta meg a bruttó átlagkereset növekedését. A bruttó kereset mediánértéke 575 000, a nettó kereset mediánértéke 401 100…

