Letért az úttestről, majd fának ütközött egy hibrid üzemű személyautó szerda reggel Kéty külterületén, a hatvanötös számú főút, tizenhetedik kilométerénél. A baleset helyszínére a szekszárdi hivatásos, továbbá a kétyi és a zombai önkéntes tűzoltókat riasztották, akik feszítővágó segítségével mentették ki a jármű sofőrjét, majd adták át a mentőszolgálatnak, közölte a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.Ahogyan a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság is írja, egy Szekszárd irányából Hőgyész felé közlekedő autós eddig tisztázatlan okból letért az úttestről, a kocsi a szántóföldön állt meg, a sofőr járműbe szorult. A helyszínre mentőhelikopter érkezett, az úttestre szállt le, ezért a főutat 7 óra 15 perc és 8…
Szerző: Fekete Dávid
Szekszárd MJV Önkormányzata idén is várja a város polgárainak, közösségeinek, valamint intézményeinek, gazdasági és társadalmi és egyéb szervezeteinek javaslatait a 2024-es naptári év megörökítésre érdemes eseményeiről – hívják fel a figyelmet Szekszárd város honlapján. Mint írják, Szekszárd Város Aranykönyvébe való bejegyzés indoka lehet:kiemelkedően fontos pozitív, Szekszárdot érintő esemény, amely méltó arra, hogy a város történetének részévé váljon,kiemelkedő – szekszárdi személyhez, közösséghez, intézményhez kötődő – teljesítmény,neves személyiség látogatása,természeti jelenség, amelynek jelentős kihatása volt a város életére,események és teljesítmények – a reál és a humán szférában – amelyek új értéket teremtettek, illetve a város hírnevét jelentősen emelték, vagy a városban lakók életminőségét pozitívan…
Pályaorientációs előadásokkal, börzével várta február 28-án a duális képzésben hamarosan érintetté váló tanulóit a Tolna Vármegyei SZC Hunyadi Mátyás Vendéglátó és Turisztikai Technikum és Szakképző Iskola. Mint azt közleményükben írják, előadásokat tartottak a Magyar Honvédség, a Tolna Vármegyei Kormányhivatal, továbbá a Tolna Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara képviselői, a börzén pedig az iskola 16 partnere jelent meg, hogy a szülőket, diákokat tájékoztassák a duális képzésről, a lehetőségeikről, az általuk képviselt vállalkozásról. Üzemlátogatást is szerveztek a Mészáros borászatba.Ugyanaznap nyitották meg az iskolában az Alexandra Manea természetfotóiból összeállított kiállítást is. Az ünnepséget követően az iskola tanulói az alkotó tárlatvezetése során többet is megtudhattak a…
Útlezárásra kell készülni március ötödikétől, szerdától Szekszárd belvárosában helyreállítási munkálatok miatt.Az ERÖV Zrt. az Ybl M. utca – Béri Balogh Ádám utca kereszteződésénél ideiglenes szendvicsbeton burkolattal látja el egy korábbi meghibásodás munkagödrét március 5., szerdától, közölték a szekszard.hu oldalon.Hasonlóan a januári első fázishoz, teljes útzár mellett zajlanak a munkálatok, várhatóan egy héten keresztül. Ezen időszakban az Ybl Miklós utca a Munkácsy utca felől zsákutca lesz, alulról a Bezerédj utca felső ágán keresztül lehet megközelíteni. A kórház kápolnánál lévő kereszteződésben a jelzőlámpák kedd estétől sárga fényű jelzést fognak adni.
Kis szuperhősök jártak Pakson a hétvégén.A Paksi Rendőrkapitányság és a Tolna Vármegyei Baleset-megelőzési Bizottság február 28-ra – a farsanghoz kapcsolódósan – meghirdette a „Szuperhős kerestetik” baleset-megelőzési rendezvényét, melyen a gyerekek az általuk választott SZUPERHŐS jelmezekben vehettek részt, írják hétfői közleményükben.A rendőrkapitányság előtt tartott eseményen körülbelül kétszázan vettek részt, köztük volt sok-sok Szuperhős is. Ezen a napon az egy négyzetméterre jutó szuperhősök száma nagy valószínűséggel Pakson volt a legmagasabb. A gyerekekkel és szüleikkel sokféle baleset-megelőzési játékot játszottak az egyenruhások. Természetesen a helyes válaszok nem maradhattak jutalom és ajándék nélkül, illetve a forró tea és a friss fánk is mind elfogyott, írják.
A hétvégén Tolnában négy anyagi káros baleset történt. Két esetben a sebesség nem megfelelő megválasztása miatt, egyszer pedig egy elhibázott előzési manőver okán történt az ütközés. Két esetben a vétkes, egy alkalommal pedig a vétlen jármű csapódott az árokba.Mint az a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből kiderül, február utolsó napján a délelőtti órákban közlekedett egy autós a 65-ös főúton Harc térségében. A jármű vezetője előzésbe kezdett, de azt nem tudta befejezni. Visszatérés közben nekiütközött az előzött kocsinak, amely árokba csapódott.Szintén pénteken az esti órákban ismeretlen járművezető Szekszárdon az egyik nagyáruház parkolójában – feltehetően tolatási manőver közben – nekiütközött egy, a…
Közel a megengedett legnagyobb sebesség duplájával közlekedett a 6-os főúton egy 32 éves autós, közölte a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.A közleményben olvasható, hogy a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztályának járőrei menet közben rögzítő eszközzel ellenőriztek március 2-án vasárnap, többek között a 6-os főúton.Röviddel dél előtt, a 138-as kilométerszelvényben, Szekszárd közelében közlekedett egy autós. A megengedett 90 km/óra helyett 173 km/órás sebességgel száguldozott.210 ezer forintos közigazgatási bírságot szabtak ki a szabálytalankodó férfinak és 6 közlekedési előéleti pontot is rögzítettek, írják.
Elérte a zsugorodás a mosószereket és öblítőket.Mint azt a Portfolio.hu észrevette, a Procter And Gamble Hungary több tucat mosószer, kapszula és gél, valamint öblítő méretének csökkenéséről tett bejelentést a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi hatóságnak.Mivel az árakról nem adnak ki információt, így egyelőre nem ismert, hogy az egyes termékek ára hogyan változott.A termékek listája a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság oldalán érhető el.
Kiemelt figyelmet fordít a virág-, édesség- és ajándékárusok ellenőrzésére a NAV. A revizorok március 3. és 8. között a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, valamint a forgalmazott áruk eredetét vizsgálják. Mint azt hétfői közleményükben írják, az eddigi tapasztalatok alapján a leggyakoribb szabályszegés továbbra is a nyugtaadás elmulasztása. Ez a bevételtitkolási mód az egyike a három legsúlyosabb adóügyi jogsértésnek, amelyek megszegése súlyos szankciókkal jár. Egyrészt mulasztási bírsággal: az a vállalkozás ugyanis, amelyik elmulasztja a nyugtaadást vagy az alkalmazotti bejelentést, akár kétmillió forintos bírsággal is számolhat. Igazolatlan eredetű áru esetén egymillió forint a bírság maximuma. Másrészt, a három…
Újabb lelombozó statisztikát közölt a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggel: ismét kevesebben lettünk.Ahogyan az a KSH honlapján olvasható, az előzetes adatok szerint 2025 januárjában 6367 gyermek született, és 12 855 fő halt meg. Az előző év azonos hónapjához képest a születések száma 4,5, a házasságkötéseké 4,2 százalékkal mérséklődött, a halálozásoké 6,5 százalékkal nőtt.Részletesebben:6367 gyermek született, 4,5%-kal, 300-zal kevesebb, mint 2024 januárjában,A teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke 1,35, egy évvel korábban 1,40 volt,12 855 fő vesztette életét, 6,5%-kal, 784-gyel több az egy évvel korábbinál,A természetes fogyás a 2024. januári 5404-gyel szemben 6488 fő volt,1605 pár kötött házasságot, 4,2%-kal, 71-gyel kevesebb, mint egy…

