Szerző: Fekete Dávid

A Szekszárdi Járási Ügyészség eltiltás hatálya alatt elkövetett járművezetés bűntette miatt emelt vádat egy 17 éves fiú ellen.Mint azt a Tolna Vármegyei Főügyészség csütörtöki közleményében írja, a vádirat szerint a fiatalkorú vádlott vezetői engedéllyel nem rendelkezik, azonban őt a Tamási Járásbíróság tavaly május 15-én jogerős büntetővégzésével, pontosabban eltiltás hatálya alatti járművezetés vétsége miatt a közúti járművek vezetésétől 2 évre eltiltotta. A vádlott személyesen vette át a büntetővégzést, így annak tartalmát ismerte. Az illetékes kormányhivatal az eltiltás tényét a közúti közlekedési nyilvántartásba bejegyezte.Mindezek ellenére a fiatalkorú vádlott tavaly szeptember 24-én késő délután az egyik Tolna vármegyei község területén egy hatósági jelzés…

Read More

A felszámolási eljárás kezdeményezése után, de még a felszámolás bírósági elrendelése előtt megállapodást lehet kötni a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV). Egyre több fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben lévő cég él a megállapodás lehetőségével, közölte a NAV egy, a szerkesztőségünknek megküldött közleményben. Mint írják, a cégek a megállapodással rendezhetik adótartozásukat, elkerülve így a végleges felszámolást és tovább működhetnek. Emellett az ügyvezetők számára is biztonságot nyújt mindez, hiszen így elkerülik a személyes felelősség megállapítását és az ezzel járó esetleges bírságokat, végrehajtásokat, pereket. Így például nem kell attól tartaniuk, hogy a NAV a cég bevallási kötelezettségének az elmulasztása miatt a cég helyett vele szemben szab…

Read More

Összesen 1 milliárd forint keretösszegű vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak az 1000 fő alatti hazai kistelepülések egész évben nyitva tartó italüzletei.Mint az nemrégiben kiderült, a legkisebb vidéki településeken működő sörözők, bárok, borozók üzletenként 3 millió forintos forrásra pályázhatnak, amit fejlesztésre, eszközbeszerzésre és működési költségre, például rezsire és munkabérre is fordíthatnak. A március 3-tól induló pályázat célja, mint azt egy, a szerkesztőségünknek eljuttatott közleményben írják az, hogy egyszerű jelentkezés és gyors ügyintézés mellett már az idei szezonban hatékony támogatást nyújtson a szolgáltatók számára.Suhajda-Molnár Anikó, a pályázatkezelő Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nzrt. vezérigazgatója a közleményben azt nyilatkozta, hogy a falusi vendéglátóhelyek nemcsak a…

Read More

Új kiállításokkal, közösségi programokkal készül a következő időszakra a Wosinsky Mór Múzeum.A Textilművek finisszázsa március 1-én, szombat délután várja az érdeklődőket 15 órától a Vármegyeházán, a Gemenci Nagydíj történetét bemutató időszaki kiállítás a hónap végén búcsúzik a főépületben. A Wosinsky Mór Múzeumban a szekszárdi származású Móser Zoltán fotóművész „Valahol, Európában – páros és páratlan képek” című kiállítása lesz látható, melynek megnyitója március 11-én délután 17 órától kerül megrendezésre. Móhr Szilvia kerámiából készült alkotásai mellett Tövisháti András szobrai, rajzai várják a látogatókat a Vármegyeházán március 27-e, csütörtök 17 órától.Múzeumi esték sorozatuk is folytatódik, március 26-án 16.30-tól Józsa Rita tart előadást „Egy kis…

Read More

Dr. Horváth Kálmán korábbi főispánt kedden kísérték el utolsó útjára. Utódának személye is e napon dőlt el.Megjelent a Magyar Közlönyben Orbán Viktor miniszterelnök határozata, amely szerint március 1-i hatállyal Lehőcz Regina Máriát nevezi ki a Tolna Vármegyei Kormányhivatalt vezető főispánná. Lehőcz Regina eddig (2018. november elsejétől) a tolnai kormányhivatal főigazgatói feladatait látta el.

Read More

Beutazták Tolnát, hogy vonatokat graffitizzenek össze, a végén csak lebuktak, közölte a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdán.Tavaly karácsony után tett bejelentést egy MÁV-alkalmazott, mert a dombóvári vasútállomáson álló szerelvényt nagyjából 9 méter hosszban és 1,5 méter szélességben színes festékkel fújta le valaki. Az ügyben a helyi rendőrök szemlét tartottak, majd széles körű adatgyűjtésbe kezdtek.Néhány nap múlva hasonló történt Pincehelyen, akkor az ott álló szerelvény oldalát fújták össze ismeretlenek festékkel, megközelítőleg 20 négyzetméternyi felületen. Rongálás miatt a Tamási Rendőrkapitányságon is megindult a nyomozás.A dombóvári nyomozók bizonyítékai alapján hamarosan három pécsi férfire terelődött a gyanú. Felmerült, hogy korábban Bátaszéken, Barcson és Dombóváron is…

Read More

A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2024-ben megszerzett bevételükről. A nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető, és online beadható. Idén több mint 130 ezer vállalkozótól várja a katabevallást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), írják közleményükben. A gyakorlatban az érintetteknek a 24KATA jelű űrlapon a tavaly elért bevételükről nyilatkoznak, illetve ezen kell bevallani a 40 százalékos különadót is annak, aki túllépte a rá vonatkozó bevételi értékhatárt. Továbbra is az ONYA kínálja a legegyszerűbb megoldást a nyilatkozatra: használatához nincs szükség külön segédprogramra, így könnyedén, pár kattintással beküldhetők a dokumentumok. A kitöltés is gyors és hatékony, ugyanis – az elektronikus azonosítás után –…

Read More

Pisszt jelző ujj címmel tart előadást Töttős Gábor a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján.Több mint két évtizede minden év február 25-én emlékezünk meg a kommunista diktatúrák áldozatairól. 1947-ben ezen a napon – a kommunistákkal szembeni kiállása miatt – Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a szovjet hatóságok letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták, ahol nyolc évig volt fogságban.Az emléknapon Töttős Gábor, a Tolna Vármegyei SZC Hunyadi Mátyás Vendéglátó és Turisztikai Technikum és Szakképző Iskola megbízott igazgatója tart előadást a Babits Mihály Kulturális Központ Csatár termében Pisszt jelző ujj címmel február 25-én, kedden 17.30-kor. Mint az a Központ honlapján is szerepel, az előadó…

Read More

Erős Viktor r. főtörzszászlós, a Dombóvári Rendőrkapitányság körzeti megbízottja érdemelte ki a közreműködő szervezet elismerését.Mint azt a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményében írják, Tamásiban a művelődési központban tartották meg február 22-én a Tolna Vármegyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége közgyűlését. A rendezvényen részt dr. Túrós András az Országos Polgárőr Szövetség elnöke és Szabó Csaba r. dandártábornok, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője is.A közgyűlésen az elmúlt évet értékelték, emellett meghatározták a polgárőrség ezévi feladatait is. A vármegyei polgárőrvezető kiemelkedőnek értékelte Tolnában a polgárőrség és rendőrség együttműködését. A szövetség elnöke elismerést adott át, ezzel is megköszönve a rendőrséggel közösen végzett hatékony munkát.  A polgárőrség és…

Read More

A NAKE Fight Day Oriental Rules aranyérmet követően folytatta menetelését László Tóbiás Szekszárdi Muay Thai Sportegyesület versenyzője.Mint azt Eördögh Péter edző elmondta nekünk, a WFC Hungary február 21-23. között rendezte meg a szervezet nyílt országos bajnokságát Baján az MNÁMK Sportcsarnokban. A Szekszárdi Muay Thai Sportegyesület versenyzőjéhez László Tóbiáshoz csatlakozott Gombos Norbert kickbox edző tanítványa, Kótai János a szekszárdi Dragon Fight Club-tól, így a tolnai megyeszékhelyről ketten vettek részt a megmérettetésen.A három menetes K-1 full kontakt szabályrendszerű kemény küzdelmek során Kótai János a junior korosztály -71kg-os súlycsoportjában ezüstérmet szerzett, míg László Tóbiás ugyanezen korcsoport -75kg-os súlycsoportjában Szekszárdra hozta a WFC bajnoki…

Read More