Szerző: Fekete Dávid

Szertornaszakosztály indul Szekszárdon, fiatalok jelentkezését várják.Felhívást közölt a Szekszárdi Sportközpont: szertornázni vágyó fiatalok jelentkezését várják. Mint írják, 5-6 éves fiúkat és lányokat várnak március tizennyolcadikán és április elsején a Szent József Katolikus Iskola tornatermébe (Szekszárd, Garay tér 9.) 17 órai kezdettel.Kérik, hogy a felvételin részt venni kívánó gyermekek tornacipőt és edzőruhát vigyenek magukkal.

Read More

Március tizenegyedikén öt négyzetméternyi területen háztartási és zöldhulladék égett Tolnán, egy Fém utcai családi ház udvarán. Mint az a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleményéből kiderül, a tűzesethez a város önkormányzati tűzoltói vonultak, akik egy vízsugár és kéziszerszámok segítségével oltották el a keletkezett lángokat.Az elmúlt időszak többszöri tűzesetei miatt felhívják a figyelmet a zöldhulladék égetésének szabályairaKerten belül zöldhulladékot csak abban az esetben lehet égetni, amennyiben azt az önkormányzat rendeletben engedélyezi. Kerten belül csak az önkormányzati rendeletben meghatározott időszakban szabad égetni. Ha az önkormányzatnak nincs a kerti zöldhulladék-égetést szabályozó rendelete, tilos a kertben száraz növényeket égetni. Kommunális hulladékot égetni sehol sem szabad.

Read More

Hónapokon át árulta két dunaszentgyörgyi férfi a „kristály” néven ismert új pszichoaktív anyagot a településen és környékén.Mint az a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményéből kiderül, paksi nyomozók információt szereztek arról, hogy két dunaszentgyörgyi lakos hónapok óta új pszichoaktív anyagokkal üzletel. A terjesztők nemcsak Dunaszentgyörgyön, hanem a környező településeken is kristályt terítettek. A paksi rendőrök a DELTA Program keretében a napokban csaptak le rájuk. Mindkettőjüket őrizetbe vették, és új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel gyanúsították meg őket. Egyiküknél több százezer forintot és több gramm kábító hatású anyagot is lefoglaltak. A dílerek a kristály adagját alkalmanként 5000 forintért adták el vásárlóiknak, melyek feketepiaci értéke több…

Read More

Nem árstopot vezet be a kormány az elszállt élelmiszerárak megfékezéséért, hanem az árrést maximalizálják, ez derül ki Orbán Viktor a közösségi oldalára kitett videóból.„Az indokolatlan és túlzó áremelések megfékezése érdekében tárgyalásokat folytattunk az elmúlt napokban a kereskedelmi láncok képviselőivel. Sajnos a kereskedők ajánlatai messze elmaradtak az elvárásainktól, ezért úgy kellett döntenünk, hogy intézkedéseket vezetünk be a kereskedelemre” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök videóüzenetében.Ezek az intézkedések pedig azt jelentik, hogy harminc alapvető élelmiszer árrését korlátozzák. Egészen pontosan március közepétől május végéig az árrés nem lehet több mint tíz százalék. Tehát a fogyasztói ár maximum 10 százalékkal haladhatja meg a beszerzési árat,…

Read More

Hétfőn két alkalommal siettek a tűzoltók közlekedési balesetekhez Tolna vármegyében.Mint azt a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság keddi közleményében írják, két személyautó ütközött hétfő délután a hatos számú főút száznegyvenhatodik kilométerénél. A vészhívást a hibrid üzemű gépkocsi segélyhívó rendszerén keresztül adta le az egyik sofőr. A baleset helyszínére a szekszárdi hivatásos tűzoltók vonultak, akik a dízel üzemű járművet áramtalanították. A mentőszolgálat a két gépkocsi összesen négy utasa közül kettőt kórházba szállított.Autó és busz ütközött hétfő délután Dombóváron, a Vörösmarty és a Tóth Ede utca sarkánál. A baleset helyszínére az érintett város hivatásos tűzoltói vonultak, akik a személyautót áramtalanították. A mentők könnyű…

Read More

Alig hét percre volt szükségük, hogy egy Tolna vármegyei vállalkozástól 11,5 millió forintot szerezzenek meg.Mint az a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság keddi közleményéből kiderül, egy Tamásiban lakó nő tett feljelentést a napokban ismeretlen tettes ellen, akivel egy internetes piactéren ismerkedett meg. A sértett használt gyerekcipőt hirdetett eladásra, melyre egy női profilról hamarosan jelentkezett az „érdeklődő”. Telefonszámát, e-mail címét nem adta meg, kizárólag Messengeren kommunikáltak. A szokásos módon, egy csomagküldő szolgálat nevében üzenet érkezett egy csalárd linkkel, arra kattintva az akkor még gyanútlan sértett megadta a szükséges netbankos belépési adatait. Mivel SMS-értesítést nem igényelt, csak valamivel később, egy banki üzenetből tudta meg,…

Read More

Többségében szabadtéri tűzesetekhez és közlekedési balesetekhez siettek vármegyénk hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltói az elmúlt hetvenkét óra leforgása alatt.Mint az a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hétfői közleménye taglalja, hat esetben gaz és avar, három helyszínen nádas, három további címen pedig melléképület égett.Péntek délután Szekszárd külterületén, a mözsi villamos alállomás mellett az avar égett mintegy négyszáz négyzetméteren. A szekszárdi tűzoltók számolták fel a káresetet.Egy huszonnégy négyzetméteres présház tetőszerkezete égett teljes terjedelmében péntek este Szekszárdon, a Lisztes tetőnél. A szekszárdi hivatásos tűzoltók két propán-bután gázpalackot hoztak ki az épületből, a tüzet két vízsugár és kéziszerszámok segítségével oltották el.A dombóvári hivatásos egységek a…

Read More

Az elmúlt 72 órában a vármegye útjain négy sérüléssel végződő és kilenc anyagi káros baleset helyszínén intézkedtek az egyenruhások.Mint azt a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményében írják, súlyos kimenetelű baleset történt március 9-én a délelőtti órákban a 6535-ös számú mellékúton, Tevel térségében.  Egy motoros utasával közlekedett, amikor egy jobbra ívelő kanyarban nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg sebességét. A motor vezetője elveszítette uralmát a jármű felett, áttért a szemközti forgalmi sávba, onnan pedig az út melletti füves területre sodródott, ahol elesett. A balesetben a motor utasa súlyos sérüléseket szenvedett.Egy autós közlekedett március 8-án az éjszakai órákban az 512-es úton…

Read More

A bonyhádi rendőrök három drogkereskedőt és tíz szerhasználót hallgattak ki, közölte a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.Mint azt hétfői közleményükben írják, mindkét esetben hivatalból indult eljárás. Az elsőnél egy korábban külföldön dolgozó, 21 éves aparhanti férfi vált gyanússá. A bizonyítékok alapján maga is fogyasztó, és legalább három – már kihallgatott – ismerősének ajándékozott vagy értékesített marihuánát éveken át.A másik ügyben egy 21 éves nagymányoki fiatalt igazoltattak ez év februárjában. A megállított autó átvizsgálása során zöld növényi törmelék és fehér por is előkerült. A sofőr elismerte, hogy a vezetés megkezdése előtt füves cigit szívott, amit a gyorsteszt is igazolt, THC-pozitív lett az eredmény.…

Read More

A Szekszárdi Járási Ügyészség nagyobb értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vádat egy 46 éves debreceni férfi ellen.Mint az a Tolna Vármegyei Főügyészség közleményéből kiderül, a vádirat szerint a vádlott 2019. évben gázszerelőként hirdette magát az interneten, különféle weboldalakon keresztül azért, hogy a hirdetésre jelentkező személyeket tévedésbe ejtve a tőlük különféle jogcímeken átvett pénzösszegeket a saját megélhetésére fordítsa és abból rendszeres jövedelemre tegyen szert. A vádlottnak azonban gázszerelői szakképesítése nincs, és érvényes gázszerelői igazolvánnyal sem rendelkezik, továbbá a vádbeli időszakban nem volt sem bejelentett munkaviszonya, sem vállalkozása.Egy szekszárdi nő, a sértett az interneten keresett gázszerelőt a lakásában elvégzendő gázkazán cseréhez.…

Read More