November tizenhetedikén ünneplik az egyetemi hallgatók társadalmi felelősségvállalására és a demokráciáért, szabadságért folytatott történelmi elköteleződésére emlékeztető International Students’ Day-t, vagyis a hallgatók világnapját. A világnap eredete az 1939-ben, Prágában kirobbanó diáktüntetésekhez köthető, amely eseménysorozat során a fiatalok az oktatás szabadságáért, függetlenségéért és a demokratikus jogaikért álltak ki. Több forrás szerint ennek nyomán november tizenhetedike arra emlékeztet, hogy a diákok szerepe meghatározó volt és maradt a társadalmi változásokban.A Study International nemzetközi oktatási portál korábbi beszámolói alapján az egyetemek, főiskolák és diákszervezetek világszerte a hallgatói érdekképviseletet, az oktatás szabadságát és a közösségi felelősségvállalást előtérbe helyező rendezvényeket tartanak november tizenhetedikén. A portál kiemeli, hogy…
Szerző: antritt
Az Országgyűlés döntése értelmében november 15-én a határon túli, elszórtan élő magyar közösségek identitását és kultúráját ünnepeljük – különös tekintettel a nyelv, az oktatás és a közösségek sajátosságainak megőrzésére. A “szórványmagyarság” azokból a magyar közösségekből áll, amelyek jelentősebb népsűrűsödés híján idegen nyelvű környezetben élve asszimilációval, intézményhiánnyal küzdenek. Az Országgyűlés 2015. november 3-án nyilvánította november 15-ét a magyar szórvány napjává, emlékezve Bethlen Gábor erdélyi fejedelemre. A mai napon Kárpátalján, a Vajdaságban és más régiókban kulturális programokkal, konferenciákkal ünneplik a napot, amelynek célja a külhoni magyarság erősítése és a közösségek identitásának megőrzése.
A Poets, Essayists, Novellists (PEN) International november 15-én a Day of the Imprisoned Writer, vagyis a bebörtönzött írók napja keretében a világ elnyomott íróira hívja fel a figyelmet, akik politikai okokból börtönbe kerültek. A megemlékezést minden évben november 15-én tartja a PEN International. A 2025-ös kampányban négy kiemelt eset szerepel: a PEN International hivatalos közlése szerint Venezuelában Rory Branker-t „extorzió”, vagyis zsarolás és „hamis információk terjesztése” miatt, Kínában Yalqun Rozi-t az „államellenes tevékenység” miatt ítélték el, Algériában Mohamed Tadjadit öt év börtönre politikai versei miatt, Grúziában pedig Mzia Amaglobeli-t két évre ítélték egy tüntetésen történt incidens nyomán, politikailag motivált eljárással. A PEN…
Egy friss kutatás szerint a vezető és a beosztott közötti kapcsolat minősége jelentősen befolyásolja, mennyire érzik jól magukat a dolgozók a munkahelyükön. Ha a főnök támogat, bátorít, és lehetőséget ad a saját döntésekre, a munkavállalók motiváltabbak lesznek, és erősebben kötődnek a szervezethez.A felmérés kiemeli, hogy a dolgozók legfontosabb igényei közé tartozik a munka közbeni önállóság, valamint a feladatok megfelelő elvégzéséhez szükséges hozzáértés érzése. A gyakorlatban a vezető rendszeres visszajelzéssel és fejlődési lehetőségek biztosításával támogathatja ezeket az igényeket, így a munkavállalók hatékonyabban végzik a feladataikat, és hosszú távon elkötelezettebbé válnak a szervezet iránt.Az eredmények egyértelműen azt mutatják, hogy a tudatos és támogató vezetői…
November 13-án ünnepeljük a kedvesség világnapját, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy az együttérzés apró tettei is képesek szebbé tenni a mindennapokat. De mit is jelent valójában a kedvesség, és hogyan vált világméretű ünneppé? Hétköznapi életünkben ez egyszerű gesztusokban nyilvánul meg: egy mosoly a reggeli buszon, egy bátorító szó a kollégának, vagy önzetlen segítség a szomszédnak.Tudományos kutatások szerint a másokért végzett kedves tettek nemcsak a környezetünkre hatnak pozitívan, hanem a saját stressz-szintünket is csökkentik. Nem csoda, hogy 1997-ben a japán Apró Kedvesség Mozgalom kezdeményezte a kedvesség világnapját, amely azóta emberek millióit ösztönzi arra, hogy a kedvességet ne csak egy napon gyakorolják,…
Ma, november 12-én ünnepeljük a Szociális Munka Napját, amikor különös megértéssel és köszönettel fordulhatunk azok felé, akik a mindennapok gyakran láthatatlan segítőiként a rászorulók mellett állnak. Ez a nap tehát nemcsak az elismerésről szól, hanem arról is, hogy felhívjuk a figyelmet a szociális munka jelentőségére.A szociális munkások gyermekeket, időseket, fogyatékkal élőket és hátrányos helyzetű családokat támogatnak. Így közvetve és közvetlenül is hozzájárulnak a társadalmi problémák megoldásához. Fáradhatatlanul dolgoznak egy jobb társadalmi rendszer létrehozásán, miközben maguk is elszenvedői a fejlesztésre szoruló működési módnak. A szakma tehát empátiát, kitartást és szakértelmet igényel, és valódi hivatásként szolgálja a közösséget.Ma tehát arra gondolva fejezzük ki…
November 11-én nemcsak Szent Mártont ünnepeljük, hanem a szerencsét és bőséget hozó hagyományokat, babonákat is felelevenítjük. A régi időkben úgy tartották, amit ezen a napon teszünk, az elkövetkezendő évünkre teljes egészében hatással lesz.Miért nem érdemes ma kihagyni a libaevést, s mit szólna ehhez a püspöki kinevezés elől libák közé menekülő Szent Márton? A Márton-nap a népi hagyományok szerint a mezőgazdasági munkák lezárását, az advent közeledtét és az év végi pihenést jelezte. Ehhez szorosan kötődnek a legismertebb babonák: aki Márton-napon libát nem eszik, egész évben éhezik, s aki újbort nem iszik, egész évben szomjazik. A libasült és az újbor a bőség és a…
Az előzetes adatok szerint 2025 augusztusában 6360 gyermek született és 8908-an haltak meg; az előző év azonos hónapjához képest a születések száma 5,7, a halálozásoké 15, míg a házasságkötéseké 5,1 százalékkal mérséklődött – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.A közlemény szerint augusztusban 6360 gyermek született, 5,7 százalékkal, 386-tal kevesebb, mint 2024 augusztusában. 8908-an haltak meg, 15 százalékkal, 1526-tal kevesebben az egy évvel korábbinál. A természetes fogyás a 2024 augusztusi 3688-cal szemben 2548 fő volt.Hozzátették, hogy ebben az időszakban 6370 pár kötött házasságot, 5,1 százalékkal, 343-mal kevesebb, mint egy évvel korábban.Január-augusztusban 48 093 gyermek jött világra, 6,7 százalékkal,…
Pénteken még többfelé kell esőre számítani, majd csökken a csapadék valószínűsége, vasárnap már több-kevesebb napsütés várható. A hőmérséklet csúcsértéke a hétvégén 15-20 Celsius-fok körül alakul, de a hajnalok hűvösek lesznek – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.Pénteken nagyobb területen vékonyodik, felszakadozik a felhőzet, és több helyen néhány órára előbújhat a nap. A délkeleti tájak továbbra is szárazon maradhatnak, másutt észak felé haladó csapadékgócok okozhatnak szórványosan esőt, záporesőt, lokálisan akár több hullámban is lehet csapadék. A keleties szél nagy területen élénk, helyenként olykor erős lesz. Délutánra többnyire 15 és 20 fok közé melegszik fel…
Idén ősszel 8. alkalommal indult el a használt mobiltelefonok visszagyűjtését szolgáló Passzold vissza, Tesó! kampány – közölte a Jane Goodall Intézet és a KÖVET Egyesület szerdán az MTI-vel.A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a mobiltelefonok előállításához szükséges, kimerülő készletű, koltán nevű ércet Afrikában veszélyeztetett fajok, például gorillák és csimpánzok élőhelyén bányásszák, felemésztve ezzel élőhelyüket, miközben a mobiltelefonok sok esetben hulladékként szennyezik a környezetet. Ezt a folyamatot szeretnék megállítani a mobilok újrahasznosításával.Felidézték, hogy a Jane Goodall Intézet 2018-ban a KÖVET Egyesülettel, valamint az Afrikáért Alapítvány és a Védegylet Egyesület segítségével indította el a kampányt. Ma már 80 aktív gyűjtőpontjuk van az országban,…

