Véletlen volna, hogy Rákay Philip – tehát Kálmán – asztrológus felesége megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét? Vagy ez maga a sors, a csillagok együttállása? Vélemény.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emléknapjának apropóján idén is kiosztották a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje címet, amelyet ezúttal többek közt Rákay Philip felesége, Wieber Orsolya asztrológus is átvehetett a Vigadóban – írja a Kontroll.
A 24.hu pedig kiszúrta, hogy az asztrológushoz kötődő Wieber and Wieber Kft. 2011-ben több mint fél éven át, majd 2012 januárjától 2013 márciusáig biztosan adott kommunikációs tanácsokat a Fidesz-frakciónak, mégpedig összesen 13,8 millió forintért.
A friss kitüntetett közösségi oldalán azt írta a díj kapcsán: a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenység elismeréseként kapta.
Örüljünk együtt ennek a hihetetlen sikernek, hiszen ezáltal a sokat bántott és lesajnált asztrológia végre a jól megérdemelt polcra került: a haza érdekeinek szolgálatában áll. Mivel, ha előre látjuk, mit is tartogat a retrográd Merkúr, akkor szépen fel lehet használni annak erejét a haza gyarapítására. A csillagok hatásai ugyanis nem lehetnek függetlenek a hazától, nem csak úgy öncélúan működnek, meg kellett zabolázni őket, sőt: rabszolgává kellett tenni őket, hiszen a haza mégsem lehet a bolygók ellenzékében.
Felkészül: Delphoi Szibülla.
A szerző álláspontja nem feltétlenül egyezik a szerkesztőség véleményével


