A 2023. szeptember 1-jén életbe lépett menetrend bevezetése óta érkezett néhány változtatási igény az utasoktól a szolgáltatóhoz, illetve az önkormányzathoz is. Ezeket a Városépítő Bizottság megtárgyalta, és a képviselő-testület által delegált hatáskörben eljárva januárban döntött a megvalósítandó igényekről, amelyeket március elejével érvényesítettek a menetrendben.
A menetrend módosítása mindkét esetben az utasok kezdeményezésére történt, mivel különböző járatmódosítási igényekkel keresték meg a társaságot, az önkormányzatot és a választókerületek képviselőit. Király István, a Paksi Közlekedési Kft. üzemeltetési vezetője úgy tájékoztatta a Telepaks Médiacentrumot, hogy a felmerülő igényeket megvizsgálták, majd az eredményeket beküldték a város vezetésének, ahol január végén döntöttek a magvalósítandó igényekről.
Ennek alapján március 1-jével összesen két vonalon történt változás:
- A jelenleg 6:25-kor, a Gesztenyés utcából mindennap induló 2-es járat 2024. március 1-jétől 20 perccel korábban, 6:05-kor fog indulni, így belesimulva a :05-ös ütemes indulási rendbe.
- A fenti járat párja, a jelenleg 6:45-kor az Autóbusz-állomásról mindennap induló 2-es járat 2024. március 1-jétől 15 perccel korábban, 6:30-kor fog indulni, így belesimulva a :30-as ütemes indulási rendbe.
- Új 3-as járatot indítottak az Orvosi rendelő és a Vegyesbolt közötti szakaszon, amelyik munkanapokon 5:10 órakor fog indulni az Orvosi rendelő megállóból. A járat a Gesztenyés, Árnyas, Barátság, Zápor, Domb utcai megállóhelyeket, az Autóbusz-állomást, továbbá a Táncsics Mihály, Petőfi, Bástya, Üstökös, Nyár utcai és a Szentháromság téri megállóhelyeket nem érinti, az Orvosi rendelő, Dózsa György út 32., Szent István tér és Tavasz utca megállóhelyeken pedig csak akkor áll meg, ha az ott várakozó utas a felszállási szándékát jól láthatóan jelzi, vagy van leszálló utas.
A változás a menetrend többi járatát nem érinti.
Az új menetrendi kiadvány nyomtatható PDF formátumban: Letöltés


