Történelmi pillanat tanúi lehetünk: először került amerikai a katolikus egyház élére. Csütörtök délután a Vatikánban a bíborosi konklávé megválasztotta az új pápát – a 69 éves Robert Francis Prevostot, aki a XIV. Leó nevet vette fel.
Ezzel véget ért a Sede vacante, vagyis az a pápaválasztás előtti időszak, amikor az egyház feje nélkül működik a Vatikán. Az új pápa megválasztásához mindössze négy szavazási fordulóra volt szükség – ez az egyház egységét mutatja, fogalmazott Giuseppe Versaldi bíboros a Vatikán sajtóhivatalában.
Robert Prevost személyesen köszöntötte és megölelte a bíborosokat a megválasztás után, este pedig közös vacsorára hívta őket.
Robert Francis Prevost 1955-ben született Chicagóban. A Katolikus Teológiai Egyetemen tanult, majd 1977-ben belépett a Szent Ágoston-rendbe. Teológiai képzése után Rómában tanult tovább kánonjogot, és 1982-ben szentelték pappá. Missziós munkáját Peruban kezdte, ahol később, 2015-ben Chiclayo püspökévé választották. 2019-től különböző vatikáni kongregációk tagja volt, és 2023-ban Ferenc pápa kreálta bíborossá.
A katolikus világ mostantól XIV. Leó pápaként ismeri őt – és vele új korszak kezdődik az egyház történetében.