Szekszárd MJV Önkormányzata a közelmúltban nyújtott be pályázatot a belterületi utak felújítása céljából. Ennek eredményeként összesen közel öt kilométer útszakasz…
Böngészés: felújítás
Szekszárd MJV Önkormányzata közel öt kilométernyi útburkolat felújítására adott be pályázatot a napokban Magyar Államkincstárhoz. A hírt a napokban osztotta…
2024 májusában 5 milliárd forintos keretösszeggel az 5 ezer fő alatti kistelepülések számára út-, híd-, járda-, és kerékpárforgalmi létesítmény építési…
Két és félmilliárd forintot meghaladó értékű útfelújítást hajtott végre a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (MK) Tolna vármegye alsóbbrendű útjain -…
Új köntösben fogadja a fiatalokat a Mathias Corvinus Collegium (MCC) szekszárdi képzési központja. Négy új tanteremmel, közösségi helyiségekkel, plenáris előadóval,…
A Magyar Közút felújítási munkálatokat végez Szekszárdon, a vasút feletti hídon szeptember 5-én, kedden 8 és 14 óra között, közölték…
A napos időjárás is segíti a munkát, így a kivitelező HGT Invest Kft. továbbra is az ütemterv szerint halad a…
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretén belül megszépülhet a Liszt Ferenc Zeneiskolának helyet adó ikonikus szekszárdi épület, az Augusz-ház.…
Hétfőn kezdetét veszi a belváros felújítása, amelyik parkolási nehézségeket okozhat a Babits Mihály Kulturális Központ Környékén. A Szekszárdi Vagyonkezelő Kft.…
A Babits Mihály Kulturális Központ és a Prométheusz park közötti parkoló munkaterület lesz, azt hétfőn a forgalom elől elzárják, és…