A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a madarak és fák napja alkalmából országos versenyt hirdet az általános iskolák felső tagozatos tanulói számára.
A madarak és fák napja több mint százéves hagyomány Magyarországon, amelyiket minden év május 10-én ünneplünk. A célja, hogy felhívja a társadalom, és különösen az ifjúság figyelmét az őket körülvevő élővilágra, valamint a természetvédelem fontosságára. Az első madarak és fák napját a kor neves ornitológusa, Chernel István szervezte 1902-ben. Több mint száz év telt el azóta, és a természetvédelem fontosságára egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk.
A Madarak és Fák Napja Országos Verseny célja, hogy versenylehetőséget biztosítson azoknak a természet iránt érdeklődő, általános iskolai felső tagozatos tanulóknak, akik az iskolai órákon, szakkörökön, erdei iskolákban és a természetjárás során szerzett tudásukat szeretnék összemérni az ország más részein élő diákokkal.
A versenyre 10-14 éves – általános iskola 5-8. osztályos – tanulókból álló, három fős csapatok jelentkezését várják, akik az iskolájukhoz legközelebb eső területi fordulóra jelentkezhetnek. A területi megmérettetésen iskolánként egy csapat vehet részt, egy iskolából csak egy területi helyszínre lehet jelentkezni, így tehát a regisztrációhoz minden csapatnak szüksége van egy befogadó iskolára. Amennyiben az iskolából több csapat jelentkezne, kérik, hogy a területi versenyen induló csapatot a szaktanár jelölje ki, vagy az iskola házi versennyel válassza ki.
A versenyen történő részvétel ingyenes.
A jelentkezés határideje: 2024. március 15. (péntek).
A jelentkező csapatok először egy területi fordulón mérhetik össze tudásukat az adott térségből jelentkező többi indulóval.
A verseny írásbeli feladatokból és madárhang-felismerésből áll.
A területi forduló időpontja: 2024. április 12. (péntek).
A területi fordulón első helyezést elérő csapatok jutnak tovább az országos döntőbe.
Az országos döntő időpontja: 2024. május 11. (szombat).
Az országos döntő helyszíne: Gödöllői Királyi Kastély, 2100 Gödöllő, Grassalkovich Kastély 5852 hrsz.
Jelentkezni – és a részleteket megtekinteni – a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület oldalán lehet:
https://mme.hu/hirek/2024/01/29/madarak_es_fak_napja_orszagos_verseny_2024


