Baleset-megelőzési szakemberek tartottak a napokban iskolai előadást Őcsényben, ahol a biztonságos közlekedés fontossága volt a téma.
A rendőrség munkatársai közel 130 alsó tagozatos diákkal osztották meg a gyalogos és kerékpáros közlekedéshez elengedhetetlen tudnivalókat. 2024-ben a rendőrség kiemelt figyelmet fordít rájuk és a biztonságuk fokozására.
A nap során elsősorban az alapvető közlekedési szabályokról volt szó. Az előadást színesítette egy minirobot, amelyiknek a segítségével a rendőri karjelzéseket ismerhették meg a gyerekek. Népszerű volt az ittasságot imitáló szemüveg is, azt viselve különböző ügyességi feladatokat kellett megoldani a diákoknak. Polgárőrök is részt vettek a tematikus napon, ők egy drónt mutattak be, amelyik szintén nagy sikert aratott.

A megszerzett elméleti tudást apró ajándékokra válthatták be a gyerekek. Különböző feladatok megoldásával, vagy egy kerékpár- és rollerpályát teljesítve is bizonyíthattak a vállalkozó kedvűek.
A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága is felhívja a közlekedők figyelmét, hogy egymásra odafigyelve, a szabályokat betartva vegyenek részt a forgalomban!