Az átlagosnál enyhébb, száraz idő várható november első hétvégéjén. Szombaton, mindenszentek napján a hőmérséklet kora délutánra 17 és 22 Celsius-fok között alakul – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.Pénteken a délnyugati, nyugati országrész felett lévő zárt felhőzet napközben idővel északkelet, észak felé tevődik. Az ország többi részén a látási viszonyok javulását követően túlnyomóan napos idő várható, csapadék nem valószínű. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 21 fok között várható, a napos délnyugaton, délen lesz a legmelegebb.Szombaton, mindenszentek napján északkeleten, illetve az északnyugati határnál maradhatnak tartósabban felhős helyek, máshol…
Szerző: Pál Valéria
A rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettestől vette át jutalmát Barna Péter r. őrmester.Az Iregszemcsén szolgálatot teljesítő körzeti megbízott, Barna Péter a munkájához kapcsolódó adatgyűjtés során ez év szeptemberében olyan információhoz segítette hozzá a kábítószer-kereskedelem elleni küzdelemben dolgozó nyomozókat, hogy ennek köszönhetően felszámoltak egy kannabisz ültetvényt. A kábítószerterjesztőt pedig rácsok mögé juttatták, közölte a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdai közleményében.A fiatal rendőr munkáját Dr. Kuczik János Zoltán r. vezérőrnagy, rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes is elismerte. A napokban a Készenléti Rendőrségen tartott ünnepségen jutalmat adott át Barna Péter r. őrmesternek.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ által indított pályázaton lehetőség van szavazni a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház Élelmezési Osztályának vezetőjére, Elekes Beátára – tudtuk meg a kórház Facebook oldaláról.Elekes Beáta 2006. óta dolgozik dietetikusként a Tolna Vármegyei Balassa János Kórházban. Képesítését tekintve gyermekápoló, szülésznő, de szakmai identitását dietetikusként találta meg. 2017. júniusától a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház élelmezésvezetőjeként dolgozik, Tolna vármegye kórházainak integrálását követően, egy személyben felelős három intézmény élelmezéssel kapcsolatos tevékenységeiért. Rendszeresen részt vesz kórházi rendezvények vendéglátásának megszervezésében, lebonyolításában. Segíti az Egészségfejlesztési Iroda programjait, egészséges táplálkozás témakörben tart előadásokat.Szavazni október 28. és november 19. között lehet itt: https://merokanal.hu/palyazat2025/szavazas/
Négy elfogatóparancs volt érvényben a 62 éves Nagykónyiban élő férfi ellen.2002-ben indítottak körözési eljárást a tamási rendőrök a Nagykónyiban élő férfi ellen, akit a bíróság börtönre ítélt csalás miatt, közölte a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdai közleményében.A férfi azonban megszökött az igazságszolgáltatás elől. Azóta további három bíróság is elfogatóparancsot adott ki ellene, mert nem vonult be a rács mögé a jogerős ítélet ellenére. Az utolsó körözési eljárást idén indították a tamási rendőrök. Az ország több pontján is nyomoztak a csaló ellen, jelenleg is folyik ellene büntetőeljárás. A tamási nyomozók információt szereztek arról, hogy a korábban külföldre szökött 62 éves férfi Magyarországra érkezett.…
Október 12-én rendezték meg Budapesten, a Merkapt sporttelepen a Cyclo-Cross Challenge 2025-26-os terepszezon nyitó futamát, tette közzé a Szekszárdi Sportközpont az oldalán.Istlstekker Benett az U13 korcsoportban az egyik legfiatalabbként élete első Cyclo-cross versenyét teljesítette az igen népes mezőnyben, aki végig kitartóan küzdött, és végül a 19. helyen ért célba.Az U15, U17 és WU19 korcsoportban együtt indult a Mármarosi testvérpár, Marcell és Alexa, de sajnos mindkettőjüket defekt sújtotta. Alexa a kerékcsere után leküzdve a hátrányát, ezüst éremmel fejezte be a futamot, míg Marcell a 8. helyen ért célba.Bán Botond az U19-es mezőnyben bukás és váltótörés miatt vezető pozícióból esett ki.Eredmények:U13: 19.…
A közelgő hétvégén sokan útnak indulnak, hogy emlékezzenek elhunyt hozzátartozóikra. A rendőrség munkatársai az egész országban, így Tolna vármegyében is vigyáznak a megemlékezők biztonságára, és segítik a temetők környékén közlekedőket, közölte a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Az ünnepi időszakban megnövekszik a forgalom az utakon. A közösségi közlekedést is jóval többen veszik igénybe, mint egy átlagos napon. Vannak, akik a közeli temetőbe gyalogolnak, kerékpároznak ki, legtöbben viszont autóba ülnek, és az ország távolabbi részeibe utaznak, hogy leróják kegyeletüket. A balesetek megelőzése érdekében a rendőrség az alábbiakat kéri: A megnövekedett forgalomban vezessenek még figyelmesebben! A járművek sebességét mindig az út-, a látási és…
Október 29-én, szerda este Olaszországban bizonyíthatnak a kosaras lányok.A győri és szekszárdi termek foglaltsága miatt Pakson került sor az UNI Győr elleni mérkőzésre vasárnap, közölte a TARR KSC Szekszárd keddi közleményében.A kiélezett meccsen végül kilenc pontos győzelmet arattak (77-86). Igazi csapatmunkát a huszonkettő gólpassz is bizonyította. Liza Karlen ismét kiemelkedően játszott (22 pont, 12 lepattanó), de érdemes megemlíteni Carolina Rodrigues-t (17 pont, 8 gólpassz) és Holcz Rebekát (14 pont, 4 lepattanó, 4 gólpassz) is.Szerdán 17 órától idegenben találkozik, az Európa-kupa „D” csoportjában jelenleg a második helyet elfoglaló csapat a GEAS együttesével. A GEAS elleni találkozó felvezető videójában ezúttal Dombai Réka beszél…
A Tolna Vármegyei Kormányhivatal honlapján már tájékozódni lehet az időpontokról és a helyszínekről.Novemberben az alábbi helyszínekre viszi az ügyintézést a mobilizált kormányablakbusz, Tolna vármegyében:November 4. kedd 09.00-12.00 Szakcs, Polgármesteri HivatalNovember 5. szerda 09.00-11.00 Kakasd, Polgármesteri HivatalNovember 11. kedd 09.00-12.00 Fadd, Művelődési HázNovember 12. szerda 09.00-12.00 Decs, Polgármesteri HivatalNovember 19. szerda 09.00-12.00 Gyönk, Önkormányzati HivatalNovember 20. csütörtök 09.00-12.00 Gerjen, Polgármesteri HivatalNovember 25. kedd 09.00-12.00 Nagydorog, Polgármesteri HivatalNovember 27. csütörtök 09.00-11.00 Zomba, Művelődési HázTöbbek között az alábbi ügyek intézhetőek: személyazonosító okmány, lakcímigazolvány, lakcímbejelentés, diákigazolvány, DÁP regisztráció.Díjfizetésre csak bankkártyával van lehetőség.
Idén is megrendezik a Sötétvölgy Mezeifutó Versenyt Gergely Zoltán emlékére – értesültünk a Szekszárdi Sportközpont oldaláról.A verseny célja a mezei futás és a legjobb hazai távfutók népszerűsítése, valamint versenylehetőség biztosítása.Időpont: 2025. november 2. 11 óraHelyszín: Sötétvölgy, Gyermektábor előtti füves területA versenykiírást és további információkat a https://szekszardisport.hu/wp-content/uploads/2025/10/2025-mezei-futoverseny-sotetvolgy-uj.pdf oldalon lehet elérni.
A település önkormányzata minden évben kitüntető címet adományoz annak, aki kiemelkedő szinten végzi munkáját a város közbiztonsága javítása érdekében – tudtuk meg a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság keddi közleményéből. Az idei évben az elismerést Oláh István r. őrnagy a Tamási Rendőrkapitányság Járőr- és Őrszolgálati Alosztályának vezetője kapta.Őrnagy úr a munkáját a rendészeti szakterületen folyamatosan kiváló színvonalon, szakszerűen, jogszerűen és hatékonyan végzi. Munkájára a megbízhatóság, a kiemelkedő szakmai tudás jellemző. Határozott, magasszintű problémamegoldó készséggel rendelkezik. A szervezeti elemek közös munkájának mélyítését személyes fellépésével, példamutatásával is erősíti.Oláh István r. őrnagy munkájával 10 éve járul hozzá a Tamási Rendőrkapitányság illetékességi területén a közbiztonsági helyzet javításához,…

