A NAV ismét adategyeztetést kezdeményezett, ezúttal azokat a gazdálkodókat keresi meg, akiknek a 2022-es vagy 2023-as társaságiadó-bevallásukban szereplő összegek nem egyeznek az éves beszámolójukban közölt adatokkal. A NAV kérdőívvel segíti a társaságokat, hogy közösen tisztázhassák az eltérések okait – tudtuk meg a NAV hétfői közleményéből.A vállalkozások éves társaságiadó-bevallása az adózás egyik legfontosabb dokumentuma, míg az éves beszámoló a cég pénzügyi helyzetét és eredményét mutatja be, amelyet kötelezően közzé kell tenni az elektronikus beszámolórendszeren keresztül. Mivel a társaságiadó-bevallásnak a beszámolón kell alapulnia, így az adataiknak összhangban kell lenniük.Ahol az adatok nem egyeznek a NAV az Ügyfélportálon keresztül kérdőívet küldd az adategyeztetéshez.…
Szerző: Pál Valéria
2025. november 6-án ünnepélyes keretek között együttműködési megállapodást kötött az Öko-Bükkösd Kft., a Szentlőrinci Szolanum Kft. és a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara – értesültünk a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar hozzánk eljuttatott közleményéből. Az együttműködés célja, hogy a gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök szakos hallgatók számára gyakorlatorientált képzési környezetet biztosítson a Bükkösdi Ökopark és a Szentlőrinci Szolanum Kft. telephelyein, különös tekintettel a növénytermesztés, kertészet és állattenyésztés területeire. A megállapodás keretében a hallgatók szakmai gyakorlaton vehetnek részt, ahol megismerkedhetnek a fenntartható mezőgazdasági eljárásokkal, az ökoturizmus fejlesztési lehetőségeivel, valamint a biodiverzitás megőrzését szolgáló gyakorlati módszerekkel. Az együttműködés a…
A héten napos és tartósan ködös tájak is előfordulhatnak az országban: az éjszaka képződő köd és rétegfelhőzet többfelé megmaradhat napközben is, itt szitálás és kisebb eső is előfordulhat, míg ott, ahol a köd, rétegfelhőzet feloszlik, napos idő várható. A csúcshőmérséklet a borult, párás vidékeken 6-10, míg ott, ahol kisüt a nap, 11 és 15 Celsius-fok között valószínű. A hét végén feltámad a szél és megszűnik a köd – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.Hétfőn a sűrű köd csak lassan oszlik fel, valamint a rétegfelhőzet szakadozik, gomolyosodik, és a legtöbb helyen hosszabb-rövidebb időre kisüthet a…
Pénteken még sokfelé lehet napütés, de aztán beborul az ég, és felhős, esős időre kell készülni a hétvégén. A hőmérséklet csúcsértéke 9-15 Celsius-fok között valószínű – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.Pénteken a pára, köd fokozatosan feloszlik, de a déli tájak fölé alacsony szintű felhőzet érkezik, amely napközben tovább mozdul északnyugat felé, így a Dunántúlon már lesznek tartósabban felhős vidékek is.A napos időt követően estétől már a keleti országrészbe is vastagabb felhők érkeznek, helyenként már eső, zápor is előfordulhat. A déli, délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérik élénk, Sopronnál olykor erős lökések. A…
November 10-től egy hónapon keresztül zárva lesz a Kerékhegy utca termésköves szakaszának egy része felületi javítás miatt – tudtuk meg Szekszárd Város Facebook oldaláról.A munkálatok egy hetet vesznek igénybe, ezt követően még három hétig, december 7-ig lezárt marad a munkaterület, betartva a beton burkolat szilárdulási idejét.Ezalatt az idő alatt zsákutcára vonatkozó forgalmi rend lesz érvényben az utca mindkét irányából. A térképes képen látható lila színű vonal a munkaterületet jelöli, a piros a kerülő utat.
Máté Ifeoma a Szekszárdi Garay János Gimnázium 12. B osztályos tanulója kapta a Nemzeti Tudósképző Akadémia hónap diákja címet – értesültünk a gimnázium facebook oldaláról. A jelenleg végzős gimnazista a Szekszárdi Képzési Központ indulása óta meghatározó tagja a nemzeti Tudósképző Akadémiának. Már az első évben megszerezte a bronz diplomát, és szó szerint minden kínálkozó lehetőséget megragadott: részt vett skill-laborban, két Nobel-díjas konferencián, nyolc laborgyakorlaton, két előadáson, egy OKK gyakorlaton, valamint a nyári táborban is. Tapasztalataival és tudásával aktívan támogatja a fiatalabb tanulókat a gyakorlatok során. Az iskolai közösségi életben is kiemelkedő szerepet vállal, DÖK-képviselőként segíti a szervezést, emellett sportolóként is…
Megújult a Gazdijogsi, Magyarország első és legteljesebb, ingyenesen elérhető online állattartási oktatási programja, amely a felelős állattartás kultúráját kívánja erősíteni – közölte a Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány csütörtökön az MTI-vel. Az alapítvány által működtetett program az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztosi titkárság szakmai támogatásával, Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektorának ajánlásával újult meg – írták. A korszerűsített tananyag, kutyanevelési videók és a tudáspróba a www.gazdijogsi.huweblapon érhető el. Felidézték, hogy a Gazdijogsi program 2021-ben indult az Agrárminisztérium, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és az Állatorvostudományi Egyetem közös kezdeményezéseként azzal a céllal, hogy segítse a felelős kutyatartás elterjedését Magyarországon. Ovádi…
November 17-én tartják a Koraszülöttek Világnapját világszerte, hogy felhívják a figyelmet az idő előtt világra jött babákra, családjaikra, valamint az őket segítő egészségügyi dolgozók munkájára. Magyarországon ezt a jeles napot 2012-ben honosította meg a KORE – Koraszülöttekért Országos Egyesület.A Koraszülöttek Világnapja ma már sokkal több, mint egy emléknap: országos összefogássá nőtte ki magát. A lilanap kampány keretében az ország számos pontján lilába borulnak épületek, hidak, szobrok, jelezve a támogatást a koraszülöttek felé. Óvodák, iskolák, egészségügyi intézmények, cégek, munkahelyi közösségek is csatlakoznak a kezdeményezéshez, és különféle programokkal, előadásokkal, vagy akár szimbolikus öltözködéssel (pl. lila ruhadarab viselése) mutatják ki szolidaritásukat.November 17-én a Tolna Vármegyei Balassa János…
Közösségi, Kulturális és Művészeti rendezvénysorozat Gerjenben címmel, novemberben két este is a humoré lesz a főszerep Gerjenben – tudtuk meg Gerjen Község Facebook oldaláról.A település Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítványhoz benyújtott pályázata támogatásban részesült, így megvalósulhatnak a Közösségi, Kulturális és Művészeti rendezvénysorozat Gerjenben címmel az őszi programjaik.November 14-én, 18 órától Janklovics Péter, november 28-án pedig Elek Péter lép színpadra humoros stand-up comedy előadásukkal.A helyszín mindkét időpontban a gerjeni közösségi ház.A belépés ingyenes, és a korhatár 12 év feletti. A rendezvényre legfeljebb 150 főt tudnak fogadni, és a belépés érkezési sorrendben történik.
November 3-án Illyés Gyula születésnapjára emlékeztek, irodalmi alkotópályázat meghirdetésével. Illyés Gyulára, a szekszárdi könyvtár névadójára emlékeztek születésének 123. évfordulóján – értesültünk az Illyés Gyula Könyvtár Facebook oldaláról. Az előző évekhez hasonlóan, idén is meghirdette a könyvtár az irodalmi alkotópályázatot, ahová verset és prózát vártak a jelentkezőktól. A megemlékezésen Liebhauser János igazgató szavai után, megkoszorúzták Illyés Gyula szobrát, amely Farkas Pál szobrászművész alkotása. Ezt követően került sor az Illyés Gyula Irodalmi Pályázat kategória győzteseinek kihirdetésére és a nyertes pályamunkák felolvasására. A nyertes pályázatok az alábbi linken olvashatók: https://www.igyuk.hu/illyes-gyula-irodalmi-palyazat-2025…/

