Napközben száraz, napos idő várható, a szél is mérsékelt lesz. A csúcshőmérséklet 11 fok körül alakul.Pénteken nem várható csapadék, csaknem zavartalan lesz a napsütés, legfeljebb kezdetben lehetnek vastagabb fátyolfelhők az égen. A déli-délkeleti szél gyenge, mérsékelt lesz. Hajnalra -6, +1 fokig hűl le a levegő, délután 9-16 fok várható.
Szerző: Pál Valéria
Február 20-án fokozott közlekedésrendészeti ellenőrzést tartottak Tolna vármegye egész területén, ahol elsősorban a passzív biztonsági eszközök szabályszerű használatát vizsgálták, közölte szerdán a rendőrség.Az egynapos akció alatt 120 megállított közlekedőből, 60-an nem csatolták be az övüket.Volt kirívó eset is. Egy autóst fél órán belül kétszer is megbírságoltak, először utasként, majd járművezetőként is igazoltatták, és egyik alkalommal sem kötötte be a biztonsági övét.Az akció során olyan járművezetőt is kiszűrtek, aki nemcsak a biztonsági övet mellőzte, hanem ittasan ült volán mögé. Vele szemben büntetőeljárás is indult, jogosítványát a helyszínen bevonták.A rendőrség továbbra is hangsúlyozza, hogy a biztonsági öv használata alapvető és életmentő. Egyetlen…
A Tolna Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara a Vállalkozásfejlesztési Alapítvánnyal közösen elindítja vállalkozásfejlesztési eseménysorozatát, melynek első állomása 2026. március 5-én a szekszárdi Tudásközpontban lesz, tudtuk meg a kamara oldaláról.A Hogyan lesz hatékonyabb a vállalkozása? – Pályázatoktól a Mesterséges Intelligenciáig című vállalkozásfejlesztési nap fő témái lesznek többek között, hogy hogyan építhetjük be a digitalizációt vállalkozásunk mindennapjaiba, illetve szó lesz arról is, milyen formákban finanszírozhatjuk a vállalkozás fejlődését.Az eseményre várják a térség vállalkozóit, cégvezetőit és minden érdeklődőt, aki szeretné hatékonyabbá tenni működését és naprakész információkat kapni a legfontosabb lehetőségekről.A program 9-12 óráig tart, amely ingyenes, ugyanakkor regisztrálni szükséges ITT.
Február 25-én szerdán a TFSE ellen zárja az alapszakaszt a TARR KSC Szekszárd csapata.A szombati győzelemnek köszönhetően biztosított a negyedik helye az alapszakaszban a TARR KSC Szekszárdnak, így már biztos, hogy pályaelőnnyel vágnak neki a rájátszásnak. Maria Gakdenk kiváló formában van, ismét szenzációs játékot mutatott be (27 pont, 15 lepattanó), de Baa Dominika (20 pont, 3 gólpassz, 3 lepattanó) és Dombai Réka (15 pont, 9 gólpassz) is kiváló teljesítményt nyújtott, írják a hozzánk eljuttatott közleményükben.Ugyan már nincs nagy tétje a találkozónak, mégis fontos lesz, hiszen március végén a budapesti csapat ellen fogják kezdeni a rájátszás küzdelmeit. Az idei szezonban eddig…
Május 15-én a Tour de Hongrie Kaposvárról induló 152 km-es szakaszának befutója Szekszárdon lesz. Aki nem csak szurkolóként akar ennek részese lenni, önkéntesnek is jelentkezhet, értesültünk Szekszárd Város facebook oldaláról.A Tour de Hongrie önkéntes csapata azokat várja, akik határozottak, rendelkeznek helyismerettel, betöltötték a 18. életévüket és érdeklődnek a kerékpársport iránt.Az önkéntesek feladata többek között a lakosság tájékoztatása, valamint az útvonal biztosítása a gyalogátkelőknél és a mellékutcák kereszteződéseinél.A jelentkezési határidő: 2026. április 26.Jelentkezni ITT lehet.
2026. február 25-ig kell nyilatkozniuk a kisadózóknak a 2025-ben megszerzett bevételükről. A nyilatkozat online is beadható, és akár pár perc alatt is elkészíthető, tudtuk meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal keddi közleményéből.A nyilatkozathoz a 25KATA jelű űrlapot kell kitölteni, amelyen a tavaly elért bevételről kell nyilatkozniuk, még pedig arról, hogy elérték-e a 18 millió forintot. Ha nem érte az értékhatárt, akkor a bevallás benyújtásán kívül nincs más teendő. Ha valaki túllépte a bevételi értékhatárt, akkor 40 százalékos különadót kell fizetni, amelyet szintén ezen az űrlapon kell bevallani.Mint azt írják, a bevallás, amely a NAV ONYA felületén érhető el, rendkívül egyszerű:…
Baleset történt február 24-én nem sokkal fél nyolc után a 6-os számú főút 158-as kilométerszelvényében, Bonyhád térségében. Egy teherautó és egy személygépkocsi ütközött össze eddig ismeretlen körülmények között, közölte a rendőrség.A helyszínelés és a műszaki mentés idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták, kerülni a városon keresztül lehet.A rendőrség kér minden járművezetőt, hogy a balesettel érintett szakaszon fokozott körültekintéssel és türelemmel közlekedjenek!
A Tolna Vármegyei Kormányhivatal honlapján már lehet tájékozódni a márciusi időpontokról és helyszínekről.Márciusban az alábbi helyszínekre viszi az ügyintézést a mobilizált kormányablakbusz, Tolna vármegyében:Március 3. kedd 09.00-12.00 Kaposszekcső, Közösségi HázMárcius 5. csütörtök 09.00-12.00 Attala, Művelődési HázMárcius 10. kedd 09.00-12.00 Nagydorog, Polgármesteri HivatalMárcius 11. szerda 09.00-12.00 Fadd, Művelődési HázMárcius 18. szerda 09.00-11.00 Szedres, Polgármesteri HivatalMárcius 25. szerda 09.00-12.00 Gyönk, Gyönki Közös Önkormányzati Hivatal ParkolójaMárcius 26. csütörtök 09.00-11.00 Mórágy, Közösségi HázTöbbek között az alábbi ügyek intézhetőek: személyazonosító okmány, lakcímigazolvány, lakcímbejelentés, diákigazolvány, DÁP regisztráció.Díjfizetésre csak bankkártyával van lehetőség.
Február 27-én délután a Paksi Rendőrkapitányság épülete előtt várják mindazokat, akik egy szuper hangulatú délutánnak szeretnének a részesei lenni.Ha te is szereted a szuperhősöket, öltözz be egyik kedvencednek és gyere el Paksra, február 27-én pénteken 15 és 18 óra között a rendőrkapitányság épülete elé.Ami vár Rád:- Mókás és izgalmas játékok, amik garantáltan megmozgatnak minden korosztályt.- Fánk, tea, hogy legyen energiád játszani.- Sok nevetés, jó hangulat és kellemes családi kikapcsolódás.Sok szeretettel várnak kicsit és nagyot is!
Az Országos Addiktológiai Munkacsoport és a Család- és Gyermekjóléti Szolgáltatások Országos Munkacsoportja országszerte workshopokat szervez a fiatalkorú szerhasználók ellátásáról.Az országos roadshow első állomása Szekszárd volt, ahol a gyerekjóléti szolgálatok, a családsegítő szolgálatok és az addiktológia területe találkozott egymással a fiatalok 12-22 év közötti szegmensében.Kálóczi Andrea a területi szakmatámogatási rendszer képviseletében elmondta, hogy kevés szó esik a fiatalkorú szerhasználókról, és éppen ezért rendkívül fontos, hogy speciális ellátást kapjanak ezek a fiatalok.A február 23-ai rendezvény célja az is volt, hogy testközelből találkozzanak egymással azok a szakemberek, akik ezzel a korosztállyal találkoznak munkájuk során.A részletekről Kálóczi Andrea beszél.

