Március 3-án kedden telihold lesz, ami a világ bizonyos részein teljes holdfogyatkozással jár együtt, amit vérholdnak hívnak. A vérhold a teljes holdfogyatkozás egy látványos, vöröses árnyalatú jelensége, amely évszázadok óta elbűvöli az embereket.A vérhold akkor alakul ki, amikor a Föld árnyéka teljesen eltakarja a teliholdat és a légkörünk megszűri a napfényt és csak a vörös hullámhosszú fény éri el a Hold felszínét.Ehhez hasonló jelenségre legközelebb 2028-ban lesz lehetőség. Az idei vérholdat Észak-Amerikából, Közép-Amerikából és Dél-Amerika nyugati részéről lesz majd látható, Európa és Afrika most kimarad ebből a látványból.Ez a mai égi jelenség csak egyike a 2026-os jelenségek közül, hiszen ez…
Szerző: Pál Valéria
Az elmúlt 72 órában tizenegy balesetről érkezett bejelentés, amelyben hárman sérültek meg, közölte a rendőrség hétfőn. Vasárnap Szekszárd külterületén, a Faluhely dűlőben közlekedett egy férfi fűnyíró traktorból és a hozzá kapcsolt kézikocsiból álló szerelvénnyel, melyen volt rakomány és két utas is ült. Haladásuk során a lejtős úton lefelé egy jobbra ívelő kanyarban – feltételezhetően a járműszerelvény túlsúlyának köszönhetően – a járművezető nem tudta megfelelően fékezni a fűnyíró traktort és az útpadkának hajtott. Az ütközéskor mindhárman leestek. A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján a sofőr súlyosan, míg utasai könnyebben sérültek. A járművezető fékhibára hivatkozott, valamint a vele szemben alkalmazott szonda pozitív…
Kizakisz Nikolaosz a Yorgos Asztalitenisz Sportegyesület versenyzője kiemelkedő teljesítményt nyújtott a hétvégi budapesti versenyen, tudtuk meg a Yorgos SE facebook oldaláról.Vasárnap rendezték meg a 2026. évi Felnőtt Budapest Bajnokság I. osztályú országos ranglistaversenyét, ahol a szekszárdi versenyző párosban ezüst érmet szerzett a szombathelyi Poór Balázs oldalán.Az egyéni versenyen a negyeddöntőben Nikolaosz legyőzte az első helyen kiemelt játékost, majd magabiztosan menetelt a döntőig, ahol a második helyet szerezte meg.Gratulálunk az eredményhez!
Ha szívesen segítenél egy sportverseny lebonyolításában és közben teljesítenéd a közösségi szolgálatodat, akkor itt helyed – értesültünk a Szekszárdi Kerékpáros S.E. facebook oldaláról.Önkéntes segítőket várnak a Szekszárd GP – kerékpárversenyre, amelyre 2026. március 15-én, vasárnap kerül sor 10 és 17 óra között.Feladatok lesznek többek között:kordonok mozgatásaútelágazások biztosításafotó- és/vagy videókészítés a verseny ideje alattkörszámlálás és egyéb háttérmunkaJelentkezés és bővebb információ kérése Steig Gábornál lehetséges, a 0620/455-0817-es telefonszámon, vagy a szekszardikse@gmail.com email címen.
Jellemzően napos, tavaszias idő várható március első hetében: a hőmérséklet csúcsértéke általában 15 Celsius-fok köröl alakul, de a hajnalok továbbra is csípősek lesznek, fagypont alatti hőmérsékletek is előfordulhatnak. Számottevő csapadékra nem kell számítani, de a Dunántúlon a gomolyfelhőkből kisebb záporok – elsősorban a hét első felében – kialakulhatnak – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.Hétfőn délelőtt még nagyobb területen lehet erősen felhős az ég, miközben nyugat felől csökken, szakadozik a felhőzet. Emellett a Dunántúlon gomolyfelhők is képződnek, amelyekből ott néhány zápor kialakulhat, máshol nem valószínű csapadék. A légmozgás gyenge, mérsékelt marad. A csúcshőmérséklet 12…
2026. március 1-től a Tolna Vármegyei Balassa János Kórházban, a járó és fekvőbeteg ellátás folyamatát támogató, új medikai rendszer kerül telepítésre – értesültünk a kórház facebook oldaláról.Mint azt írják, az új információs rendszer egyszerre kezeli a betegek felvételét, az előjegyzéseket, a diagnosztikai vizsgálatkéréseket, és szorosan kapcsolódik az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térhez (EESZT), lehetővé téve a leletek és adatok azonnali továbbítását.A kórház munkatársai mindent megtesznek, hogy az átállás a régi rendszerről gyors, folyamatos és problémamentes legyen, ennek ellenére, a következő pár napban előfordulhat, hogy megnövekszik a várakozási idő a járóbeteg ellátásban.A Tolna Vármegyei Balassa János Kórház ezúton is köszöni a betegek…
Tolna vármegyében 24 órán belül tett feljelentést hét olyan sértett, akiket online csalók ejtettek tévedésbe különböző módszerekkel, közölte a rendőrség pénteken.Az első sértett egy autót talált magának egy internetes hirdetéseben, és a megbeszéltek szerint a foglalót elutalta a hirdetőnek. Az üzletből azonban nem lett semmi, és a Harcon élő nő 100.000 forintja bánta.A második feljelentő egy üléshuzat-hirdetést látott a neten, melyben egyet fizet, kettőt kap akcióval ámították az érdeklődőket. A tolnai férfi megkapta az utánvétes csomagot, de a kibontás után kiderült, csak egy garnitúra huzatot kapott, az ajándék nem érkezett meg.A harmadik sértettet egy ismeretlen telefonon kereste meg, és jó…
Február 26-án csütörtökön átadták az ország huszadik áldozatsegítő központját, ezzel Magyarországon már minden megyeszékhelyen segítséghez juthatnak a bűncselekmények áldozatai.Aki valamilyen bűncselekmény áldozatává válik, valószínűleg eszébe sem jut, hogy segítséget kérjen, hiszen maga az esemény is traumatikus lehet, és ilyenkor sokan szégyenlik azt, ami történt velük.A 2005. évi CXXXV. törvény szól a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről, amely biztosítja a sértettek számára az érdekérvényesítés elősegítését, azonnali pénzügyi segélyt, valamint védett szálláshelyet.A szekszárdi központtal már teljes lefedettségű lett az ország, így már minden vármegyében elérhető a sértettek számára jogi, pénzügyi és pszichológia tanácsadás.A központ átadásakor Tuzson Bence igazságügyi miniszter elmondta,…
Jellemzően derült, napos, enyhe, tavaszias idő várható a hétvégén, 15 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, a reggelek azonban csípősek lesznek – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.Pénteken folytatódik a többnyire derült, olykor fátyolfelhős, napos, száraz idő. A légmozgás általában gyenge vagy mérsékelt marad. A csúcshőmérséklet 9 és 16 fok között alakul, délnyugat felé haladva lehet melegebb.Szombaton reggel előfordulhatnak ködfoltok, de napközben túlnyomóan derült, legfeljebb gyengén fátyolfelhős, csapadékmentes idő várható. A délkeleti szél napközben a Dunántúlon időnként megélénkül. Hajnalra döntően mínusz 3 és plusz 2 fok közé csökken a hőmérséklet, de az északkeleti fagyzugokban ennél pár…
A NAV Tolna Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2026. március 2. és 8. között – a nőnaphoz kapcsolódóan – a virág-, ajándék-, ékszer-, illatszer- és édességkereskedőket ellenőrzik, közölte az adóhatóság csütörtökön.A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, a jövedéki szabályok betartását és az árukészletek eredetét.Az ellenőrzések várható helyszínei:2026. 03. 02 Tolna2026. 03. 03 Hőgyész2026. 03. 04 Szekszárd2026. 03. 05 Tamási2026. 03. 06 PaksA közzétett adatok nem zárják ki azt, hogy máshol is lehetnek NAV ellenőrzések.

