Szerző: Veress Liza

A jövő héten, esőre, havas esőre is kell számítani. Többször lesz hajnalban mínusz 10 Celsius-foknál hidegebb, napközben pedig kicsivel fagypont felett lesz a hőmérséklet, de csütörtökön egy átmeneti melegedés miatt akár plusz 10-17 fok is előfordulhat – derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből.Hétfőn az ország északi felében délig zömmel napos, míg délen jobbára erősen felhős, borult idő lesz. Délután északon is megnövekszik a felhőzet. A déli tájakon az eső mellett kezdetben havas eső, átmeneti ónos eső előfordulhat, majd ez délutántól egyre inkább havazásba vált át. Az északnyugatira forduló szél az ország északkeleti felében megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A…

Read More

Javult a levegő minősége az országban – derül ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) vasárnap közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adataiból.A levegőhigiénés index rendszerének négy kategóriája van: elfogadható, kifogásolt, egészségtelen és veszélyes.Az NNGYK adatai szerint szombaton sehol nem mértek veszélyes minőségű levegőt, de továbbra is egészségtelen Ajka, Sajószentpéter és Miskolc levegője. Tizenkét település – Sopron, Sarród, Győr, Tatabánya, Várpalota, Kaposvár, Pécs, Budapest, Putnok, Kazincbarcika, Hernádszurdok, Nyíregyháza – levegőjének minősége kifogásolt, a többi mérőállomás elfogadható értéket rögzített. A hét közepén a szálló por miatt az ország több pontján veszélyes volt a levegő minősége, így a Sajó völgyében, valamint…

Read More

Elérhetők a friss szja-bevallási információk a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján. A 2023-ra vonatkozó bevallások tervezetét idén is elkészíti a NAV, de akik ennek ellenére maguk készítik el a dokumentumot, már hozzáférhetnek a korábbinál logikusabb és a kitöltést segítő új funkciókkal kibővített 23SZJA bevallás webes kitöltő programhoz. Az szja-bevallási és befizetési határidő egységes, valamennyi adózó számára 2024. május 21.2024-ben is készül szja-bevallási tervezetA bevallás benyújtása a NAV szja-bevallási tervezetével a legegyszerűbb, ami nem csak magánszemélyeknek készül. Az egyéni vállalkozóknak, a mezőgazdasági őstermelőknek és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyeknek is kínál tervezetet a NAV, amit esetükben, beküldés előtt ki kell egészíteni…

Read More

Hazánk legnagyobb és legrégebb óta aktív humanitárius szervezete a téli időszakban is mindet megtesz azért, hogy minél többeknek segítsen. A lakossági felajánlásokból a szervezet a hideg miatt leginkább veszélyeztettek ellátását is tudja fejleszteni. A Magyar Vöröskereszt azt kéri, hogy minél többen, akik tehetik, látogassanak el a szervezet honlapjára, és használják az online adományozás lehetőségét.A humanitárius szervezet országszerte mintegy 1000 munkatárs és 18.000 önkéntes segítségével tesz nap, mint nap a rászorulók megsegítésért. Télen a teendőik megszaporodnak: a hideg időszakban sűrűbb utcai szolgálattal gondoskodnak az utcán élőkről, fokozott figyelemmel kísérik a magányosan élő rászorulók boldogulását. Teajáratokat, takaróosztást szerveznek, élelmiszert biztosítanak, ha van…

Read More

Akut limfoid leukémiában szenvedő, kemo- és sugárkezelésen átesett, 24 éves beteg az első, akinek Magyarországon saját, három éve lefagyasztott petefészekszövetét ültették vissza szerdán a Semmelweis Egyetem orvosai annak érdekében, hogy a későbbiekben gyermeket vállalhasson. A 24 éves Dalmánál három éve diagnosztizálták a vérképzőrendszer rosszindulatú, daganatos megbetegedését, az akut limfoid leukémiát, melynek kezelésére kemoterápiát, csontvelő átültetést és sugárkezelést is kapott – mondta dr. Bokor Attila egyetemi docens. A Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján működő Minimál Invazív Sebészeti Osztály vezetője kiemelte: még a terápia megkezdése előtt kivették és lefagyasztották a beteg egyik petefészkét, hogy később annak szövetdarabjai visszaültethetők legyenek.Mivel a beteg…

Read More

Günzer Tamás lett az év borásza – derült ki a Magyar Bor Akadémia „Év Bortermelője Magyarországon 2023” választás eredményhirdetésén. De szekszárdi borász is van a listán. Idén, 24 év után ismét egy villányi borász nyerte el az Év Bortermelője díjat. Günzer Tamás bortermelő családja 75 hektáron termel szőlőt, melyről évente 5000 hektoliter bort készítenek. Egy igazi családi vállalkozás az övék, ahol mindenki megtalálta a számára ideális munkát: a gyerekek közül Gina foglalkozik a marketinggel, Roland a főborász, az édesanya, Mariann pedig a vendéglátás mellett a könyvelést is felügyeli – derül ki a Magyar Bor Akadémia közleményéből. Günzer Tamás pincészete számos országba exportál,…

Read More

Vasárnap lép életbe az új MÁV-menetrend. Kialakításakor figyelembe vették az utasok visszajelzéseit, kéréseit – közölte a vasúttársaság. Tíz regionális vasútvonalon, illetve vonalszakaszon augusztus elseje óta ideiglenesen vonathelyettesítő autóbuszok közlekednek. December 10-étől – a szokásos éves menetrendváltás keretében – kisebb mértékben ezeken is változik a közlekedés. A cél az, hogy a vonatokhoz való csatlakozások kedvezőbbek legyenek, illetve a vasúttársaság és a Volánbusz integrációjából következő előnyöket még hatékonyabban ki lehessen használni az érintett térségek közlekedésében.Idén augusztusban elsősorban a jármű- és személyzethiány indokolta a közlekedésimód-váltást. Ezek enyhítésére a MÁV-VOLÁN-csoport folyamatosan toborozza a munkatársakat, várja a csatlakozni szándékozók jelentkezését és összehangolt munkával igyekszik felgyorsítani…

Read More

Dr. Nobilis Márton élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár és Dr. Nemes Imre, a Nébih elnöke felavatta Magyarország egyik legnagyobb állatházát és magas biztonsági fokozatú (BSL-3-as szintű) kutatólaboratóriumát Gödöllőn. A fejlesztés a hazai kutatások támogatása érdekében jött létre. A létesítményben az állatbetegségek kórokozóit vizsgálják, valamint vakcina kipróbálási vizsgálatok zajlanak majd.Az avató ünnepségen dr. Nobilis Márton államtitkár elmondta, a Nébih legújabb fejlesztése a hazai állategészségügy és élelmiszerelőállítás területén meghatározó lesz, hiszen az állatházban és a kutatólaboratóriumban a jelentős állatbetegségek kórokozóit veszik górcső alá. A vakcina kipróbálási vizsgálatoknak köszönhetően hatékonyabban küzdhetnek meg majd például a madárinfluenzával vagy az afrikai sertéspestissel. Ezenfelül európai uniós…

Read More

A magyar labdarúgó-válogatott a házigazda németekkel, valamint a skótokkal és a svájciakkal került azonos csoportba a jövő évi, németországi Európa-bajnokság Hamburgban rendezett szombati sorsolásán.Az ünnepélyes eseményen az is eldőlt, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai június 15-én Kölnben a svájciak ellen kezdenek, majd június 19-én Stuttgartban Németországgal játszanak, június 23-án pedig ugyanitt a skótokkal találkoznak a kontinenstornán. Az Eb június 14-én rajtol és július 14-ig tart majd.A 2024-es labdarúgó Eb csoportbeosztása:    —————————————-    A csoport:Németország (házigazda), Skócia, MAGYARORSZÁG, Svájc    B csoport:Spanyolország, Horvátország, Olaszország, Albánia    C csoport:Szlovénia, Dánia, Szerbia, Anglia    D csoport:Lengyelország/Wales/Finnország/Észtország, Hollandia, Ausztria, Franciaország    E csoport:Belgium, Szlovákia, Románia, Izrael/Bosznia-Hercegovina/Ukrajna/Izland    F csoport:Törökország, Georgia/Görögország/Kazahsztán/Luxemburg, Portugália, Csehország mti

Read More

Egy hónapos online közlekedésbiztonsági kampányt indított a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. gyermekek számára. A legnépszerűbb videómegosztó oldalon megnézhető hat animációs kisfilm a gyalogos közlekedési szabályok, a láthatóság, a passzív biztonsági berendezések, a közlekedési tábla típusai, a kerékpáros közlekedés és a közösségi közlekedés, valamint a segítségnyújtás témaköreit járja körbe kicsiknek szóló hangnemben és vizuális feldolgozásban. A HUMDA célja, hogy minél kevesebb közúti közlekedési baleset történjen, ezért időről időre minden korosztályt megszólít kampányaival az Ügynökség. A biztonságos közlekedéssel való ismerkedést nem lehet elég korán kezdeni, hiszen a fiatal korosztály, akik eleinte gyalogosan vagy kerékpárral közlekednek a különösen…

Read More