Ez a hétvége sem telt el baleset nélkül. Hol az időjárási körülmények, hol az ittas vezetés miatt helyszíneltek a rendőrök, derül ki a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből. A tájékoztató szerint a közúti balesetek közül kettő végződött sérüléssel. Mindkét ütközés pénteken este történt. Egy autós közlekedett Bonyhád felől Szászvár irányába amikor egy vele szemben közlekedő kocsival túl közel mentek egymáshoz, és a tükreik összeértek. Az ütközés következtében a Szászvár felé közlekedő autós jobb oldali ablaka betört. A kocsiban utazók közül ketten meg is sérültek. Az ismeretlen rendszámú jármű vezetője az adatai hátrahagyása nélkül elhajtott a helyszínről. A bonyhádi Rendőrkapitányságon segítségnyújtás…
Szerző: Vörös Levente
A háromhetes kihagyást követően győzelemmel tért vissza hazai pályára a TARR KSC Szekszárd. Szabó Noémi szakmai- és sportigazgató számolt be a mérkőzésről. Szombaton a női NBI kosárlabda bajnokság 18. fordulójában 73-63-ra verte a BEAC Újbuda csapatás a Tarr KSC Szekszárd. Mint mondta, mindkét csapat nehezen lendült játékba, de az utolsó negyedre a szurkolók segítségével sikerült növelni az előnyt és megnyerni a meccset. Kiemelte a fiatal Szűcs Grétát, aki főleg védekezésben volt nagy segítségére a csapatnak és Kathryn Westbeldet, aki 18 pontjával a legeredményesebb kék-fehér játékos volt. Végre Mányoky Réka is azt a játékot produkálta, amit a szakvezetés vár tőle, tette…
Az európai szintű közlekedésbiztonsági ellenőrzés elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki, írja a Rendőrség.A ROADPOL Operational Group (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoport) éves ellenőrzési terve alapján a rendőrség 2025. február 17. és 23. között Magyarország egész területén a nehéz tehergépkocsik és autóbuszok fokozott közúti ellenőrzését végzi.A ROADPOL Truck & Bus keretében elsősorban a vezetési- és pihenőidővel, a veszélyes áruk szállításával összefüggő szabályok megtartását, valamint a beutazás, illetve belföldön tartózkodás jogszerűségét vizsgálják.(POLICE.HU)
Február 15-én újra hazai pályán lép parkettre a Tarr KSC Szekszárd. Szabó Noémi szakmai- és sportigazgató osztotta meg reményeit a mérkőzéssel kapcsolatban. A kék-fehérek február 15-én 18 órakor fogadják a BEAC Újbuda gárdáját a magyar bajnokság 18. fordulójában. Elmondása szerint, a játékosok három hét szünet alatt az első héten a válogatott meccsek miatt pihenőt kaptak, a másik kettőben pedig elkezdődött a csapat újjászervezése és a felkészülés. Megjegyezte, hogy nehéz mérkőzésre számít, kíváncsian várja, hogy Magyar Bianka vezetőedző és a szakmai stáb hogyan tudta beépíteni a keretbe felkerült Rácz Nórát és Nyári Dönizt. Egyúttal a szurkolók türelmét és biztatását kéri, mert…
A könyvtár új épületében ez lesz az első Valentin napi vakrandi. Liebhauser János, az Illyés Gyula Könyvtár igazgatója számolt be a programról.Február 14-én, a hagyományokhoz híven, idén is megrendezi a szekszárdi Illyés Gyula Könyvtár a könyves vakrandit. Nem a hagyományos, filmekből ismert módon megy a dolog, ugyanis a vállalkozó szelleműek ezúttal nem párt, hanem könyvet találhatnak magunknak. Mindenki kiválaszt egy olvasnivalót, amit előre becsomagoltak és elláttak pár talányos információval. Ha az olvasónak megtetszik egy könyv az adott ismertető alapján, hazaviheti és otthon éri majd a meglepetés.Liebhauser János reméli, hogy az új épületre való tekintettel olyanok is érdeklődnek a vakrandi iránt,…
A szekszárdi rendőrök őrizetbe vették azt a 25 éves sofőrt, aki az elmúlt időszakban számos alkalommal hágta át a közlekedési szabályokat. A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság forgalomellenőrző járőrei február 5-én a 6-os főúton arra lettek figyelmesek, hogy előttük egy autós hirtelen sávot vált, és a forgalom elől elzárt területen – irányjelzés nélkül –balra fordul a 63-as főútra. A sofőr ezt követően hirtelen megállt, majd átmászott a jobb oldali ülésbe. A jármű vezetője ezután ki akart ugrani a kocsiból is, de erre már nem volt ideje, mert addigra kollégánk odaért. Pechjére mindezt rögzítette a szolgálati autóban levő kamera is. A kocsi és…
Nem kevesebb, mint három évtized után, január elsejével lemondott Sólyom Bódog, a Tolna Megyei Kosárlabda Szövetség elnöke.Szabó Noémi, az újonnan alakult elnökség tagja számolt be az új tagokról és a szervezet előtt álló tervekről.Mint mondta, a vármegyében kosárlabdával foglalkozó egyesületek közös akaratban nyilvánították ki a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetség felé, hogy mely személyekkel szeretnének dolgozni a továbbiakban. Reisz Péter is távozott az ügyvezetői posztról, így mostantól Cseresznyés Balázs (Tamási Kosárlabda SE elnök) elnöklete alatt Farkas Gábor (korábbi élvonalbeli játékvezető) tölti be ezt a tisztséget. MellettükSzabó Noémi, a Tarr KSC Szekszárd szakmai- és sportigazgatója,Orbán Szilvia a Tarr KSC Szekszárd bátaszéki tagozatának…
Március 16-án rajtol az V. Kajdacs Nagydíj, ami egyben a 2025. évi Amatőr Országúti Magyar Bajnokság 1. futama is lesz. A Szekszárdi Kerékpáros S. E. idén is megrendezi az országúti mezőnyversenyt, ahol minden futam egy 21.8 km-es körpályán zajlik majd. Az útvonal Kajdacs – 63-as út – Kölesd – Borjád – Kajdacs lesz. A rajtpisztoly az első csoportnak 11 órakor dördül el Kajdacson a focipálya mellől (sport u.). A versenyen bárki indulhat, legyen amatőr vagy igazolt sportoló. A pontos korcsoportok és versenytávok a versenykiírásban találhatók. Nevezni előzetesen online vagy a helyszínen lehetséges (300 fő előnevező esetén a helyszínen már nem).…
Február 7-9-ig rendezték a Tolna Megye Nyílt Egyéni Bajnokságot, ami a IV. Tálos János Emlékverseny is volt, számolt be róla a Tolna Megyei Sakkszövetség.Összesen 23 fő küzdött bajnoki címért. A versenyt végül a Gyuláról érkezett FIDE mester, Fekete Albert (Gyulai SE) nyerte, százszázalékost teljesítménnyel.A második helyezést a 9 éves Nagy Norbert (Decs 1990 SE) húzta be 5 ponttal. Csak a bajnoktól kapott ki, de rosszabb és egál állásokat is a maga javára fordított.A bronzérmet Juhász Zoltán (Komlói BSK) nyakába akasztották, aki egy vereséggel, két döntetlennel lett harmadik.Végeredmény (23 versenyző, 6 fordulós svájci rendszer):Fekete Béla (FM – Gyulai SE) – 6…
Nincs különösebb teendő az igazolásokkal, de azokat az elévülési idő végéig meg kell őrizni, írja tájékoztatójában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Február közepéig mindenki megkapja a tavalyi jövedelme, illetve az önkéntes pénztári,nyugdíj-előtakarékossági és nyugdíjbiztosítási befizetései után a munkáltatói, kifizetői éspénztári igazolásokat. Ezek alapján ellenőrizhető az szja-bevallási tervezet, és benne apénztárakba befizetett összegek után járó adó-visszatérítés összege. Az igazolásokat nemkell beküldeni a NAV-hoz, de az elévülési idő végéig meg kell őrizni. A munkáltatók, kifizetők úgynevezett összesített igazolást állítanak ki dolgozóiknak a tavalyikifizetésekről, juttatásokról (24M30-as igazolás), valamint – ha volt ilyen – a kedvezményreés rendelkezésre jogosító összegekről. A bevallási kötelezettség teljesítése a…

