Mozgalmas napokon vannak túl az Alisca Taekwondo Klub versenyzői, akik az elmúlt hétvégén két nemzetközi eseményen is képviseltették magukat – tájékoztatott megkeresésünkre Rácz Petra vezetőedző.Rácz Petrától megtudtuk, hogy a déli szomszédunkban nemzetközi edzőtábort rendeztek, ahova három fő helyett lebetegedés miatt, csak egy junior versenyző utazott el. Őt egy baráti egyesület edzője segítette, látta el tanácsokkal. Eddig erre nem volt anyagi lehetőségük, most viszont meg tudták oldani. Beszámolója szerint a négy nap alatt Csáki-Baranyai Szabolcs László, junior válogatott versenyzőjük megismerkedett más országbeli hasonló korú és szintű taekwondosokkal, emellett edzőmérkőzéseken is részt vett. Többek között a világranglista ötödik helyezettje ellen is.A csapat…
Szerző: Vörös Levente
Sokféleképpen próbálnak lehúzni gyanútlan felhasználókat az online térben elszabadult csalók. Közleményben hívja fel a figyelmet a rendőrség.Többször is beszámoltunk róla ez elmúlt időszakban, hogy Tolna vármegyeieket összesen majdnem 30 millió forinttal károsítottak meg.A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság osztott meg pár fontos információt. Az online csalások egyik gyakori változata, amikor az ismeretlenek hivatalosnak tűnő oldalaktól küldenek e-mailt, vagy SMS-t, esetleg telefonhívást kezdeményeznek, de minden esetben a gyanútlan ügyfelek személyes és banki adatait szeretnék megtudni. Esetleg fizetésre, utalásra próbálják rábírni az „ügyfeleket” valamilyen mondvacsinált indokkal.Többnyire nagy ügyfélkörrel rendelkező szolgáltatók nevében „járnak el”. Általában közművek, televíziós -vagy kábelszolgáltatók, csomagküldő vagy futárszolgálat mögé bújva próbálnak…
Németországban 37 év után ismét megjelent a ragadós száj- és körömfájás, miután három, szabadon tartott bivalyban mutatták ki a betegséget – közölte a napokba a Tolna Vármegyei Kormányhivatal.A tájékoztató szerint a német hatóságok január 10-én a brandenburgi Märkisch-Oderland járásban egy 14 vízibivalyt tartó gazdaságban mutatták ki a ragadós száj- és körömfájás vírusát. A telepen 3 állat betegedett meg és pusztult el.Ismertetik, hogy a német állategészségügyi hatóság megkezdte a járványügyi nyomozást, elrendelte az állomány felszámolását, valamint felállította a 3 km-es védőkörzetet és a 10 km-es felügyeleti körzetet. Kiegészítő intézkedésként 72 óráig a párosujjú patás állatok mozgatásának teljes tilalmát is elrendelték.A ragadós…
Január utolsó hétvégéjén, Mélykúton rendezték a floorball Diákolimpia Országos Döntőjét, ahol tíz csapat is képviselte Tolna vármegyét. A Bács-Kiskun Vármegyei Diák- és Szabadidősport Egyesület szervezésében 96 csapat vett részt a küzdelmekben három napon keresztül. Tolna vármegyét hét leány és három fiú csapat képviselte Paks, Tolna és Dombóvár iskoláiból. A hat korcsoportból csak a 3-4. osztályosok kategóriájában nem volt tolnai gárda. A Magyar Diáksport Szövetség közleménye szerint végül érmet szereznie hat paksi együttesnek is sikerült. A legkisebbeknél a Paksi Deák Ferenc Általános Iskolás lányok emelhették magasba a trófeát. Ezen felül az iskola a III. korcsoportban egy ezüst, a IV. korcsoportban…
Kerékpárosbarát fejlesztés Szekszárdon címmel adott be pályázatot a Magyar Államkincstárhoz a város, írja Berlinger Attila Facebook oldalán. Szekszárd Megyei Jogú Város polgármestere a közösségi médiában jelentette be, hogy a 600 millió forintos támogatással megvalósulhat az északi, a déli és a keleti kerékpárút összekapcsolása. Az önkormányzat felülvizsgálta a Kerékpárhálózati tervet, figyelembe vette a lakossági igényeket és a pályázat felhívásában előírtak alapján elkészítette a kerékpárút koncepciótervet, mely a tervező, az önkormányzat és a Magyar Közút Nzrt. közös szakmai véleménye alapján a Hunyadi utca – Tartsay utca – Keselyűsi út kereszteződésétől a Palánki úti körforgalomig tart majd. A nyomvonal a Mátyás király utca…
Egy kakasdi férfit csaptak be ismeretlenek, két online tranzakcióval söpörték le a számláját, írja a police.hu. Az internet elterjedése óta mi sem és adataink sincsenek biztonságban. Ennek érdekében fontos, hogy megfelelően tudjuk kezelni a váratlan helyzeteket, amit egy hívás vagy egy üzenet idéz elő. A múlt héten írtunk arról, hogy két Tolna vármegyei lakost is „kiraboltak” az online térben. A napokban tett feljelentést egy férfi, aki telefonon adta ki banki adatait magukat ügyintézőnek álcázó csalóknak. Bár először úgy tűnt, hogy nincs szerencséjük, ugyanis a telefonáló rossz pénzintézetet jelölt meg. Miután a férfi elárulta hol vezeti számláját, már a jó banktól…
Január huszonkettedikén egy tűzesethez és öt műszaki mentéshez vonultak a tűzoltók Tolna vármegyében, tette közzé a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.A jelentősebb események közé tartozik, hogy kerti hulladék égett egy vállalkozás telephelyén Tolnanémediben. A tűzesethez a sárbogárdi hivatásos és a simontornyai önkéntes tűzoltókat riasztották, akik a helyszínen vízsugárral oltották el a lángokat.Szerdán délelőtt először egy parkoló személyautónak, majd egy árkon áthajtva távközlési kábelt tartó oszlopnak ütközött egy kisteherautó Dombóváron. A balesethez a dombóvári hivatásos tűzoltók vonultak, akik előbb áramtalanították a járművet, majd elfektették a földön a oszlopot.Még a karácsonyi időszak után is hasznos, ha különböző érzékelőkkel van felszerelve egy ház. Ez…
Január 20-án rendezte éves díjátadó ünnepségét a Magyar Diáksport Szövetség. Két díjat is kaptak a Tolna vármegyeiek. Ezen az eseményen osztották ki a vármegye legeredményesebb testnevelőjének járó elismerést, melyet Tolnában Hornok Enikő, a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumpedagógusa kapott a 2023/2024-es tanévbeli munkájáért. A díjat távollétében Jámborné Inger Nikoletta, a Tolna Vármegyei Diáksport Egyesület leendő titkára vette át. A nap nem várt fordulata azonban az volt, amikor az év legsikeresebb rendezvényei kategóriában díjazták a tavaly február elején Pakson rendezett floorball diákolimpia országos döntőjét. „Komoly elismerés ez számunkra, köszönet jár mindazoknak, akik tettekezért! Élükön Poór József és Nagy Gábor tanár urak,…
A Magyar Kultúra Napja alkalmából, a Pont 200! programsorozat keretében szervezi „A Braille-írásról 6 pontban című eseményét” a Vakok és Gyengénlátók Tolna Vármegyei Egyesülete. A szerkesztőségünkhöz eljuttatott meghívóban kiemelik, a program azért valósul meg, mert 2025-ben lesz 200 éves a Braille-írás és a vak diákok oktatása Magyarországon. A Vakok Világszövetségével (WBU), az Európai Vakok Szövetségével (EBU), illetve aMagyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségével (MVGYOSZ) és tagegyesületeivel közösen szervezik a programsorozatot, hogy felhívják a közvélemény figyelmét a Braille-kultúrára, illetve a vak/látássérült személyek a társadalomba való integrálódási szándékára. A rendezvény az egyesület irodaházának nagytermében (7100 Szekszárd, Hunyadi u. 4.), 2025.01.24-én pénteken 10…
Két közlekedési baleset is történt a hétvégén Tolna vármegye útjain, adta hírül kedden a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Szombat hajnalban egy személyautó beton villanyoszlopnak ütközött Mágocson, a Széchenyi utcában. A balesethez a dombóvári hivatásos tűzoltókat riasztották, akik a helyszínre érve áramtalanították a járművet. A két utast könnyebb sérülésekkel mentők szállították kórházba. Vasárnap délben a vármegyeszékhelyen karambolozott egy kisbusz és egy személygépkocsi. A mentéshez a szekszárdi hivatásos tűzoltók vonultak, akik áramtalanították a járműveket. Idén eddig tíz alkalommal kellett beavatkoznia közlekedési baleseteknél a tűzoltóegységeknek, amelynek során négy utas sérült meg. A megváltozott időjárási feltételek, rossz látási viszonyok (köd, szürkület), csúszós utak, jéggel,…