Szerző: Fekete Dávid

A Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum pedagógusnap alkalmából idén is elismerésekkel köszöntötte a kiváló munkát végző kollégákat. A hozzá tartozó nyolc iskola, valamint a központi munkaszervezet kiemelkedő munkát végző kollégáit köszöntötte hagyományos, pedagógusnaphoz kapcsolódó ünnepélyén a Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum (TMSZC) május 30-án, pénteken, Szekszárdon, a Babits Mihály Művelődési Központban. A rendezvényt évről évre azzal a céllal tartja meg a Centrum, hogy megköszönje és elismerje mindazon kollégák munkáját, akik az oktatás, az igazgatás, a tanügy, illetve valamely egyéb oktatást támogató területen kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, írják sajtóközleményükben.Akárcsak tavaly, idén is főigazgatói és kancellári elismerő oklevelek átadására került sor, a TMSZC és a…

Read More

Május 30-án, péntek délután igazi bringás hangulat töltötte be a PTE-IGYK mögötti sportpályát, ahol a Szekszárdi Kerékpáros S.E. szervezésében került sor a Kerékpáros Suli Kupára.A rendezvényen általános iskolás gyerekek mérhették össze tudásukat és ügyességüket különböző korcsoportokban.A verseny célja nemcsak a sportos szórakozás, hanem az is volt, hogy új tehetségeket fedezzenek fel, és minél több gyermekkel szerettessék meg a kerékpározás világát. A Suli Kupa trófeája – amelyet minden alkalommal a legtöbb pontot szerző iskola nyeri el – idén a Garay János Általános Iskola diákjaié lett.A dobogós helyezetteknek Steig Gábor, a Szekszárdi Kerékpáros S.E. elnöke adta át az érmeket.- Bízom benne, hogy…

Read More

Idén ötödik alkalommal szervezik meg Gerjenben 3000-es jótékonysági focitornát június közepén.A 3000-es jótékonysági focitorna története immáron hosszú évekre nyúlik vissza, igaz, az elmúlt két évben az időjárási viszontagságok miatt végül nem tudták megtartani. Idén újra megpróbálják, június 14-t jelölték ki az esemény dátumának.- Ennek a focitornának az a lényege, hogy az ott befolyt összeget szeretnénk felajánlani a szekszárdi kórháznak, a gyermekosztálynak és ők döntik el, hogy ezt a pénzt mire fogják felhasználni – mondta Romhányi Károly, Gerjen polgármestere.A torna neve is ebből fakad: háromezer forintot kérnek a résztvevőktől, amelyet aztán felajánlanak. Meghívásos alapon működik a részvétel, idén 16 csapatot várnak,…

Read More

Továbbra is szükség van azokra, akik önzetlenül nyújtják a karjukat és véradással mentenek meg emberi életeket. Mutatjuk, hol lesz erre lehetőségSzekszárd, Szekszárdi Területi Vérellátó Intézeti (Béri Balogh Ádám utca 5-7.) június 2. 08:00 – 17:00Kurd, Kurd (Kotsis Margit utca 6. Művelődési ház) június 2. 12:00 – 14:30Dombóvár, Dombóvári Transzfúziós Osztály intézeti (Kórház utca 39-41.) június 3. 08:00 – 15:00Gyönk, Gyönk Művelődési ház (Dózsa György tér 548.) június 3. 14:00 – 17:00Paks, Paks Csengey D. Művelődési Ház (Gagarin utca 2.) június 4. 09:00 – 16:00Dombóvár, Dombóvári Transzfúziós Osztály intézeti (Kórház utca 39-41.) június 5. 08:00 – 15:00Paks, Paks Csengey D. Művelődési Ház…

Read More

Elindult május elején a város szabadtéri rendezvénysorozata, mint ahogy erről már többször beszámoltunk, és elérkeztünk az egyik legnagyobb ünnephez. A több évtizede hagyományosan megrendezett szekszárdi Pünkösdi Fesztiválhoz. Erről tartottak sajtótájékoztatót csütörtökön a Babits Mihály Kulturális Központban. – Ebben az évben azt gondolom a korábbi évekhez képest is igen bőséges és gazdag programkínálat várja majd az idelátogatókat. Külön öröm kiemelni, hogy a Szekszárdi Német Nemzetiségi Egyesület és a Szekszárdi Német Önkormányzat is egyre inkább aktív részese ennek a rendezvénynek – mondta Berlinger Attila Szekszárd MJV polgármestere. Komoly gasztronómiai kínálattal és sok helyszínnel készülnek ebben az évben a szervezők. – Városvezetőként fontos…

Read More

Május huszonkilencedikén egy tűzesethez és tíz műszaki mentéshez vonultak vármegyénk tűzoltói. Györkönyben körbálák égtek, három alkalommal a mentőszolgálat kérésére segítségnyújtáshoz vonultak a beavatkozó tűzoltóegységek, míg hat esetben, hat különböző településen járdára, utakra, gépjárműre, távközlési kábelre dőlt fáknál avatkoztak be. Tolnán, a Deák Ferenc utcában úttestre dőlt forgalmi akadályt képező fát, míg Dunaföldváron, a Felső Fok utcában távközlési kábelre dőlt fát távolítottak el a tűzoltórajok. Úttestre és két parkoló gépjárműre dőlt egy hat méter magas gesztenyefa egyik fele csütörtök délután Bátaszéken, a Szentháromság téren. A műszaki mentéshez a bátaszéki önkormányzati tűzoltók vonultak, akik motoros láncfűrész segítségével távolították el a fát. Az…

Read More

Egy 18 éves fiú életét mentette meg Noé Attila r. törzszászlós, a Bonyhádi Rendőrkapitányság baleseti helyszínelője. Mint az a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményéből kiderül, egy kétségbeesett édesanya hívta a 112-es segélyvonalat május 28-án, nem sokkal dél előtt, mert két fia – egy 29 éves férfi és egy 18 éves fiú – egy korábban emésztőgödörként, de jelenleg komposztálóként használt aknában rosszul lett. A bonyhádi rendőrök – közöttük Noé Attila r. törzszászlós – néhány perc alatt Kakasdra értek, ahol a megriadt anya fogadta őket, aki csak annyit tudott elmondani: „Az aknába esett a kisfiam!” A rendőr lemászott a két méter mély aknába,…

Read More

Maratoni közgyűlést tartottak Szekszárdon május 29-én, csütörtökön, ugyanis csaknem negyven napirendi pontot tárgyaltak át.Berlinger Attila Szekszárd Megyei Jogú Város polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a gyűlés legnagyobb része az önkormányzati cégek tavalyi mérlegbeszámolójáról, üzleti terveik elfogadásáról és az idei első negyedév eredményéről szólt a zárt ülésen.-  Zárt ülés volt, de a nyilvánosság előtt zajlik minden mérleg elfogadása, ezek az adatok publikusak. Ha mérleget szeretnék vonni, akkor megállapítható, hogy a 2024-es gazdasági év a cégeink tekintetében nem volt túl gyümölcsöző. Kevés az a cég, ami pozitív adózás utáni eredménnyel zárt. Az idei első negyedév azonban valamivel pozitívabb képet fest már. Az…

Read More

A Szentes Áron Skateparkban idén első alkalommal szerveznek rollerversenyt. A 2025-ös évre tervezett öt megmérettetés közül az elsőt június 1-én vasárnap „V. Freestyle Roller Verseny A Világzászló Stúdió Kupáért!” elnevezéssel.A versenyen két kategóriában lehet nevezni és indulni: tizennégy éves kor alatt és fölött. Minden versenyzőnek kétszer 60 másodperc áll majd a rendelkezésére és a skatepark minden elemét használhatja. Mind a két kategória első három helyezettjét serleggel és oklevéllel jutalmazzák. Plusz egy kategóriával is készülnek, ez a best trick, tehát a legjobb trükk külön próbája. Ezen automatikusan minden versenyző indulhat. Ebben a versenyben kategóriánkként egy nyertest jutalmaznak serleggel, oklevéllel és pénzdíjjal.…

Read More

A Magyar Diáksport Szövetség és a K&H Bank közös kezdeményezésére másodjára került sor a vármegyék legnépszerűbb tesitanárainak megválasztására. A szavazást követően Tolna vármegye 3 díjazottja: Szilágyi Hedvig, Teplán Attila és Domokos Bence kapták meg a díjakat. Közel 300 jelölttel, vármegyénként 3 kategóriában, tíz napon át zajlott a „K&H mozdulj! az év tesitanára” szavazás, amelynek végén összesen 60 pedagógus kapta meg az elismerést. Az első lépés a jelölések begyűjtése volt, méghozzá óriási számban: országszerte 6000 jelölés érkezett 932 tesitanárra, intézményvezetőktől, kollégáktól, szülőktől és gyerekektől egyaránt. A jelölteket az MDSZ három kategóriába sorolta be: 200 fő, vagy az alatti iskolákban tanító testnevelő…

Read More