A magunk mögött hagyott hétvége megmutatta, miért is sivalkodnak a klímaaktivisták. Idefordította mindkét orcáját időjárásunk.
Szombatra családi pecázást egyeztettünk, már akkor, amikor még nem tudtuk, hogy 39 fokot jósolnak akkorra. Lebeszéltük, menni kellett, sok jót nem sejtettünk: ez a klíma nem éppen arról híres, hogy nagyon megéheztetné a halakat. Nem is fogtunk igazából semmit, küzdöttünk az életünkért a forróságban. Jól jelzi, hogy árnyékban voltunk többnyire, mégis sikerült leégnem. És mi még szerencsésnek mondhatjuk magunkat.
Aznap megdőlt ugyanis egy 104 éves rekord: július 26-án, ezen a napon 1921-ben, vagyis 104 évvel ezelőtt, Szerepen mért 40,4 fokos napi maximumot sikerült 0,9 fokkal túlszárnyalni. 41,3 fokot mértek ugyanis hazánkban. Ami lássuk be, nem éppen ideális, és akkor enyhén fogalmaztunk.
De ez még mind semmi.
Törökország délkeleti részén, Silopi településen 50,5 Celsius-fokos hőmérsékletet mértek, ami nemcsak országos rekordot jelent, hanem új európai csúcsot is. Gondoljunk csak bele, ha tudunk. Több mint 50 fok. Az már kimondható: élhetetlen. Így fordultunk rá a vasárnapra.
A rövid idő alatt lezúduló nagy mennyiségű eső miatt villámárvíz alakult ki Kaposvár térségében vasárnap, de Pécs sem úszta meg sokkal kevesebbel. A régióban Bátaszéken volt komoly esőzés dél környékén, sikerült is mindössze tíz méteren rommá áznom.
Szombaton tehát még leégtem a vízparton, vasárnap pedig ázott kutyává vedlettem fél perc alatt. E kettősség egészen elképesztő, és még elképesztőbb, ha belegondolunk, mit is tesznek a nagyhatalmak ennek megfékezésének érdekében. Donald Trump ugyanis másodjára is kiléptette az egyik legnagyobb szennyezőnek számító Egyesült Államokat a párizsi klímaegyezményből, amivel veszélyezteti a globális klímacélokat, de több elemző szerint az utóbbi években már annyit változott a gazdasági környezet is, hogy ezzel csak magát hozza hátrányba az USA. Velük szemben Kína például hatalmas beruházásokat hajt végre megújuló energiába. 2060-ra ígérte a karbonsemlegességet. Az EU 2050-re lőtte be mindezt. Kérdés, hogy kitartunk-e addig. És az is, nem lehetne-e többet, gyorsabban. Mert az biztos – még laikusként is -, hogy az nem normális, ami van: hetekig hőségriadóban senyvedünk, majd villámárvíz követ villámárvizet. Bolygónk lázas, be kell látnunk. Az idei túlfogyasztás napja egy héttel előbb következett be, mint tavaly. Immáron 1,8-szor többet használunk a Föld készletéből, mint amennyit tud.
Röviden: szédelgés, tagadás és láttatás, no meg súlyos dollár-euró-jüanmilliárdok között dől össze mindenünk és látszólag semmit sem tehetünk.


