A Szekszárdi Járási Ügyészség folytatólagosan elkövetett minősített lopás bűntette miatt emelt vádat egy Tolna és egy Baranya vármegyei férfi ellen.A Tolna Vármegyei Főügyészség közleményéből kiderül, hogy a vádirati tényállás szerint a harminc éves baranyai férfi alvállalkozóként, 65 éves tolnai társa pedig építésvezetőként dolgozott a sértett építőipari vállalkozás által folytatott Tolna vármegyei építési-bontási munkálatoknál.A vádlottak 2024-ben hónapokon keresztül loptak az építési területről. Többek között állványrendszer-elemeket, valamint kibontott hulladék fémet, melyeket utóbb értékesítettek.A sértettet a lopással összesen közel 4,5 millió forint kár érte, amely az eljárás során teljes egészében megtérült.Az ügyészség a két férfit társtettesként, nagyobb értékre, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett lopás bűntettével…
Szerző: Fekete Dávid
Április 9-én két tűzeset és három műszaki mentés adott munkát a vármegye tűzoltóinak.Két szabadtéri tűzeset mellett két alkalommal a mentőszolgálat kérésére nyújtottak segítséget, egy esetben pedig közúti balesethez riasztották a beavatkozó egységeket.Jelentősebb eseményekMenet közben kinyílt egy pelletszállító kamion hátsó ajtaja, majd mintegy fél kilométer hosszan az úttestre szóródott a rakománya csütörtök reggel az M6-os autópálya 102-es kilométerénél, a Pécs irányába tartó oldalon. A műszaki mentéshez a paksi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik a forgalmi sávokra szóródott anyagot a leállósávba tolták.Mintegy egyhektáros területen égett az erdő aljnövényzete csütörtök délután Gyulaj külterületén. A tűzesethez a dombóvári hivatásos, valamint a tamási önkormányzati és önkéntes…
Idén X-elünk! választási sorozatunkban bemutattuk a Tolna 01. egyéni választókerület képviselő-jelöltjeit. Minden jelöltnek 15 perc állt rendelkezésére, mindenkinek ugyanazokat a kérdéseket tettük fel. Alább csokorba gyűjtve meghallgathatja őket. A felsorolás a jelöltek sorszámát tükrözi. dr. Sárosi József – TISZAPéterfalviné Kalmár Piroska – DKBakó Norbert – Mi HazánkHorváth István – Fidesz-KDNPFarkas László – MKKP Nagy Tamás a Szolidaritás Pártja/Munkáspárt jelöltje nem kívánt élni a bemutatkozási lehetőséggel.
A Szekszárdi Járási Ügyészség rongálás miatt emelt vádat egy 78 éves férfi ellen, közölte a Tolna Vármegyei Törvényszék.A vádirati tényállás szerint a vádlott 2024. év nyarán, majd 2025. év őszén egy pénzérmével megkarcolta két személygépkocsi motorháztetejét Szekszárdon, amellyel a sértetteknek egyaránt közel 100.000 forint kárt okozott.A járási ügyészség a férfit 2 rendbeli kisebb kárt okozó rongálás vétségével vádolja, amely bűncselekmény 1 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.A járási ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben próbára bocsátást indítványoz a Szekszárdi Járásbíróságnál.A próbára bocsátás nem büntetés, nem „felfüggesztett szabadságvesztés”, hanem egy intézkedés. A bíróság a kisebb tárgyi súlyú bűncselekmények esetén a büntetés kiszabását próbaidőre…
A KÖZ-MEG-VILL Kft. csütörtökön megküldött közleménye szerint 04. 10-én pénteken, és április 11-én szombaton Szekszárdon, az Istifán Gödre utcában közműépítés miatt forgalomkorlátozás várható.Szíves megértését kérik!
A Szekszárdi Kerékpáros S.E. versenyzői április 4-én Szerbiában versenyeztek egy igazán izgalmas körpályán, a festői Burje-tó körül!Steig Gábor magabiztos versenyzéssel nyerte a mezőnyhajrát, így a dobogó második fokára állhatott fel. Topán Máté remek teljesítményt nyújtott, a negyedik helyen zárt, a következő futamon már a dobogót célozza!EredményekSteig Gábor – 2. hely (C kategória)Topán Máté – 4. hely (B kategória)
Idén jubileumhoz érkezett a Teller Ede vetélkedő, ugyanis az Atomenergetikai Múzeum immár 10. alkalommal hirdeti meg versenyt, amely különlegessége, hogy nem csupán a fizikatudást méri, hanem kreatív gondolkodásra és a hétköznapi jelenségek tudományos értelmezésére is ösztönöz.A vetélkedő 2026-ban két formában zajlik: egyéni, online versenyként, valamint csapatversenyként is. Az egyéni megmérettetésre országszerte bármely általános iskola 7–8. osztályos tanulói jelentkezhetnek, míg a csapatversenyre a Dél-Dunántúl régió technikumai, valamint gimnáziumok nevezhetnek.A jubileumi évhez kapcsolódóan az idei téma: „Ez a Te köröd!”A fókuszba a kerékpár és a roller került, amely a mindennapi közlekedés alapvető, mégis izgalmas fizikai jelenségeit állítja a középpontba. A verseny célja,…
Tolna vármegyében öt rendőrkapitányság kapott egy-egy új, rendőri jelleggel ellátott, jól felszerelt Volkswagen Caddy-t, amelyet a baleseti helyszínelők használnak majd – tudtuk meg a rendőrség szerdai közleményéből.A rendőrség napi tevékenységéhez elengedhetetlen, hogy a szolgálati feladatait biztonságosan lássa el, így az ehhez szüksége gépjárműállomány folyamatos fejlesztése és szinten tartása szinte nélkülözhetetlen. A legfontosabb cél, hogy az állampolgári bejelentést követően a rendőrség munkatársai minél hamarabb érjenek a helyszínre.Mint azt közleményükben tudatták, a tavalyi évben sokkal kevesebb súlyos személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2024-hez képest.A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy a tavasz beköszöntével időszerűvé vált az autók gumiabroncsainak cseréje, hiszen…
Új magyar rekord született húsvét hétfőn Szekszárdon: a Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum Hunyadi Mátyás Vendéglátó és Turisztikai Technikum és Szakképző Iskola oktatói és tanulói 101 méter hosszú méteres kalácsot állítottak össze a Béla király téren.Ahogyan az a hivatalos weboldalon megjelent, a korábbi országos csúcsot 2017-ben Mezőberényben jegyezték, akkor 70 méteres kaláccsal állították fel a rekordot. A Hunyadi Technikum közössége ezt a több mint nyolcéves rekordot döntötte meg, jelentős különbséggel túlszárnyalva az eddigi csúcstartót.A rekordkísérlet mögött komoly felkészülés állt. Az előkészületek több mint egy héten keresztül zajlottak, a projektben mintegy kétszáz fő – oktatók, diákok és segítők – vett részt. A…
Már csak néhány nap áll rendelkezésre, hogy a diákok elkészítsék és benyújtsák pályamunkáikat az Országos Tűzmegelőzési Bizottság idei alkotói pályázatára.A „A tűz nem játék” témában meghirdetett versenyre április 17-ig lehet jelentkezni.A pályázat immár tizenharmadik alkalommal ad lehetőséget arra, hogy a fiatalok kreatív formában mutassák be, mit gondolnak a tűzbiztonságról. A diákok három korcsoportban – hat-tíz, tizenegy-tizennégy, valamint tizenöt-tizennyolc évesek – nevezhetnek kézműves alkotásokkal, emellett az idei év újdonságaként fotó kategóriában is várják a pályaműveket.A gyerekek rajzban, festményben, plakátban, lapbook formájában, vagy akár háromdimenziós alkotásokban is megjeleníthetik elképzeléseiket, de fényképpel is megragadhatják a témát. A cél, hogy játékos, mégis figyelemfelhívó módon mutassák be a…

