Új magyar rekord született húsvét hétfőn Szekszárdon: a Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum Hunyadi Mátyás Vendéglátó és Turisztikai Technikum és Szakképző Iskola oktatói és tanulói 101 méter hosszú méteres kalácsot állítottak össze a Béla király téren.
Ahogyan az a hivatalos weboldalon megjelent, a korábbi országos csúcsot 2017-ben Mezőberényben jegyezték, akkor 70 méteres kaláccsal állították fel a rekordot. A Hunyadi Technikum közössége ezt a több mint nyolcéves rekordot döntötte meg, jelentős különbséggel túlszárnyalva az eddigi csúcstartót.
A rekordkísérlet mögött komoly felkészülés állt. Az előkészületek több mint egy héten keresztül zajlottak, a projektben mintegy kétszáz fő – oktatók, diákok és segítők – vett részt. A hatalmas sütemény elkészítéséhez többek között 2100 tojást, 50 kilogramm lisztet, 50 kilogramm kristálycukrot, 40 kilogramm porcukrot, 30 kilogramm csokoládépasztillát, 20 kilogramm vajat és 20 kilogramm krémmargarint használtak fel.
Összesen 300 kalács készült el, amelyek megsütése után a szeleteket több kilogrammnyi krém segítségével tapasztották össze. A rekordméretű sütemény végleges összeállítása és csokoládémázzal való bevonása zajlott le húsvét hétfőn a nagyközönség előtt, ünnepi hangulatban.
A munka végeztével a rekordot hivatalosan hitelesítették, majd a 101 méteres kalácsot felszelték. A süteményből a húsvéti program látogatói is kóstolhattak, emellett több szekszárdi intézményhez is eljuttattak belőle, így a rekord nemcsak látványos, hanem közösségépítő és jótékony célt is szolgált.


