A szegedi Városi Sportcsarnok adott otthont az ifjúsági OB-nek, valamint az U11-es, másnap az U12-es, U14-es és U16-os Magyar Kupának.
A paksi judosok mindkét nap tatamira léptek. A szombati napon az ifik mezőnyében magyar bajnoki címnek és ezüstéremnek örülhettek. Hernádi Csanád néhány hónapon belül újabb országos bajnoki aranyat nyert.
Falusi Zsolt Pálnak csak nagyon kevés hiányzott az OB aranyhoz, egy pillanatnyi kihagyás miatt ezúttal ezüstérmesként zárt.
Kiss Dalma Klára és Anderkó Bence László szintén éremért küzdött, de nagy csatában végül magyar bajnoki ötödikként zártak.

Palencsár Péter, Beke Csongor és Kovács Ágoston Antal kis szerencsével előrébb végezhetett volna, de pontszerző helyük mutatja, hogy ott vannak a legjobbak között.
Másnap az U14-es és U16-os korosztályban léptek tatamira. A fiatalabb korcsoportban az elsőéves versenyzők nagyon szépen küzdöttek. Balló Berta három győzelmének köszönhetően aranyérmesként végzett a határon túli sportolókat is felvonultató Magyar Kupán.
Kungl Márton Zsolt szintén remekelt és egészen a dobogó harmadik fokáig küzdötte fel magát. Ulbert Botond ugyancsak nagyokat csatázott, volt szép győzelme is, végül hetedikként zárt.
A délutáni programban az U16-osok között két lány tudott érmet szerezni. Magyar-Jankovics Rebeka egészen a döntőig verekedte magát, ahol végül ezüstérmesként zárt. Braun Sára bronzérmesként zárt és győztes meccsein nagyon szép technikákból szerzett ippont.
Kevés hiányzott Grosan Ericnek és Száraz Dávidnak az éremhez, de ezúttal kemény csatában vereséget szenvedtek a bronzmeccsen. Kalmár-Appelt Áron, Liptai Ákos és Kákai Ábel szintén nagyot verekedtek, de e napon nem sikerült a pontszerzés.


