Csütörtök délután Kaposszekcsőn egy lakótelepi társasház földszinti lakásában gyulladt ki egy elektromos roller töltője, közölte pénteken a katasztrófavédelem.
A tűz a lakást teljes egészében érintette.
A helyszínre a dombóvári és a sásdi hivatásos tűzoltók vonultak, akik három vízsugárral és kéziszerszámokkal fékezték meg a lángokat, valamint a tűzzel érintett lakás feletti szintekről két embert kimenekítettek. Az áramszolgáltató szakemberei a földszinti lakást leválasztották a hálózatról, a többi lakó visszatérhetett otthonába. A kiégett lakás egy felnőtt és két gyermek lakója ideiglenesen az épületen belül, egy másik lakásban került elhelyezésre. A tűzeset során szerencsére személyi sérülés nem történt.

2026-ban eddig 45 alkalommal riasztották a tűzoltókat Tolna vármegyében lakóépületekben keletkezett tüzekhez. A lakástüzekben 5 ember sérült meg, összesen 452 négyzetméternyi épített terület égett le, a beavatkozásokhoz pedig 86 tűzoltó gépjárműfecskendőre volt szükség. Halálos kimenetelű tűzeset szerencsére nem történt.
A fűtési szezonban a lakástüzek jelentős része a fűtési rendszerekhez és a kémények állapotához köthető, illetve a nem megfelelően használt fűtőberendezések miatt alakul ki. Különösen fontos a friss levegő biztosítása, a kémények átjárhatósága, valamint a fűtőberendezések rendszeres, évente elvégzett karbantartása.
Az idei évben eddig 13 alkalommal vonultak a vármegye tűzoltói kéménytűzhöz. Azokon a helyszíneken, ahol a kéményeket még nem ellenőrizték, javasolt mielőbb elvégeztetni az égéstermék-elvezetők felülvizsgálatát. A lakosság a 1818-as telefonszám 9-es, majd 1-es menüpontján kérhet időpontot kéményseprői ellenőrzésre.


