Szakmai elismeréseket és pályadíjakat adtak át az elmúlt héten az Ügyészség Napja alkalmából – derül ki a Tolna Vármegyei Főügyészség hétfői közleményéből.
A tudósítás szerint június 12-én az Ügyészség Napja alkalmából a Legfőbb Ügyészségen tartottak központi ünnepséget. Az eseményen beszédet mondott dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök és dr. Polt Péter korábbi legfőbb ügyész, az Alkotmánybíróság újonnan megválasztott elnöke. Dr. Nagy Gábor Bálint, az újonnan választott legfőbb ügyész székfoglaló ünnepi beszédét követően a leköszönt legfőbb ügyésszel együtt közösen adott át szakmai elismeréseket és pályadíjakat.
Tolnába is érkeztek elismerések ezen jeles alkalomból. A kimagasló szakmai életútja elismeréséül Ügyészségi Emlékgyűrűt adományoztak Szabóné dr. Nemes Mária Katalin ügyésznek, a Dombóvári Járási Ügyészség vezetőjének, valamint Magyar István-díjban részesítették dr. Kiss Yvette főügyészségi ügyészt, a kiemelkedő színvonalon és hivatástudattal végzett eredményes szakmai munkájáért. A Legfőbb Ügyészség által meghirdetett Kozma Sándor Tudományos Pályázat második helyezettjeként jutalomban részesült dr. Schubert Bálint, szekszárdi járási ügyészségi fogalmazó.
Tájékoztatnak, hogy a Tolna Vármegyei Főügyészségen megtartott helyi ünnepségen dr. Kaszás Gabriella Erzsébet főügyész köszöntötte a munkatársakat, majd saját hatáskörben Eredményes Munkáért Oklevelet adott át dr. Helfenbein Dávid szekszárdi járási ügyészségi ügyész, Gellér Beáta főügyészségi írnok és Kissné Földi Edina tamási járási ügyészségi írnok részére.


