Vármegyénk diákjai idén is kitettek magukért, várakozásokon felüli helyezésekkel tértek haza az Alkotói Pályázat országos eredményhirdetéséről.
A Katasztrófavédelem Központi Múzeumában tartották meg június 16-án a 2025-ös Alkotói Pályázat díjátadó ünnepségét. Itt derült ki, hogy kik azok az ifjú alkotók, akik a legkreatívabb módon mutatták be, miként képzelik el a jövő tűzvédelmét, írja a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Fülep Zoltán tű. dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő a hétfői díjátadó ünnepségen gratulált a fiatal tehetségeknek, mint fogalmazott, valóban büszke lehet mindenki, akit díjaztak, mert messze nagyobb mezőnyből emelkedtek ki, idén ugyanis kétszer annyi pályamű érkezett, mint tavaly. A tábornok megköszönte a gyerekeknek azt, hogy gondolkoztak a tűzoltóságról, annak jövőjéről, a biztonságról és a tűzvédelemről.
Borsos Mihály fotóművész is megerősítette, hogy valamennyi jelenlévő győztes. Mint fogalmazott, hihetetlen alkotóerő mutatkozott meg a pályaművekben. Elismerésre méltónak találta azt a kreativitást és modernitást, amely áthatotta az alkotásokat, és amelynek csupán az ifjú alkotók fantáziája szabott határt.
Az országos verseny győztesei értékes díjakat kaptak, és különdíjak is gazdára találtak.
Vármegyei eredmények
Három bronzérmes helyezéssel zártak vármegyénk tanulói az országos megmérettetésen. Kézműves alkotás kategóriában, a 6-10 éves korosztályban Babits Zorka – „Életmentő drónlány” című munkájával, a 15-18 éves korosztályban Rüff Milán – „Őrangyalunk vigyáz ránk” című alkotásával, a digitális alkotás kategóriában pedig Merkl Ádám – „Ébredj” című művével nyerte el a harmadik helyért járó díjat.


