Tolna vármegye önkéntes tűzoltó egyesületei több mint 19 millió forint támogatásban részesülnek, tudtuk meg a katasztrófavédelem szerdai közleményéből.
A 2026-os közel 690 miilió forintos támogatás kétféleképpen jut el a Magyarországon működő önkéntes tűzoltó egyesületekhez. Az önállóan beavatkozó önkéntes tűzoltó egyesületek 138 millió forint állami támogatásban részesülnek, míg a hivatásos tűzoltóságokkal együttműködő egyesületek számára 552 millió forintos pályázati keret áll rendelkezésre.
Az idei pályázatra országszerte 652 egyesület nyújtott be támogatási igényt, összesen több mint 609 millió forint értékben. A támogatás segítségével az egyesületek működési költségeik finanszírozására, gépjárműveik felújítására, valamint különböző tűzoltó eszközök és szakfelszerelések beszerzésére fordíthatnak forrást.
A bírálóbizottság munkájában a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság munkatársai mellett a Magyar Tűzoltó Szövetség delegáltjai is részt vettek. A bizottság tagjai egyhangúlag támogatták a pályázati keretösszeg felosztásának alapelveit, a támogatásokra vonatkozó javaslatot pedig a BM OKF főigazgatója jóváhagyta.
A döntés értelmében Tolna vármegyében huszonhárom önkéntes tűzoltó egyesület pályázata részesült pozitív elbírálásban, így a nyertes szervezetek összesen több mint 19 millió forint támogatást kapnak.
A megítélt összegből az egyesületek működési költségeiket fedezhetik, tűzoltószakmai és egyéb eszközöket szerezhetnek be, valamint szertár-, gépjármű- és technikai eszközfelújításokat valósíthatnak meg. Emellett a nyertesek természetbeni támogatásként EDR-rádiókat is átvehetnek.


