A szervezők minden elképzelését felülmúlta az idei Szekszárdi Szüreti Napok sikere, tájékoztatta szerkesztőségünket hétfőn a Babits Mihály Kulturális Központ.
Közleményükben azt írják, hogy a szeptember 18 és 21 között megrendezett összművészeti fesztiválra idén 70-75 ezer vendég érkezett, de a szüreti felvonuláson is több mint háromezren vettek részt.
Idén is kiállítások, színházi előadások, koncertek, gyermek- és hagyományőrző programok színesítették a fesztivál napjait, amelyek szinte mindegyike kiemelt érdeklődés mellett zajlott. A Béla király téren megrendezésre került nagykoncertek, így a Margaret Island, Tóth Vera és a Budapest Jazz Orchestra, a Fiesta, Pál István „Szalonna” és Bandája, a Budapest Bár fellépései rengeteg embernek szereztek kellemes perceket, a Parno Graszt „telt házas” fellépése pedig nemcsak megkoronázta az eseményt, hanem megmutatta, milyen is egy igazi, hamisítatlan Szekszárdi Szüreti Napok – fogalmaznak. A Piactéren idén is belépti díjas koncertekkel és diszkókkal vártuk a fesztiválozókat, akik rengetegen döntöttek úgy, hogy részt vesznek a programokon.
A Borudvarban idén 31 borász kínálta nedűit, és a borászatok visszajelzései alapján a rendezvény nagy érdeklődés mellett zajlott. A látogatottságot tekintve pedig a szombati nap emelkedett ki.
Az Ízek Utcájában is nagy volt a forgalom, a 2019-es, valamint a COVID előtti fesztiválok hangulatát idézte. A Szekszárdi Szüreti Napokon nemcsak az Ízek Utcájában, hanem a Liszt Ferenc téren lévő Étkes Udvarban is volt lehetőség 27 szolgáltatótól ételeket vásárolni.
Ezen felül a kézműves kirakodóvásárban 47 kézműves kínálta portékáját.
Felidézik, hogy az eseményt Berlinger Attila, Szekszárd polgármestere, a fesztivál védnöke és házigazdája nyitotta meg, majd köszöntőt mondott a program fővédnökét, Hankó Balázs innovációs és kulturális minisztert képviselő Novák Irén, a Kultúráért és Innovációért Felelős Minisztérium művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára, valamint a rendezvény védnöke, a térség országgyűlési képviselője, Horváth István.
Mint írják, szombaton két új programelem várta az érdeklődőket. Első alkalommal került megrendezésre a rendkívül látványos és számos érdeklődőt vonzó Országos Motoros MUST-ra a Széchenyi utca sarkán. Szintén első alkalommal került sor – a Bartina Néptánc Közhasznú Egyesülettel közös szervezésben a Sereglés – A hagyomány összeköt című, a Csoóri Sándor Alap támogatásával megvalósuló, dallal, tánccal, verssel és egyházi áldással színesített találkozóra, amelyhez kapcsolódóan a Tolna Megyei Népművészeti Egyesület kézműves foglalkozással és bemutatóval tette színesebbé a napot.
Ismertetik, hogy a szüreti felvonulás abszolút rekordot döntött: a több ezer érdeklődő több mint 60 csoport 3000 felvonulóját köszönthette.
Idén vezették be a Placcszínpadot, ahol egyszerre, egy napon, egy helyen mutatkozhattak be a helyi mozgás-, tánc- és harcművészeti csoportok.
A 2025-ös Szekszárdi Szüreti Napok több szempontból is a rekordok fesztiválja volt. Ezúton szeretnénk megköszönni Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Nemzeti Kulturális Alap, a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő, a Versenyképes Járások Program, valamint a lokálpatrióta szekszárdi és a környékbeli cégek, vállalkozások, szíves támogatását, hiszen nélkülük nem sikerült volna egy ilyen nívós fesztivált rendeznünk. Szeretnénk megköszönni együttműködő partnereink segítő hozzájárulását, ahogy köszönjük médiapartnereink munkáját is!
Emellett nagyon köszönjük a Közönségünknek, hogy velünk tartottak, hogy ennyire együtt éltek rendezvényünkkel, hogy megtapasztalhattuk azt az erőt, ami bennük van, hogy újra átélhettük a régi, „szüretis” élményt – együtt, közösen! – áll a Babits Mihály Kulturális Központ közleményében.


