Június 14-én, szombaton Kékestetőn, a Magyar Tűzoltósport Egyesület éves bajnokságának egyik állomásán, a Knight’s of St. Florian Stairrun Championship versenysorozat Backdraft nevű második fordulóján mérték össze erejüket a tűzoltók.
A 132 résztvevő teljes tűzoltói bevetési védőfelszerelésben, sisakkal, csizmával és légzőkészülékkel futott fel a kékestetői tévétorony kilátóteraszáig, miközben tűzoltószakmai technikai feladatokat is teljesítettek.
Tolna vármegye hivatásos és önkéntes tűzoltóiból álló 22 fős csapata kiemelkedő erővel és összetartással képviseltette magát, amelyben a férfiak mellett két nő és négy gyermek is rajthoz állt az embert próbáló kihíváson.
A feladat önmagában is komoly felkészülést jelent a tűzoltói munkára, és mindenki külön is készül a megmérettetésre. A verseny felszerelése 10-15 kilogramm plusz terhet jelent a résztvevőknek.
A háromfordulós lépcsőfutó versenysorozat első két állomása – Siófok és Kékestető – után a záró futam Budapesten lesz, a Semmelweis Egyetem 22 emeletes Nagyvárad téri épületében. A vármegyei csapat reméli, hogy a lelkesedés és a harci kedv a zárófutamon is töretlen marad.
A Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság versenyzői Csikos Bence, Gerendai Mariann, Gulyás István, Horváth Tamás, Illés Eszter, Iván Péter, Juhász István, Kalmár Csaba, Mihálovics Lajos, Nagy Kornél, Szalai Ákos, Szalai Attila, Tolnai Bence, Tóth Árpád, ifjabbik Tóth Árpád, Tóth Ramóna, Turcsán Márk, Turcsán Tamás, Szalai-Sebestyén Milán, Szalai-Sebestyén Máté, Szuprics Ferenc és Szuprics-Kovács Ferenc voltak.