Egy busz és egy autó ütközött össze ma reggel, a helyszínre mentőhelikopter is érkezett -közölte az elmúlt percekben a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Ismertetik, hogy szeptember 2-án, kedden nem sokkal reggel fél nyolc előtt érkezett bejelentés balesetről. Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint egy autó és egy menetrendszerinti busz ütközött össze a 65-ös főút 32-es kilométerszelvénye közelében, a regölyi elágazóban.
Felhívják a figyelmet, hogy a helyszínelés és a műszaki mentés idejére az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.
Tájékoztatnak, hogy személygépjárművekkel mindkét irányból Ürgevárpuszta felé tudnak kerülni. A Tamási felől érkezők Regöly felé, míg a Hőgyész irányából közlekedők Gyönk felé tudnak kerülni.

A katasztrófavédelem közleménye szerint a balesethez a tamási önkormányzati tűzoltók vonultak, akik a személykocsi beszorult utasát feszítővágóval szabadították ki az összetört autóból.
Mint írják, a buszon harmincöt-negyven ember ült. A két jármű utasaihoz mentők, illetve mentőhelikopter érkezett.
Frissítés 11:20
A helyszínelés és műszaki mentés befejeződött, 10 óra 40 perctől már teljes szélességében járható a főút.
A balesetben az autót vezető férfi súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett


