Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata a Ciklámen Tourist Idegenforgalmi Zrt. támogatásával és a Tehetségekért Alapítvány közreműködésével „Tanulj, hogy boldogulj!”elnevezéssel pályázatot ír ki általános iskolák felső tagozatos tanulói számára.
A Szekszárd város honlapján közzétett felhívás szerint a tanulmányi ösztöndíjjal azon gyermekeket segítenék, akik alapfokú nevelési-oktatási intézmény 5-8. évfolyamán tanulnak, és akiknek családja a tanuló tanulmányi előmenetelét anyagi lehetőségei miatt nem, vagy csak igen korlátozott mértékben tudja segíteni.
Ismertetik, hogy az ösztöndíjat a Ciklámen Tourist Idegenforgalmi Zrt. biztosítja, szekszárdi valutaváltójának nyereségéből. Az elnyerhető ösztöndíj összege havi 15 ezer forint, melyet a támogató egy tanéven keresztül, azaz 2025. szeptember elsejétől 2026. augusztus 31-éig biztosít.
Kitérnek rá, hogy a nyertes pályázónak lehetősége van az egy éves ösztöndíjidőszak leteltét követően újból pályázatot benyújtani.
Felhívják a figyelmet, hogy az ösztöndíjra pályázhat minden, Szekszárd Megyei Jogú Város közigazgatási területén működő általános iskola 5-8. évfolyamos tanulója. A pályázatot az általános iskolában az osztályfőnöknek kell átadni, ezt követően pedig az iskola továbbítja a pályázatokat Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Önkormányzati és Szervezési Igazgatóságának Humán Osztályához.
A pályázat benyújtásának határideje 2025. szeptember 23.
A részletes pályázati kiírás és egyéb tudnivalók az ösztöndíjról ide kattintva érhetők el.


