Szekszárd MJV Önkormányzata idén is várja a város polgárainak, közösségeinek, valamint intézményeinek, gazdasági és társadalmi és egyéb szervezeteinek javaslatait a…
Böngészés: Szekszárd
Amint arról korábban mi is beszámoltunk, az elmúlt héten a Szekszárdi Járásbíróság halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt 3…
A Szabó Dezső Művészeti Ösztöndíj összege háromszázezer forint. A Víz’P’Art Közalapítvány idén tizenharmadik alkalommal hirdeti meg a Szabó Dezső festőművész…
Foniátriai szakrendelés indult Szekszárdon – adta hírül honlapján hétfőn a Tolna Vármegyei Balassa János Kórház. Tájékoztatnak, hogy a foniátria a…
Hat projekt érdemelte ki az idén a Richter Anna-díjat, amellyel az egészségügyben, oktatásban, gyógyszerészetben dolgozók, valamint pácienseik és diákjaik életét…
Szeptember 20-án, ünnepélyes keretek között nyílt meg Szekszárdon a Magyar Géniusz Vándorkiállítás. A Petőfi 200 emlékév égisze alatt, a Magyar…
Társadalmi egyeztetést kezdeményez a város önkormányzata a parkolóhelyek biztosításáról, a lakások és helyiségek bérletéről, az elidegenítésük szabályairól és a köztisztaság…
Idén is több tízezren látogattak ki a Szekszárdi Szüreti Napok négynapos programsorozatára. Kétséget kizáróan a megyeszékhely legnagyobb horderejű és nagyságú…
Oktató, kutató, egyetemi tanár, tanszékvezető, rektorhelyettes és dékán, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, és 2023-ban Szekszárd díszpolgára prof. em. dr.…
Apa és 15 éves fia együtt rabolt ki egy férfit a tolnai vármegyeszékhelyen. Rövid időn belül mindkettőjüket elfogták. Egy külföldön…

