A Dombóvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat egy 23 éves férfi ellen. A vádirat szerint a…
Böngészés: rendőrség
A Bonyhádi Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat Kovács Anna Beáta és Kovács Rajmund eltűnése miatt, tájékoztatott pénteken a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.…
Dr. Balogh János r. altábornagy rendőrségi főtanácsos, országos rendőrfőkapitány szeptember 1-jei hatállyal főhadnaggyá nevezte ki Rikkers Péter r. törzszászlóst, a…
A dunaföldvári gyanúsított korábban több lopást is elkövetett, egy közúti igazoltatáskor pedig kábítószergyanús anyagot találtak nála. Egy dunaföldvári férfi mondta…
A Szekszárdi Járási Ügyészség nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat egy 38 és egy 48 éves férfi ellen,…
Tolna vármegyében az elmúlt hétvégén öt olyan baleset is történt, amikor vadon élő állatok ugrottak ki az úttesten közlekedő járművek…
Két személygépkocsi ütközött vasárnap délelőtt Szekszárdon, a Zrínyi utcában. Az egyik jármű motortere az eseményt követően kigyulladt, amit a helyszínen…
Tolna vármegye útjain hétfőn négy anyagi káros baleset történt – derül ki a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság beszámolójából. A közlemény szerint…
A rendőrség felkészült a nyári időszakra, az esetleges bűncselekmények megelőzése érdekében intenzív rendőri jelenléttel őrzik a strandok és a szabadvízi…
Elektromos rollerrel okozott balesetet két fiatal Dombóváron, kedden délután. A baleset során egyikük súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.A Tolna Vármegyei Rendőrfőkapitányság…

