Megtartotta állománygyűlését csütörtökön a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság, melyen beiktatták az új főkapitányt, dr. Hablicsek Nikolettát.Dr. Hablicsek Nikoletta r. ezredes, az…
Böngészés: rendőrség
Az egymás közötti adásvételt egyszerűen és ingyen lehetővé tévő internetes felületek, azaz az online piacterek egyre több csalót vonzanak. Szinte…
Az elmúlt négy napban 13 közlekedési balesetről érkezett bejelentés, három esetben személyi sérülés is történt.Mint az a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság…
Bonyhád Város Önkormányzatának képviselőtestülete a kiemelkedő rendőri munka elismerésére alapította meg az „Év rendőre” kitüntető címet 2008-ban – hangsúlyozta Filóné…
A dombóvári rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 24 éves férfit, aki a várongi temetőben több síremléket is megrongált – köztölte…
A Rendőrség Napja alkalmából két rendőr és egy rendvédelmi dolgozó munkáját ismerték el a Szekszárdon tartott ünnepségen – derül ki…
A napokban két sértett tett feljelentést a Dombóvári Rendőrkapitányságon, mert ismeretlenek több millió forinttal rövidítették meg őket internetes bankolást követően.Mindkét…
A Tolna vármegyei rendőrök őrizetbe vettek három drogterjesztőt. Egy dombóvári férfi két pécsitől vette a kristályt, majd helyben és a…
A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság…
Rácsok mögé került az a 45 éves ozorai férfi, akinek autójában a tamási rendőrök közel 2000 adagnyi droggyanús anyagot és…

