A ZR Team Szekszárd négy tagja vasárnap Újvidéken vett részt a Grappling Industries elnevezésű versenyen, ahol több mint tíz országból közel 600 harcos érkezett a megmérettetésre, értesültünk a csapat közleményéből.
A szekszárdi csapat négy fővel képviseltette magát a versenyen, ahol Hegedűs Hunor és Kerekes Dénes a kezdő -77 kg-os kategóriában indultak. Gi-ben nagyon jól versenyeztek, aminek köszönhetően, mindketten a döntőbe jutottak, így tulajdonképpen „házi versenyt” vívtak az első helyért. Kettejük összecsapásából végül Hunor jött ki jobban, így az ő nyakába került az aranyérem, de Döncinek is óriási „taps” jár. NoGi-ben sajnos nem sikerült a középdöntőbe jutniuk, de sok tapasztalatot gyűjtöttek.
Haskó Hunor egy nagyon erős mezőnyben próbált bizonyítani haladó kék öv kategóriában. Kimondottan összeszedett volt, koncentráltan versenyzett, szép meccseket vívott, aminek köszönhetően egy csodálatos ezüstérem landolt a nyakában Gi-ben.
Tóth Máté a master -90 kg-ban két érmet is szerzett: Gi-ben a második, NoGi-ben pedig kőkemény küzdelemben a harmadik helyet harcolta ki magának.
Gratulálunk a sikerekhez!


