A Fiatalok a Nemzetért Alapítvány „Ott, ahol a múlt él – barangolás a magyar emlékezet földjén” című három fordulós Kárpát-medencei középiskolai tanulmányi versenyen, két csapattal képviseltette magát a gimnázium – tudtuk meg az iskola facebook oldaláról.
Mint azt Gesztesi Enikő, a diákok felkészítő tanára írta, „hatalmas büszkeséggel tölt el, hogy mindkét csapat bejutott a döntőbe”
A közel 100 induló csapatból, 6 csapat a határon túlról érkezett, Csíkszeredáról 2, Krasznáról, Brassóból, Nagyváradról és Szabadkáról 1-1 csapat.
A három fordulós versenyen online tesztet kellett kitölteni, ppt-t és fejlesztési tervet készíteni, valamint történelmi és nemzeti emlékhelyekből felkészülni.
A döntőben – 2026. március 27-én -a Haász Marcell, Papp Bálint és Simon Gábor (11. B) alkotta csapat, a legjobb magyarországi csapatként 3. helyen végzett, a Berlinger Csongor, Koch Benjámin Levente és Jozaf János Albert tagokból álló csapat (11.A) a 8. helyet szerezte meg.
A Fiatalok a Nemzetért Alapítvány egy olyan civil szervezet, amelynek elsődleges célja a magyar fiatalok nemzeti öntudatának erősítése, valamint a magyar kultúra, történelem és értékek népszerűsítése a körükben. A közösség olyan programokat és tartalmakat kínál, amelyek segítik a fiatal generációt a nemzeti identitás megélésében.
Szívből gratulálunk az elért eredményekhez!


