Az egymás közötti adásvételt egyszerűen és ingyen lehetővé tévő internetes felületek, azaz az online piacterek egyre több csalót vonzanak.
Szinte a kezdetek óta megjelentek, és mindig történnek újabb és újabb átverések. A csalók többnyire sosemvolt portékáikat hirdetik eladásra, több gyanútlan érdeklődőtől elkérik, elfogadják a foglalót vagy előleget, sokszor még a szállítás árát is, majd elérhetetlenné válnak, fejti ki a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye.
Tolna vármegyében a napokban több feljelentést is tettek hasonló csalások miatt. Egy férfi egy autóscsoportban meghirdetett verseny Lada árának előlegét és a szállítása díját utalta el látatlanban, de a kocsi nem érkezett meg a megbeszélt időig. A sértett 80 ezer forintja bánta. Egy másik férfi is így járt, egy interneten hirdetett fűnyíró traktor árának az előlegét utalta el, de sem a gépet nem kapta meg, sem az 50 ezer forintot. A harmadik egy mobilgarázs-hirdetést látott, elutalta a 25 ezer forint előleget, de a tároló nem érkezett meg, az eladó elérhetetlenné vált. Egy negyedik férfi is pórul járt, terepjárósok csoportjából rendelt egy alkatrészt, de nem kapta meg a 75 ezer forint értékű árut. Egy nő akkumulátoros, kézi rotációs kapát rendelt a hozzá tartozó adapterekkel 54 ezer forintért. A futárszolgálat határidőn belül kiszállított egy csomagot, de abban a megrendelt termék helyett egy kör alakú ruhaszállító állvány volt.