A pörböly-alsónyéki vasúti átjáróban az AS 926-os számú fénysorompó akkumulátorát még január végén lopták el, az útátjáró a baleset idején már két hete „fedezés nélkül volt”. Az arra közlekedő vonatok személyzetét írásos utasításban figyelmeztették erre, de a közúton haladók csak a saját figyelmességükben bízhattak…
1993. február 12-én nyirkos, ködös reggeli időben indult el az iskolabusz, hogy a pörbölyi és a környékbeli gyerekeket összegyűjtse, és Bátaszékre szállítsa. Az átjáróhoz közeledő, Kiskunhalas felől érkező 7817-es személyvonat a késése miatt az írásbeli rendelkezésen szereplő 15 helyett közel 80 kilométer per órás sebességgel haladt…
A mozdonyvezető – szabályosan – Figyelj! jelzést leadva, de sebességcsökkentés nélkül haladt tovább. Az 55-ös úton közlekedő busz – mivel a vezető valószínűleg azt gondolta, hogy a vonat már elment – ráhajtott a pályára, és az érkező szerelvény a közepén eltalálva ütközött neki…
A karamboltól a busz kettétört, de a roncsokat még 150 méteren át tolta maga előtt a vonat. A buszvezető és tizenegy iskolás a helyszínen meghalt, tizennyolcan megsérültek. Az autóbusz az influenzajárvány miatt csak 29 gyermeket szállított a megszokott, 60 körüli létszám helyett…
Pörböly, és vele együtt az egész ország gyászba borult.
„Ott ültem a busz hátulsó részében, s láttam, hogy a sofőr csodálkozva hátrafordul, hogy milyen kevesen vagyunk. Elég nagy ködben indultunk el, ám az átjáróhoz érve már tisztább lett a levegő. Láttam, hogy jön a vonat, még szóltam is a barátnőmnek. Aztán lekanyarodtunk, de a busz nem állt meg, ment tovább, egyenesen. Kérdeztem a barátnőmtől, hogy talán át akar menni a busz? De akkor már hallottam is a hatalmas csattanást, s utána már csak az árokparton tértem magamhoz. Hogy miként kerültem oda, kivittek, vagy én másztam oda, azt nem tudom. Sokan feküdtek már körülöttem, Gábornak csupa vér volt a feje, egy osztálytársam pedig már nem is mozgott. Aki magánál volt, az kiabált, hogy apu, anyu, gyertek ide! Engem hamar megtalált anyukám, és egy gyors helyszíni orvosi vizsgálat után mehettem haza.” – fogalmazott a baleset után az akkor nyolcadik osztályos Császár Anita.
Tegnapi írásában az egyik közösségi oldalon Kemény Lajos, az akkori bátaszéki iskolaigazgató, aki a munkatársaival a baleset helyszínére sietett, miután megkapták a hírt, így emlékezett:
„A ködfoltokból villódzó kék fények tűntek fel, majd elénk tárult a baleset szürreális képe. A bekötőút és a vasúti sín találkozásánál az árokban az autóbusz tető nélküli leszakadt hátsó része volt, a vonatszerelvény kb. 200 méterrel előbb állt, elhagyva maga mellett az autóbusz másik darabját. A mentők és tűzoltóautók személyzete gyorsan tette a dolgát, hordágyakon vitték a sérülteket a járművekhez, infúziót kötöttek be, és helyet adtak az újonnan érkező kocsiknak.
Mi, akik csak akadályozhattuk a munkát, igyekeztünk a gyerekek után nézni. Először egy négy-öt gyerekből álló csoportot pillantottunk meg, akik a leszakadt buszdarabtól nem messze ültek az árok szélén. Nem sírtak, de az arcukon leírhatatlan volt a rémület. Megismerve bennünket, az egyik pufók arcú alsós kisfiú – akinek az arcán csúnya, nagy vérző seb látszott – remegő hangon szólalt meg:
– Igazgató bácsi, én most meg fogok halni?
Egy vékony lány a derekát fájlalta, a többiek mély hallgatásba merültek. A döbbenetünkön igyekeztünk úrrá lenni, és vigasztalni őket. Tőlük tudtuk meg, hogy volt köztük olyan testvérpár, akinek az édesanyja Pörbölyről előbb ért autóval a baleset helyszínére, mint a mentők, és gyerekeit azonnal vitte a kórházba. Egy felsőbb éves gyalog indult haza Pörbölyre.
…
Az igazgatóhelyettessel másnap a kórházakat jártuk. A járvány miatt zárlat volt, így Baján nem jutottunk be a gyerekekhez. Szekszárdon meglátogathattuk a könnyebb sérülteket.
Vasárnap Pörbölyön voltunk, és elmentünk minden családhoz, akinek a gyermeke meghalt a balesetben. Valószínűleg látogatásunkkal növeltük a fájdalmukat.
Hogy mit jelentett a szörnyű baleset, és mit jelentett a gyermekhalál az egyes családoknak, azt mindannyian fel tudjuk fogni. Hogy mit jelentett Pörbölynek, azt a következő évek mutatták meg. A pörbölyi temető egyforma sírkövei jelzik, hogyan tűnt el egy generáció ebből a kis faluból.”
(Forrás: iho.hu, Tolnai Népújság, Facebook)
