Együttműködési megállapodást kötött a rendőrség és a kaposszekcsői polgárőrség, tudtuk meg a rendőrség csütörtöki közleményéből.
A közrend és a közbiztonság erősítése, valamint a lakosság biztonságérzetének növelése érdekében együttműködési megállapodást írt alá a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság és a Kaposszekcsői Polgárőr Egyesület 2026. október 14-én. A megállapodást dr. Hablicsek Nikoletta r. ezredes, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, valamint Böröcz Tamás, a Kaposszekcsői Polgárőr Egyesület elnöke látta el kézjegyével.
Az együttműködés célja a két szervezet közötti szakmai kapcsolat további erősítése, valamint a közös rendészeti feladatok hatékony ellátásához szükséges feltételek biztosítása. A felek fontosnak tartják a már kialakult partnerség megőrzését és folyamatos fejlesztését, hogy összehangolt munkájukkal még eredményesebben járulhassanak hozzá a település és térsége biztonságához.
A közös feladatok között kiemelt helyen szerepel a jogsértések és a bűncselekmények megelőzése, a közlekedési balesetek számának mérséklése, valamint az állampolgárok biztonságérzetének javítása. Emellett az ifjúságvédelem területén is fontos szerepet kaphat az együttműködés, különös tekintettel a fiatalok védelmére és a megelőzés fontosságának hangsúlyozására. Az aláírással a felek megerősítették elkötelezettségüket a közös munka folytatása és továbbfejlesztése mellett.
A rendőrség és a polgárőrség összehangolt tevékenysége hozzájárulhat a helyi közösségek védelméhez, a lakosság biztonságérzetének növeléséhez és a közbiztonság hosszú távú fenntartásához.