Nagycsütörtökön az utolsó vacsorára, az Oltáriszentség és az egyházi rend alapítására emlékeznek a keresztények.
„Nagycsütörtök misztériumában egymással szemben áll az eucharisztikus ajándék legmagasztosabb szeretete, valamint az elárultatás fájdalma” – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia MTI-hez eljuttatott közleményében.
Nagycsütörtök délelőtt a püspöki székhelyeken krizmaszentelési misét mutatnak be a főpásztorok az egyházmegye papságával koncelebrálva. Ekkor szentelik meg az olajokat, amelyeket a keresztelés, a bérmálás, a papszentelés, a templomszentelés és a betegek szentségének kiszolgáltatásakor használnak.
A papság a mise keretében megújítja szenteléskor tett fogadalmait.
Nagycsütörtök este a templomokban felidézik az utolsó vacsorát, Jézus elárultatását és elfogatását. Az utolsó vacsora az első szentmise és az Oltáriszentség alapításának ünnepe.
A szentmise elején a jelképek az utolsó vacsora örömének hangulatát idézik. A pap fehér miseruhát visel, az oltárt virág díszíti.
A Dicsőségre minden templomban megszólalnak a harangok, a csengők, az orgona, majd a Glória után elnémulnak és csak nagyszombat este szólalnak meg újra. A mély gyász jeléül ezután csak a kereplők szólnak. A harangok ilyenkor – a hagyomány szerint – Rómába mennek, és megjelennek a szomorúság, a fájdalom jelei – írták.
Az esti liturgia része a lábmosás szertartása, Jézus példájára emlékezve a pap megmossa az arra kiválasztott emberek lábát.
A szentmise végén megtörténik az oltárfosztás, a díszeket és a terítőt eltávolítják az oltárról. Az Oltáriszentséget ilyenkor a mellékoltárhoz viszik Jézus elfogatásának és elhurcolásának jelképeként.
A mise csendben, áldásosztás nélkül fejeződik be.
MTI
