Az elsőfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a június 11-én tartott tárgyalásán 1 év 10 hónap 2 nap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki 2023 nyarán egy késsel súlyosan, életveszélyesen bántalmazta az élettársát, közölték.
Az elsőfokú ítélet tényállásának életveszélyt okozó testi sértésre vonatkozó része szerint az ötvenes évei végén járó férfi 2020-tól 2023 áprilisáig élettársi kapcsolatban élt a sértett nővel annak dunaszentgyörgyi ingatlanában. A sértett 2023 áprilisában úgy döntött, hogy véget vet a rendszeres alkoholfogyasztó vádlottal fennálló kapcsolatának, ezért elküldte az ingatlanból, amelyet a vádlott akkor tudomásul vett. Azonban a döntésbe nem tudott beletörődni, ezért több alkalommal megjelent a sértettnél a kapcsolat helyreállításának reményében.
A vádlott 2023. július 27-én 12 óra 20 perc körüli időpontban erősen ittas állapotban felkereste a nőt a lakóhelyén. A férfi a kapuban álló sértettet félrelökte, majd bement az ingatlanba és leült a ház teraszán. A sértett ezt követően a teraszról előbb az előszobába ment, majd onnan a konyha felé indult. A vádlott ekkor utána ment, hátulról bal karjával szorosan magához húzta és egy 17 cm teljes hosszúságú, 9 cm pengehosszúságú, hegyes késsel a sértett szívtájéka felé szúrt.
A sértett a szúrást követően kiszabadult a vádlott szorításából, aki azonban továbbra is szúró, illetve kaszaboló mozdulatokkal támadta őt. A nő az ellene irányuló támadásokat egy horgász-szákot maga elé tartva védte ki, amely során több sérülés érte. A vádlott a sértett vérző kézsérüléseit látva a bántalmazással felhagyott és a helyszínről eltávozott.
A nő a bántalmazás során a bal arcfelet érintő hámsérülések mellett a bal csukló áthatoló szúrva-metszett sérülését és a jobb kéz singcsonti oldalán felületes metszett sérülést szenvedett el. A sérüléseket legalább öt direkt erőbehatás, heggyel és éllel bíró eszközzel (kés) történő metszés-szúrás eredményezte. E sérülések büntetőjogi és tényleges gyógytartama külön-külön és együttesen is nyolc napon belüli, azonban fennállt a közvetett vagy közvetlen életveszélyes sérülés (pl. mellűrbe hatoló szúrva-metszett sérülés, bordasérülés) kialakulásának a reális veszélye, amelynek elmaradása főként a sértetti védekezésére vezethető vissza.
Az ügyészség eredetileg emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat, majd utóbb azt módosította életvesztélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletére, amiben a bíróság végül meg is állapította a vádlott büntetőjogi felelősségét, továbbá egy másik cselekménye miatt testi sértés vétségében is bűnösnek mondta ki. A bíróság beszámítani rendelte a kiszabott szabadságvesztésbe a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időt, így a szabadságvesztés az ítélethirdetés napjával kitöltöttnek tekinthető.