Hamvazószerda van, tehát megkezdődik a nagyböjt időszaka. Történeti áttekintés a kezdetektől máig.
A nagyböjt a keresztény egyház egyik legősibb hagyománya, amelynek gyökerei a 2–3. századig nyúlnak vissza. A 40 napos böjti időszak Jézus pusztai böjtjére utal, amelyről az evangéliumok is beszámolnak. A negyvenes szám a Bibliában a megtisztulás és a próbatétel jelképe: 40 napig tartott az özönvíz, 40 évig vándorolt a nép a pusztában, és 40 napig böjtölt Jézus is.
A böjt időtartama és formája az évszázadok során alakult ki. A 4. században, különösen a Niceai Zsinat után vált általánossá gyakorlata az egész keresztény világban. A böjt kezdete hamvazószerda lett, amely a 7. századtól kapcsolódik a hamvazás szertartásához: a hívek homlokára hamuval rajzolt kereszt az elmúlásra és a bűnbánatra emlékeztet.
A középkorban a böjti fegyelem rendkívül szigorú volt: nemcsak húst, hanem tejterméket és tojást sem fogyaszthattak a hívek. A keleti és nyugati egyház gyakorlata részben eltért, de a lényeg mindenhol a lelki megtisztulás és a húsvétra való felkészülés maradt. A nagyböjt a katekumenek – a keresztségre készülők – számára is kiemelt időszak volt, hiszen a húsvéti vigílián részesültek a beavató szentségekben.
Magyarországon a nagyböjthöz számos néphagyomány kapcsolódott: a farsangi időszak lezárása után elcsendesedtek a mulatságok, és megkezdődött a visszafogottabb, elmélkedő időszak. A „húshagyókedd” elnevezés is arra utal, hogy ekkor fogyasztottak utoljára húst a böjt előtt.
A modern korban a szabályok enyhültek, de a nagyböjt üzenete változatlan: lemondás, önvizsgálat és megújulás. A történelmi hagyományok ma is arra hívnak, hogy a külső korlátozás mögött fedezzük fel a belső szabadság lehetőségét.
